Nemcsak a Flaszterparaszt megélhetési politikus, hanem pártja is megélhetési párt.
„Béremelésre és a munkaerőpiac helyzetét segítő eszközökre csoportosítana át összesen mintegy 460 milliárd forintot a jövő évi költségvetésben” a Flaszterparaszt.
Ehhez is ért.
Annak idején a mezőgazdaság felvirágoztatását segítette elő termékeny tanácsaival, ekkor érdemelte ki a Flaszterparaszt becenevet. Később az árfolyampolitikába merült be bátor karcsapásokkal.
Most a munkaerőpiacon vágna rendet.
Sztálin a legnagyobb nyelvész volt, Jelena Ceausescu pedig a világ legfényesebb elméjű kémikusaként ünnepeltette magát, természetesen tiszteletben tartva a Kárpátok géniuszának föléje magasodó alakját.
E lángelmék már kihunytak.
De újrateremnek a mindenhez értő politikusok. Soha életükben semmilyen hasznot nem hajtottak a társadalomnak, ám fölkapta őket a propaganda szele, és beröpítette őket a törvényhozásba.
Megélhetést leltek a padsorok között.
A mai demokráciáknak ez az egyik – egyébként távolról sem a legnagyobb – gyengesége. A politikai sokszínűséget tehetségtelen politikusokkal is fönn kell tartani, kerül, amibe kerül.
A szellemi selejt így rengeteg kárt okoz.
Görcsösen bizonyítani akarja létének jogosultságát, nemcsak a választói tömegnek, hanem önmagának is. Mert ő maga is tudja, hogy bornírt erőlködése fölösleges, inkább sokasítja a bajt, semmint gyérítené.
Tudja, hogy hátul állt a sorban, amikor a talentumokat osztották.
Tudja, de fáj neki, és tiltakozik ellene – önmaga előtt is. Kioktatja növénytermesztésből a földművest, beleevez az árfolyamok medrébe, bérpolitikát barkácsol, és a piaci erőknek is diktálná, hogyan hassanak.
Elefánton csörtetne be a porcelánboltba is…
Kártékony, mert zavart kelt, energiákat von el hozamos területekről, sűríti a ködöt, izzadmányaival orrot facsar, indulatokat kavar, élezi a békétlenséget, ellentéteket kreál, népbutít.
Rombolja a demokráciát.
Félő, hogy a demokráciákban – legalábbis a térségünkben fortyogó demokráciákban – ez a fajta megélhetési politikus kiiktathatatlan. Nincs adminisztratív módszer, amellyel távol lehetne tartani a parlamenttől.
A köznevetség pedig kevés.
Lepereg róla, hiszen busás jövedelmet húz, fedezi regenerálódását, és körbeveszi magát hasonló megélhetési politikusokkal, akik megvigasztalják, ha sületlenségei miatt körbeörvényli a hahota.
A baj ugyanis nagyobb, mint elsőre látszik.
Nemcsak a Flaszterparaszt megélhetési politikus, hanem pártja is megélhetési párt. Furcsa politikai érdek diktálta, hogy médiasegédlettel a törvényhozásba jusson, s ott egyfajta egyensúlyt kialakítson.
Belefér ez a machináció is a demokráciába.
Ám az ára görnyesztően nagy. Nevetségessé teszi ugyanis a teljes parlamenti munkát, ha a társadalom látja, hogy ilyen szellemi színvonal is törvényhozóként villoghat, tetszeleghet.
Már középtávon kérdőjelessé teszi a demokrácia értelmét.
A hiba valószínűleg elkerülhetetlen, ám enyhíthető. Minden bizonnyal a demokrácia fejlesztése emelheti a választói tömeget olyan nívóra, amelyen flaszterparasztok már nem jelenthetnek alternatívát komoly politikusoknak.
Finomítanunk kell a demokráciát.
Egy magasabb szintű demokrácia védheti meg a társadalmat először a megélhetési pártoktól, majd – valamikor, talán – a megélhetési politikusoktól is.
Talán a flaszter is jobban jár, ha senki nem akarja barázdálni, bevetni.
Kovács G. Tibor – www.gondola.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »