Nagyon kellemetlen iratok kerültek nyilvánosságra

Tizenegymillió pénzmosást, a járulékfizetés elől különböző adóparadicsomokba pénzt mozgató manővert igazoló dokumentumot szivárogtattak ki, amelyekben volt és jelenlegi állam- és kormányfők sora is szerepel – jelentette a BBC.

A brit közszolgálati adó szerint az iratok a világ egyik „legtitkosabban” működő cégéhez, az 1977-ben alapított panamai Mossack Fonseca jogi vállalathoz köthetők.

A BBC szerint a vállalat több mint 70 korábban és jelenleg hivatalban lévő elnöknek segített az adóelkerülésben, pénzmosásban és a szankciók kikerülésében. A mintegy 11 millió kiszivárgott dokumentumból a többi között az is kiderül, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök legközelebbi bizalmasai hogyan tettek szert több milliárd dolláros vagyonra.

Hírdetés

A német Süddeutsche Zeitung szerezte meg az iratokat, amelyeket az International Consortium of Investigative Journalists nevű tényfeltáró újságírószervezet koordinálásával dolgozott fel 76 ország több mint 370 újságírója.

Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában. Cikkük – mely itt olvasható – szerint az iratokban több tucat magyarországi vagy magyar kötődésű cég és magánszemély szerepel. Vannak köztük befolyásos üzletemberek és a politikához áttételesen kötődő figurák is. Mint írják, a következő napokban-hetekben jönnek elő a részletekkel.

Egyelőre csak egy korábbi országgyűlési képviselőt neveztek meg: Horváth Zsolt 16 évet húzott le a Parlamentben Kecskemét fideszes képviselőjeként, két éve szállt ki a politikából. A cikk szerint képviselő volt még, amikor elindította offshore cégét, ám azt a vagyonnyilatkozatában nem szerepeltette. A Direct36 megkeresésére először tagadta, hogy lennének külföldi érdekeltségei, végül a cégnevek hallatán csak annyit kérdezett: „Mit szeretne róluk hallani?”

Horváthnak hivatalos bevallása szerint nem volt megtakarítása, sem komoly üzleti tevékenysége, mégis 2013-ban tulajdonos lett a Seychelles-szigeteken egy cégnek. Miután kiszállt a politikából, egy újabb cég tulajdonosa lett a szigeteken. A kiszivárgott iratok szerint egy játékfejlesztéssel foglalkozó vállalkozáshoz lehet köze.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »