Mindenkinek ismerős lehet a jelenet, ahogy a sarki Katica presszóban a harmadik kör kisfröccs után szóba jön a politika, s az magával ránt minden életigazságot, majd egyre hangosabban és magabiztosabban hangzanak el a bűnösök nevei, akiket a legdemokratikusabb verzió szerint is egy rögtönítélő-bíróság elé kéne állítani, lehetőleg nem túl messze a presszótól, mert tízkor már zárnak.
Bár ez a jelenség a mai napig fellelhető az italozókban, valójában a karantén kerítései romokban hevernek az internet elterjedése óta, a rajtuk átmászó tudatzombik pedig brutális őszinteséggel lepték el a fórumokat, kommentfelületeket. A tragédiát azonban nem pusztán az információáramlás, vagy ha úgy jobban tetszik, a szólásszabadság megnövekedése okozza, hanem például a Dunning–Kruger hatás, ami legszárazabban megfogalmazva
az a jelenség, miszerint minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább hajlamos túlbecsülni a saját tudását.
Bár az erről szóló tanulmányt 1999-ben publikálták, valójában szinte közhelyről van szó. A jelenséget felismerők régóta mondják, hogy
a buta ember azt hiszi minden tud a világról, az okos viszont tisztában van vele, hogy mennyi mindenhez nem ért még.
A tanulmányok általánosan elismerik azt, a tudatlan emberek hajlamosak túlbecsülni képességeiket, és azt sem veszik észre, ha valaki jobban ért valamihez, mint ők. Akkor azonban, amikor végre valódi tudást szereznek rájönnek, hogy korábban tényleg butaságot gondoltak.
És itt (!!!!! NEM !!!!!) a mindenféle ELTITKOLT HÍREK-ről, meg a VALÓDI IGAZSÁG-ról beszámoló hazug, lájkgyűjtő honlapok jelentik a „valódi tudást”.
Ha pedig mindehhez hozzávesszük a funkcionális analfabetizmust, akkor nagyon sok kérdésünkre választ kaphatunk. A funkcionális analfabéták tudnak írni és olvasni, azonban a szövegeket nem tudják helyesen értelmezni, így gyakran egyszerűen félreértik azt, amit írtak nekik. Itt nem kell a szándékosan jogi nyelven írt hivatalos szerződésekre gondolni, elég egy újságcikk alatti hozzászólásokat böngészni és látszódni fog, hogy egyesek 180 fokkal fordítva értelmezték az adott szöveget, mint mások. Nagyon szomorú statisztika, de a vizsgálatok szerint a lakosság akár egyharmada is ebbe a körbe tartozhat.
A harmadik, igencsak jelentős pont pedig az ellenségkép szükségessége. Mivel az ember társas lény, ezért barátokra van szüksége. A barátok kiválasztása során azonban szükségszerűen lesznek olyanok is, akik kívül rekednek – belőlük lesznek az ellenségek. A „barátot” érthetjük egy egész közösségre is, de ugyan erről beszélhetünk vagyoni helyzet, iskolázottság, zenei ízlés, vagy akármilyen más nézet szerint is. Enélkül az identitásképző funkció nélkül könnyedén gyökértelenné, elesetté, árvává válik az ember, tehát ellenségképre rosszindulat nélkül is szükség lehet, csupán kordában kell tartani a lendületet, hogy a dolgok ne fajuljanak verbális agresszióvá, vagy akár fizikai, azaz háborús szituációkká.
Természetesen ennél sokkal bonyolultabb témáról van szó, és ez az írás nem is tudományos igényű, csupán arra kívánja felhívni a figyelmet: ha valaki átlagember létére nem lát rá bizonyos folyamatokra, attól még nem lesz hülye, csupán átlagember. Átlagemberre pedig szükség van, mert bár nem ők álmodják meg, de ők működtetik a világot. Az átlagember ne érezzen frusztrációt azért, mert nem tudja megnevezni azokat, akik miatt neki rossz, mert a végén úgyis csak „háttérhatalomnak” fogja hívni ezt a közeget még akkor is, ha közben mindössze saját életútjának hibáira próbál magyarázatot, azaz ellenségképet találni.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
