A 21. század világgazdasági és világpolitikai folyamatainak összefüggései
rész (a sorozat 5 részből áll)
DR. BERNEK ÁGNES, a földrajztudomány kandidátusa
főiskolai tanár, a ZSKF Geopolitikai Kutatóközpontjának vezetője
Az 1990-es évtized mind a világpolitikában, mind a világgazdaságban alapvető változásokat eredményezett. A bipoláris világpolitikai rendszer megszűnésével és a globális világgazdaság kialakulásával az ortodox geopolitikát egyre inkább a kritikai geopolitikai irányzat váltotta fel. A kritikai geopolitika egyik fő irányzata a geoökonómia, amelyet a legjobban a Clinton-doktrína azon mondata jellemez, miszerint bármilyen politikai célt a legegyszerűbb gazdasági úton elérni. A tanulmány e geoökonómiai szemlélet kiemelésével vizsgálja a világgazdaság és a világpolitika összefüggéseit, négy kiemelt témakör alapján: először az USA vezető világgazdasági szerepkörének geopolitikai következményei, majd az új orosz geopolitika gazdasági eszközei, továbbá Kína 21. századi geoökonómia stratégiái, s végül Magyarország geoökonómiai elemzése.
Geopolitika és politikai földrajz egykor és most
– az ortodox és a kritikai geopolitika
A geopolitika és társtudománya a politikai földrajz viszonylag fiatal tudományterületek, ugyanis önálló diszciplínaként csak a 19. század végén jelentek meg. A politikai földrajz klasszikus értelmezése – Sárfalvi Béla megfogalmazásában – a következő:
„a politikai jelenségek, folyamatok földrajzilag interpretált, földrajzi módszerekkel megközelített tanulmányozása”. (Sárfalvi, 1985.)1
A politikai földrajznak a létrejöttét a német Friedrich Ratzel „Politikai földrajz” című, 1897-ben megjelent publikációjához kapcsoljuk. Napjainkban Ratzel munkásságából legtöbbször az organikus államelméletet idézzük, amelyben a szerző a térbeli növekedés és terjeszkedés terén hasonlóságot vont az élő organizmusok és az állami képződmények között.
A geopolitika kifejezést először Rudolf Kjellén, svéd geográfus használta a „Tanulmány a svéd politikai határokról” című, 1899-ben megjelent tanulmányában.
A „klasszikus”, a jelenlegi szóhasználat szerint „ortodox” geopolitika legáltalánosabb értelmű meghatározása a következő: a természeti környezet és a tár-sadalmi tényezők közötti összefüggések vizsgálata valamely előre kitűzött politikai cél érdekében. (Sárfalvi, 1985.)
Napjaink geopolitikájának vitathatatlanul legtöbbet idézett szerzője a skót származású, brit földrajztudós Halford J. Mackinder. Munkásságához társítjuk a politikai földrajz és a geopolitika geostratégiai jellegének kialakulását. A mai napig bárki, aki világméretű geostratégiákat megfogalmaz, mindenki Mackinder munkásságára hivatkozik. A geopolitika egyik leghíresebb kifejezése a „heartland”, vagyis a „szívtájék” is Mackinderhez kapcsolódik, miszerint:
„Aki uralja Kelet–Európát, parancsol a Heartlandnek; Aki uralja a Heartlandet, az parancsol a Világszigetnek; Aki uralja a Világszigetet, az parancsol a Világnak.” (Mackinder, 1919.)
Mackinder a „heartland”-et a 20. század elején Kelet-Európa térségére tette. A 21. században a „heartland”-et Közép-Ázsia térségére helyezik, ezzel is indokolva, hogy miért kiemelten fontos az USA számára az afganisztáni és iraki katonai jelenlét.
Mackinder nevéhez fűződik a világ felosztása „pánterületekre”. Ezek az észak- déli irányban húzódó, az összes éghajlati övezetet felölelő pánterületek azonosítha- tók a világ érdekszféráival, s alapját képezik az adott centrumhoz tartozó periféria- területek lehatárolásának.
Mackinder leghíresebb tanulmánya „A földrajz, mint a történelem kulcsa” címmel jelent meg, amelyet a brit Királyi Földrajzi Társaság 1904. január 25-én megtartott ülésén olvasott fel. (Mackinder, 1904.). Európa és Ázsia politikai elemzése kapcsán Mackinder arra keresett választ, hogy a földrajzi és a történelmi folyama- tok, főbb események között milyen összefüggések lehetségesek. Tőle származik az Eurázsia politikai fogalom, amely nem csak egyszerűen arra utal, hogy földtani értelemben Európa és Ázsia egy kontinens, hanem kiemelten arra, hogy Európa és Ázsia népei, államai képezik a világhatalom központját. Az Európa és Ázsia közötti civilizációs konfliktust tanulmányozva megállapította, hogy a világ történelmének kulcsövezete (Pivot Area) Oroszországnak az Uraltól közel a Csendes-óceánig terjedő hatalmas térsége, amely „ugyan elérhetetlen a tengeri közlekedés számá- ra, de a múltban nyitva állt a lovas nomádok előtt, és napjainkban kialakulóban van a vasúti hálózata”. (Mackinder, 1904. 25. o.)2 Mackinder térképe szerint e kulcs- övezetet egy nagy belső peremív (inner crescent) veszi körül, s itt helyezkedik el Németország, Ausztria, Törökország, India és Kína. A külső peremívet (outer crescent) Nagy-Britannia, Dél-Afrika, Ausztrália, az Egyesült Államok, Kanada és Japán alkotják.
A 20. században az Eurázsia politikai fogalom Brzezinskinél mint az „eurázsiai sakktábla” jelenik meg, s amely az USA Eurázsia felé irányuló geostratégiai célki-tűzéseit foglalja össze. (Brzezinski, 1999.) De Eurázsia a 2000. évtől kialakuló új orosz geopolitika központi eleme is egyben, ugyanis a neoeurázsiaiság, vagyis az új bipolaritás kialakítása – az eurázsiaiság szemben az atlantizmussal – a jelenlegi orosz nagyhatalmi törekvések kiemelt tényezője. (Dugin, 2004.)
Az ortodox amerikai geopolitika az USA 19. századi nagyhatalmi törekvéseinek elméleti megalapozását szolgálta. A Monroe-elv James Monroe államelnökhöz (1817–1825) fűződik, aki 1823. december 2-án a Kongresszushoz küldött üzenetében kifejtette, hogy „az amerikai kontinensek ne lehessenek többé bármelyik eu- rópai hatalom kolonizáló tevékenységeinek tárgyai”. (Izsák, 2002. 59. o.) A Monroe- elvet az utókor napjainkban már rendszeresen úgy szokta említeni, hogy „Amerika az amerikaiaké”!
Az amerikai nagyhatalmi státushoz fűződő „Manifest–destiny” eszméje – ez különösen 1830 és 1860 között jutott kifejezésre – képezi az egyik legrégibb és az egyik legfontosabb geopolitikai irányzatot. Ez az eszme látszólag nem a militariz- musra épült, amely egyébként minden területi terjeszkedéssel kapcsolatos geopoliti- kai nézetre jellemző. A „Manifest–destiny” – az „MD” – „az elhivatottság végzete” a fokozatos, békés terjeszkedésnek és az egész észak-amerikai kontinens elfoglalásának a programját hirdette meg, miszerint „Az Államoknak joga és kötelessége az észak-amerikai kontinens meghódítása.” Ez az eszme – akárcsak a későbbi német geopolitika – a területi terjeszkedést az államok életében jelentkező biológiai szükségletként értelmezte.
A kontinentális irányzattal rendelkező „Manifest-destiny” a későbbiekben a tengeren túli expanzióról szóló Mahan-féle ideákkal egészült ki. Mahan tengernagy 1890-ben, Bostonban adta közre a „The Influence of Sea Power upon History, 1660– 1783 (A tengeri hatalom jelentősége a történelemben, 1660–1783)” című munkáját. Ebben az USA tengeri hatalmának kiépítése és megszilárdítása érdekében a következő feladatokat jelölte ki: az USA-nak tengeri flottával kell rendelkeznie; meg kell építeni a Panama-csatornát, amely megkönnyíti a tengeri uralom megszerzését; továbbá ki kell építeni a tengeri támaszpontokat; s végül az USA-nak a világ többi része felé, ún. „open door”, azaz nyitott gazdaságpolitikát kell folytatni. (Izsák, 2002. 59–60. o.)
Az 1980-as évek végére, az 1990-es évtized elejére a szovjet blokk szétesésével, a hidegháború lezárásával egy időben, a nagyhatalmak katonai versengése helyett a világ fokozódó globalizálódása került a társadalomtudományok kutatásainak előterébe, s mindez új szemléletű politikai földrajzi és geopolitikai kutatásokat indított el. A világgazdaság alapvető átalakulása, a volt szocialista országok po- litikai viszonyainak átrendeződése, az ugrásszerű technológiai fejlődés, a globális összefogást igénylő környezet- és természetvédelem, a társadalmi rétegek közötti egyre inkább növekvő szakadék a politikai földrajzzal foglalkozó szakembereket is arra késztették, hogy a világ problémáinak feltárásában, kutatásában és megoldásában minél aktívabban működjenek közre. Így egyre többször teszik fel a kérdést, hogy létezik-e egyáltalán „új politikai földrajz”, vagy a politikai földrajz jelenleg nem más, mint a földrajztudomány és a politikatudomány határán álló kutatási terület? De ha ez utóbbit is fogadjuk el, akkor sem feledkezhetünk meg arról, hogy mind két tudományterület az alapvető paradigmaváltás korszakában „él”, hiszen a globális társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok a társadalomtudományok fogalomrend- szereinek alapvető megváltozását eredményezték. Gondoljuk csak el, hogy mit is értünk egyáltalán a „politikai folyamatok” kifejezés alatt? Hiszen a piacgazdaság mindenhatósága, az aktuális kamatszint nagysága, vagy akár az eladósodás mér- téke legalább annyira a politikatudomány kérdése lehet, mint például a választási eredmények értékelése.
„Az új politikai földrajz” megfogalmazását még tovább nehezíti az a tény, hogy magának a globalizációnak is rendkívül sokféle definíciója van. Jelen tanulmány a globalizáció gazdasági értelmezéséből indul ki, nevezetesen abból, hogy a globalizáció a kapitalista gazdálkodás világméretű kiteljesedése, amelyben meg- határozó szerepű a globális térségi szint. Vagyis maga a politikai tér rendeződik át, megerősödik a nemzetállamok feletti és alatti térségi szintek fontossága. Egy 1995- ben, Nagy-Britanniában megjelent politikai földrajzi témájú egyetemi tankönyv is ezt a címet viseli: „A Global World? Re-ordering Political Space” azaz „Globális világ? A politikai tér átrendeződése”. E könyv egyik legfontosabb konklúziója is az, hogy „a politikai tér átrendeződése olyan komplex és ellentmondásos folya- mat, amelyben a különböző szereplők és terek folyamatosan újraértelmeződ- nek, s újraértelmezik egymást” (Anderson, J.–Brook, C.–Cochrane, A., 1985. 25. o.)
A politikai földrajz átalakuló szemléletéhez új megközelítésű geopolitika is társul. Míg korábban a geopolitika a militarista területi terjeszkedés politikai meg- alapozását szolgálta, addig a nemzetközi szakirodalomban egyre elterjedtebb az ún. kritikai geopolitika, amely a fegyveres területi terjeszkedés elméleti megalapozása és magyarázata helyett egyre inkább szociális (kulturális) és gazdasági tarta- lommal bír. E gazdasági szemléletű kritikai geopolitikát nevezte el 1990-ben Edward Luttwak geoökonómiának.
Egyébként a kritikai geopolitika kezdetét Agnew, J. és Corbridge, S. 1989-ben megjelent tanulmányától számíthatjuk, amelyben a szerzők a geopolitikának és a nemzetközi politikai gazdaságnak teremtették meg a szintézisét. (Agnew– Corbridege, 1989.) A kritikai geopolitika egyben szakít azzal a „klasszikus” megközelítéssel is, amely szembeállította a politikai földrajzot és geopolitikát, s egyre többen értelme- zik a geopolitikát úgy, mint a politikai földrajzi ismeretek gyakorlati alkalmazását. Ó Tuathail, G. – a kritikai geopolitika egyik jelenlegi „vezéregyénisége” – 1994-ben a kritikai geopolitikát a következőképpen jellemzi: „Kritikai geopolitika? Ez egy olyan kérdés, amelyre még nincs egyértelmű válasz, még nincs egyértelmű elméleti megközelítés, de az vitathatatlan, hogy ez az irányzat nyitott a világ földrajzi/politi- kai kérdéseire, problémáira, s legfőképpen ezek megoldására törekszik.” (Anderson, J.–Brook, C.–Cochrane, A., 1985. 24. o.)
Vége az I. résznek
Szerkesztette: Dr. Ing. Sebestyén – Teleki István, Zürich – Erdőszentgyörgy
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Geopolitika Tagged: GEOÖKONÓMIA, geopolitika, heartland – szívtájék, kulcsövezet – Pivot Area
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
