A Kertem nevezetű romegységet kifejezetten kedveltük, volt a helynek egyfajta mókás SZOT-üdülő hangulata. Mintha visszaugrottunk volna gyerekkorunk egyik színhelyére, valahova a magyar vidékre, a nyolcvanas évekbe, kopott kerti-bútorok és kopott emberek közé. Jó hely volt az, annak ellenére, hogy nem volt wifi és műanyag korsóban adták ki az italokat, ami azért erős kontrasztot képzett az árakkal szemben, melyek messze nem indokoltak ekkora proliságot. Mindegy, legalább nem a belvárosban volt nyolcszázadik, undorító angolokkal teli romkocsma formátumban, és talán az új helyen, az Olof Palme háznál már ki fogják tudni köszörülni a korábbi hiányosságokat. A mostani (egykori) Kertem környéke egy lepukkant patkánytanya, egy-két szomorú, főleg betonrésekből spontán kikandikáló fával, húgyszagú susnyással körbevéve. Ezeket a pavilonokat lebontani, a fákat kivágni tényleg nem a világvége, hanem akkor is kötelező kör volna, ha a Ligetet a „mai formájában kívánnánk megtartani”, azaz nem új funkciót akarunk neki adni, hanem megőrizni a rekreáció plusz kocsma jellegét. A „tisztogatás” egyetlen vesztese – a Kertem üzemeltetőin és rendszeres látogatóin kívül – a környékbeli patkányfauna, mely így most fedél nélkül marad. Ha valaki miattuk izgulna, később megtalálhatja őket az Állatkert felé eső dzsindzsásban, ugyanis a kommunisták mellett a patkányok is kiirthatatlanok. Az értük aggódó, a susnyásban tábort vert aktivisták pedig éppen hülyét csinálnak magukból. Retardáltságukról – szokásukhoz híven – maguk szolgáltatják erre az ékes bizonyítékot, amikor a neten tolják a civil szervezkedést egymás közt. Mutatják a fotókat, melyeken kidöntve kiszáradt nyárfák, akác, ecetfa, papírfa meg pár elvadult hárs látható, amin meg fürtökben csüng a fagyöngy. Ami baromi romantikus, csak épp ugye a fagyöngy is „invazív özöngyom”, ami nevezetesen megöli a fákat. Saját maguk készített fényképekkel bizonyítják, hogy a kivágott fák többsége beteg vagy halott volt. A hivatalos beszámolók szerint 6 darab egészséges fát kellett „meggyilkolni”, de ezeknek sem volt túlzott sportértéke, 30 évnél idősebb egyik se lehetett. Azok voltak útban az ide tervezett Suo Fujimoto épület számára. Azért 6 darab fáért a Városligetbe se hullassunk könnyeket, annyit a Sziget kedvéért is bőven kivágtak, ami meg ugye Budapest egyik közkedvelt attrakciója. Tehát ez az egész hiszti, akció, a civileknek felolvasó slammelő poétákkal már a hányinger határát súrolja. Hisz a kultúrtájat már a hatvanas években szétbontották, hogy ide undorító betonépületeket kúrjanak, amikben 1974 óta már csak a fentebb említett patkánycsaládok laknak. A Fujimoto épület MÁR MEGLÉVŐ épület helyére kerül tehát, az összes fa pedig a BNV egykori betonját felverve nőtt ki 30 év alatt. „Zöldnek nézett ki” – a színe az volt – de nem volt más, mint egy elvadult susnyás. Ha visszalapoznának saját tüntetés-történetükben, megtalálnák a „magyar kultúrtájat megbontó invazív özönfajok elleni” saját tüntijüket (lásd: akác és ecetfa) és máris vicces, ahogy hozzákötözik magukat egy ecetfához. De legalább büdösek lesznek. Szóval a hiszti éppen a Városliget egyik azon beruházása ellen megy, amit talán legnagyobb a konszenzus övez. De ez a balmédiát nem gátolja meg abban sem, hogy csodásan mossa össze a „Liget fáinak” ügyét az úgynevezett „Hauszmann-tervvel”, amihez nem sok köze van a Kertem körüli csalánosnak és susnyásnak, de erről majd később. A karácsonygeris sirám az „eredeti beépítettségi arányra” vonatkozik, ám ez is zsákutca: a Városliget sosem volt Central Park, pontosabban MINDIG is az volt, de New York híres parkjába is olyan elemek pofátlanodnak bele, mint a Metropolitan Museum. A Millenniumi Kiállítás beépítettsége magáért beszél, jóformán városi sűrűséggel volt a terület beépítve, a Liget-projekt révén pedig a jelenlegi zöldfelület 15%-kal NŐNI fog. Ez azt jelenti, amikor valamiből, esetünkben fából több van később, mint előtte. De persze az összemosás, mismásolás, és a puklizás már-már rutinnak nevezhető, ebben magukat a hisztipisták nem fogják zavartatni. A Hauszmann Terv kapcsán, a három, egyéb iránt köztudottan konzervatív építész lemondásának az elsődleges oka az volt, hogy a várra vonatkozó felújítási tervet „túlzónak, indokolatlannak és drágának” ítélték. Ebben lehet igazuk van, hisz mi sem értjük, miért kellene egy századfordulós giccset (a Hauszmann-féle vár) rekonstruálni fekete-fehér fényképek alapján, amikor ilyen épületből kb. ötven rohad szerte a városban, és azokat sokkal kevesebb erőfeszítéssel lehetne szebbé varázsolni, míg a Vár lehetne egy egészen izgalmas építészeti kísérlet színtere is, ahol a modern, a klasszikus és a hipermodern megoldások ötvöződnek. A mai, modern kupola lebontása tehát mindenképp baromság, hiszen Hauszmann egy randa, csoszvadt csehsüvegboltozatot tett csupán oda, míg a mai megoldás sokkal méltóságteljesebb és építészetileg is szebb. Tehát a három építész által propagált „részleges rekonstrukciót” a kormány által tolt 100%-os újjáépítéssel szemben kell érteni. De mi köze ennek a Liget fáihoz? Naná, hogy semmi, azon túl, hogy az Index és a többi baller agymosoda most az eseményeket úgy tudja tálalni, mintha konzervatív építészek kötöznék magukat a Liget ecetfáihoz, és elleneznék a „pusztító rombolást”. Holott lófaszt, erről szó sincs. Mit is védenek tehát a szlempoetriző tree fucker akcióbalosok és az egy szem teljesen elhülyült Illyésvoltállamtitkár? A hetvenes éveket és a betont. És mit nem akarnak? Menő, nemzetközi visszhangra számot tartó tóparti zenepavilont biztos nem. Valóban felháborító: semmi nyers beton, csak üvegből, fából, bejárható területekből áll és mindenütt kultúrnövényekkel körbe van telepítve, fából speciel a jelenleginél láthatóan nagyobb százalékban. Hiába, ha az ember túl sokat tüntet, ráadásul ez adja napi tevékenysége gerincét, hisz 9-4-ig tolja a sorosgyurkának – kis ország kis csőcselék alapon -, egy idő után már tényleg minden, és mindennek az ellenkezője ellen is tüntetett már. Nehéz is lehet számon tartani a konstans felbaszottság idegállapotában, hogy épp miért olyan kurvára dühös az ember, ha az épp nem a klimax meg az idült elmebaj. Nézegetjük tehát a terveket, és sehol egy betonrepedésből sarjadt ecetfa, sehol egy koszlott szék, sehol egy eldobott műanyag korsó Varga pincészet felirattal. Ha valaki ezekhez ragaszkodik, akkor rohanjon, zsinórt is adunk a kötözéshez. És sebtapaszt a patkányharapásra. De még két apró megjegyzés a végére. Egy. A Liget-projekt kedvéért kivágott 6 darab fa feletti hisztérián való gúnykacajunk nem fogja felmenteni az amúgy is túlépített, vállalhatatlanná “bankiparosodott” belvárosunk fa-irtásait, főleg nem a József nádor téri mélygarázsépítés rombolását. Kettő. Értjük, tudjuk, mi fáj a libnyafinak a Liget-projektben. A virágzó kultúrtáj, legyen az vidéken vagy éppen Budapesten, baloldaliként, ellenzékiként problémás. Ha az ember nem húgyszagú susnyásban törtet a majálison a következő adag langyos sörért, vidéken meg azzal szembesülne, ami Szlovéniában, Ausztriában, bárhol tőlünk nyugatra mindennapos – azaz a virágzó, gazdag és ÁPOLT vidékkel – akkor szépen lassan eltűnne az utánpótlásukat jelentő csalódott, gyomorbajos, szomszédgyűlölő embertípus. www.tutiblog.com Tisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák „lájkukkal” a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
– Minden „lájk számít, segíti a magazin működését!Köszönettel és barátsággal!www.flagmagazin.hu Tweet
Mintha visszaugrottunk volna gyerekkorunk egyik színhelyére, valahova a magyar vidékre, a nyolcvanas évekbe, kopott kerti-bútorok és kopott emberek közé. Jó hely volt az, annak ellenére, hogy nem volt wifi és műanyag korsóban adták ki az italokat, ami azért erős kontrasztot képzett az árakkal szemben, melyek messze nem indokoltak ekkora proliságot. Mindegy, legalább nem a belvárosban volt nyolcszázadik, undorító angolokkal teli romkocsma formátumban, és talán az új helyen, az Olof Palme háznál már ki fogják tudni köszörülni a korábbi hiányosságokat.
Mintha visszaugrottunk volna gyerekkorunk egyik színhelyére, valahova a magyar vidékre, a nyolcvanas évekbe, kopott kerti-bútorok és kopott emberek közé. Jó hely volt az, annak ellenére, hogy nem volt wifi és műanyag korsóban adták ki az italokat, ami azért erős kontrasztot képzett az árakkal szemben, melyek messze nem indokoltak ekkora proliságot. Mindegy, legalább nem a belvárosban volt nyolcszázadik, undorító angolokkal teli romkocsma formátumban, és talán az új helyen, az Olof Palme háznál már ki fogják tudni köszörülni a korábbi hiányosságokat.
A mostani (egykori) Kertem környéke egy lepukkant patkánytanya, egy-két szomorú, főleg betonrésekből spontán kikandikáló fával, húgyszagú susnyással körbevéve. Ezeket a pavilonokat lebontani, a fákat kivágni tényleg nem a világvége, hanem akkor is kötelező kör volna, ha a Ligetet a „mai formájában kívánnánk megtartani”, azaz nem új funkciót akarunk neki adni, hanem megőrizni a rekreáció plusz kocsma jellegét. A „tisztogatás” egyetlen vesztese – a Kertem üzemeltetőin és rendszeres látogatóin kívül – a környékbeli patkányfauna, mely így most fedél nélkül marad.
Ha valaki miattuk izgulna, később megtalálhatja őket az Állatkert felé eső dzsindzsásban, ugyanis a kommunisták mellett a patkányok is kiirthatatlanok.
Az értük aggódó, a susnyásban tábort vert aktivisták pedig éppen hülyét csinálnak magukból. Retardáltságukról – szokásukhoz híven – maguk szolgáltatják erre az ékes bizonyítékot, amikor a neten tolják a civil szervezkedést egymás közt. Mutatják a fotókat, melyeken kidöntve kiszáradt nyárfák, akác, ecetfa, papírfa meg pár elvadult hárs látható, amin meg fürtökben csüng a fagyöngy. Ami baromi romantikus, csak épp ugye a fagyöngy is „invazív özöngyom”, ami nevezetesen megöli a fákat.
Saját maguk készített fényképekkel bizonyítják, hogy a kivágott fák többsége beteg vagy halott volt.
A hivatalos beszámolók szerint 6 darab egészséges fát kellett „meggyilkolni”, de ezeknek sem volt túlzott sportértéke, 30 évnél idősebb egyik se lehetett. Azok voltak útban az ide tervezett Suo Fujimoto épület számára. Azért 6 darab fáért a Városligetbe se hullassunk könnyeket, annyit a Sziget kedvéért is bőven kivágtak, ami meg ugye Budapest egyik közkedvelt attrakciója. Tehát ez az egész hiszti, akció, a civileknek felolvasó slammelő poétákkal már a hányinger határát súrolja. Hisz a kultúrtájat már a hatvanas években szétbontották, hogy ide undorító betonépületeket kúrjanak, amikben 1974 óta már csak a fentebb említett patkánycsaládok laknak.
A Fujimoto épület MÁR MEGLÉVŐ épület helyére kerül tehát, az összes fa pedig a BNV egykori betonját felverve nőtt ki 30 év alatt. „Zöldnek nézett ki” – a színe az volt – de nem volt más, mint egy elvadult susnyás. Ha visszalapoznának saját tüntetés-történetükben, megtalálnák a „magyar kultúrtájat megbontó invazív özönfajok elleni” saját tüntijüket (lásd: akác és ecetfa) és máris vicces, ahogy hozzákötözik magukat egy ecetfához. De legalább büdösek lesznek.
Szóval a hiszti éppen a Városliget egyik azon beruházása ellen megy, amit talán legnagyobb a konszenzus övez.
De ez a balmédiát nem gátolja meg abban sem, hogy csodásan mossa össze a „Liget fáinak” ügyét az úgynevezett „Hauszmann-tervvel”, amihez nem sok köze van a Kertem körüli csalánosnak és susnyásnak, de erről majd később. A karácsonygeris sirám az „eredeti beépítettségi arányra” vonatkozik, ám ez is zsákutca: a Városliget sosem volt Central Park, pontosabban MINDIG is az volt, de New York híres parkjába is olyan elemek pofátlanodnak bele, mint a Metropolitan Museum.
A Millenniumi Kiállítás beépítettsége magáért beszél, jóformán városi sűrűséggel volt a terület beépítve, a Liget-projekt révén pedig a jelenlegi zöldfelület 15%-kal NŐNI fog. Ez azt jelenti, amikor valamiből, esetünkben fából több van később, mint előtte. De persze az összemosás, mismásolás, és a puklizás már-már rutinnak nevezhető, ebben magukat a hisztipisták nem fogják zavartatni.
A Hauszmann Terv kapcsán, a három, egyéb iránt köztudottan konzervatív építész lemondásának az elsődleges oka az volt, hogy a várra vonatkozó felújítási tervet „túlzónak, indokolatlannak és drágának” ítélték. Ebben lehet igazuk van, hisz mi sem értjük, miért kellene egy századfordulós giccset (a Hauszmann-féle vár) rekonstruálni fekete-fehér fényképek alapján, amikor ilyen épületből kb. ötven rohad szerte a városban, és azokat sokkal kevesebb erőfeszítéssel lehetne szebbé varázsolni, míg a Vár lehetne egy egészen izgalmas építészeti kísérlet színtere is, ahol a modern, a klasszikus és a hipermodern megoldások ötvöződnek.
A mai, modern kupola lebontása tehát mindenképp baromság, hiszen Hauszmann egy randa, csoszvadt csehsüvegboltozatot tett csupán oda, míg a mai megoldás sokkal méltóságteljesebb és építészetileg is szebb. Tehát a három építész által propagált „részleges rekonstrukciót” a kormány által tolt 100%-os újjáépítéssel szemben kell érteni.
De mi köze ennek a Liget fáihoz? Naná, hogy semmi, azon túl, hogy az Index és a többi baller agymosoda most az eseményeket úgy tudja tálalni, mintha konzervatív építészek kötöznék magukat a Liget ecetfáihoz, és elleneznék a „pusztító rombolást”. Holott lófaszt, erről szó sincs.
Mit is védenek tehát a szlempoetriző tree fucker akcióbalosok és az egy szem teljesen elhülyült Illyésvoltállamtitkár? A hetvenes éveket és a betont.
És mit nem akarnak? Menő, nemzetközi visszhangra számot tartó tóparti zenepavilont biztos nem. Valóban felháborító: semmi nyers beton, csak üvegből, fából, bejárható területekből áll és mindenütt kultúrnövényekkel körbe van telepítve, fából speciel a jelenleginél láthatóan nagyobb százalékban.
Hiába, ha az ember túl sokat tüntet, ráadásul ez adja napi tevékenysége gerincét, hisz 9-4-ig tolja a sorosgyurkának – kis ország kis csőcselék alapon -, egy idő után már tényleg minden, és mindennek az ellenkezője ellen is tüntetett már. Nehéz is lehet számon tartani a konstans felbaszottság idegállapotában, hogy épp miért olyan kurvára dühös az ember, ha az épp nem a klimax meg az idült elmebaj.
Nézegetjük tehát a terveket, és sehol egy betonrepedésből sarjadt ecetfa, sehol egy koszlott szék, sehol egy eldobott műanyag korsó Varga pincészet felirattal.
Ha valaki ezekhez ragaszkodik, akkor rohanjon, zsinórt is adunk a kötözéshez. És sebtapaszt a patkányharapásra.
Ha valaki ezekhez ragaszkodik, akkor rohanjon, zsinórt is adunk a kötözéshez. És sebtapaszt a patkányharapásra.
De még két apró megjegyzés a végére.
Egy. A Liget-projekt kedvéért kivágott 6 darab fa feletti hisztérián való gúnykacajunk nem fogja felmenteni az amúgy is túlépített, vállalhatatlanná “bankiparosodott” belvárosunk fa-irtásait, főleg nem a József nádor téri mélygarázsépítés rombolását.
Kettő. Értjük, tudjuk, mi fáj a libnyafinak a Liget-projektben. A virágzó kultúrtáj, legyen az vidéken vagy éppen Budapesten, baloldaliként, ellenzékiként problémás. Ha az ember nem húgyszagú susnyásban törtet a majálison a következő adag langyos sörért, vidéken meg azzal szembesülne, ami Szlovéniában, Ausztriában, bárhol tőlünk nyugatra mindennapos – azaz a virágzó, gazdag és ÁPOLT vidékkel – akkor szépen lassan eltűnne az utánpótlásukat jelentő csalódott, gyomorbajos, szomszédgyűlölő embertípus.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
