Orbán Viktor pedig mondjon le – ennyi erővel akár ezt is követelhette volna Pukli István a keddi pedagógustüntetésen. Az, hogy a miniszterelnök nem fog ünnepélyesen bocsánatot kérni, az első pillanatban nyilvánvaló volt, s azóta a Népszabadság kérdésére meg is erősítette: a maga részéről tréfának gondolta a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának szavait. (A másik megszólított, Áder János véleménye nem ismert ez ügyben, bár pontosan nem is értjük, hogy jön ő ide). Tréfának kicsit erős – mondhatnánk, hiszen a politikai szempontból teljesíthetetlen követelés célja nem lehetett más, mint hogy biztosan legyen egyórás munkabeszüntetés március végén. Ami arra enged következtetni, hogy a demonstráció szervezőinek célja egyáltalán nem a megegyezés volt.
Nem mintha a tanárok jelentős része ne érezhetné sértve magát. Első megmozdulásaik mögé rögtön Soros Györgyöt vizionálta a kormánypárt, vezető fideszes politikusok igyekeztek összeugrasztani őket a közszféra más dolgozóival, a „félhivatalos” nyilvánosságban pedig még az ávósozás is elkezdődött. A kettő, mármint a Fidesz hivatalos és fű alatti kommunikációja Németh Szilárd minapi nyilatkozatában ért össze, aki ávós nagypapa „jól képzett ügynök” unokájának titulálta Pukli Istvánt – mintha csak tőről metszett kommunisták tüntethetnének a kormány ellen. (A legszomorúbb, hogy maga Orbán Viktor is erre utalt emlékezetes március 15-i kiszólásában a „hangoskodók” felé.) A biciklit tehát ezen a pályán is sikerült túltolni, ami megmagyarázza az indulatokat. Mégsem könnyű szabadulni attól az érzéstől, hogy ezúttal Pukliék is túltolták, méghozzá alaposan.
Ez nem azért van, mert Pukli István nem tudja, mit csinál. Hanem éppen azért, mert nagyon is tudja, csakhogy amiben ő utazik, az egyre kevésbé a közoktatás szakmai képviselete. Nem túlzás azt állítani, hogy egy új ellenzéki politikai szereplő van születőben – nem véletlenül lebegtette meg korábban Pukli, hogy ha a kormány nem alakítja át a közoktatás rendszerét, akkor nemcsak az igazgatói posztot kész otthagyni, hanem az egész szakmát is. Nem lennénk meglepve, ha ebben az esetben – a lapunknak adott interjújában mondottak ellenére – nem a Tesco színeiben folytatná. S hogy ez nem puszta rosszhiszemű feltételezés, azt jól mutatja, hogy a baloldali pártokban csalódott ellenzéki szavazók is nagyon hasonlóan, a maga nemében sikeres kormányellenes kezdeményezésként tekintenek Pukliék mozgalmára.
Ezzel azonban van némi probléma. Hiába hangoztatta Pukli, hogy a felmérések szerint nemcsak a társadalom, hanem a Fidesz szavazóinak többsége is mögöttük áll, ez addig lesz így, amíg az utóbbiak azt nem érzik: a megmozdulások valódi célja a kormánybuktatás. S míg először ezt csak a kormánypárt igyekezett így beállítani, addig újabban a tiltakozások hangadói is mindent megtesznek azért, hogy ezt az értelmezést erősítsék. Ha Pukli István valóban a közoktatásban dolgozók érdekeiért száll síkra, akkor követeléseinek élén a felesleges bürokratikus terhek csökkentésének kellene állnia. S ha már mindenáron bocsánatkérést vár a szféra nevében, akkor több korábbi kormányfőnek, oktatásért felelős miniszternek is ott lenne a helye a szégyenpadon.
Pukli Istvánnak természetesen szíve joga, hogy akár politikai karrierben gondolkodjon. Ha azonban a pedagógusok mozgalmának egyik meghatározó alakjaként kelt ilyen látszatot, azzal sokat kockáztat. És nem csupán azt, hogy elbizonytalanítja mindazokat – köztük a tanárok egy részét is –, akik nem akarnak a kormány gyengítéséhez asszisztálni (akár mert maguk is kormánypártiak, akár csak azért, mert nem ebben a koordináta-rendszerben gondolkodnak, és nem kívánnak eszközzé válni egy politikai játszmában). Ennél több forog kockán: a hazai civil társadalomba vetett, amúgy is meglehetősen törékeny bizalom. A pedagógusok fellépését sokan azért üdvözölték, mert valódi civil kezdeményezést láttak benne, amelynek elsődleges célja a közoktatás siralmas helyzetének javítása. Ha viszont öncélú politikai akció látszatát kelti, azzal csak azt a régi tanulságot igazolja vissza, hogy Magyarországon elképzelhetetlen konkrét ügyek melletti, a közérdeket szem előtt tartó társadalmi kiállás, mert mindent a szűkebb politikai érdekek határoznak meg. Ez pedig egyértelműen a kormány malmára hajtaná a vizet, amely régóta úgy tartja, hogy a „civilek” kizárólag a baloldali-liberális ellenzék előretolt ékei lehetnek – leszámítva persze a kormánypárti civileket, akik szintén politikai érdeket képviselnek, csak éppen a „helyes” érdeket.
A pedagógusok mozgalmának tehát el kellene döntenie, a közoktatás helyzetének jobbításában érdekelt, vagy kormányt akar buktatni. A kettő együtt nem megy. Elvileg mehetne ugyan, de messze még az az idő, mire másik kormány lesz Magyarországon. Normálisan működő oktatási rendszerre viszont addig is szükség volna, ahogy jó értelemben vett civil társadalomra is.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 19.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
