Hogy konkrétan mit is ünnepelünk, arról középiskolás fokon ijesztően alul voltunk tájékoztatva, így tökéletesen rejtve maradt előttünk azoknak a férfiaknak a kivételes személyisége, akik az utolsó reprezentánsai közé tartoztak egy kihalt archetípusnak: a harcos tollforgatónak, a katona-költőnek. A furcsa, ellentmondásos, harcos tollforgató is lehet példakép. Napjainkban a fiatal krónikus példaképhiányban szenved, holott tele példaképpel a kultúrtörténet, csak rossz a marketingjük.A március 15-i ünnepségeken általános iskolában és gimnáziumban lehetett Petőfi-szavalatért dicséretet, kisötöst, piros pontot meg egyebeket kapni. Később azon ment a versengés, ki milyen vagány zenekaros pólót vesz a kötelező fehér ing alá, illetve ki szerel magára kreatívabb kokárdát – a legókockákból álló nyert.Hogy konkrétan mit is ünnepelünk, arról középiskolás fokon ijesztően alul voltunk tájékoztatva, így tökéletesen rejtve maradt előttünk azoknak a férfiaknak a kivételes személyisége, akik az utolsó reprezentánsai közé tartoztak egy kihalt archetípusnak: a harcos tollforgatónak, a katona-költőnek. Napjainkban a fiatal krónikus példaképhiányban szenved, holott tele példaképpel a kultúrtörténet, csak rossz a marketingjük.Petőfi Sándortól is közszájon forog a Nemzeti dal meg az Anyám tyúkja – akinek a János vitéz is forog, az már komoly szellemi magaslatokban jár –, és a szövegek mellett valami sápkóros, izgága, kicsit neurotikus, kicsit extrovertált figura képe tűnik föl az azóta mémmé vált bajusszal, aki hazaszeretetről tud hőbörögni, de a kardforgatáshoz nem ért. Ez pedig a gyönge testalkatnak tulajdonítható, amely titulus szinte minden iskolai vagy internetes-felületes életrajzban szerepel, de komolyabb helyeken is.Ha egy mai gimnazista gyönge testalkatról olvas, magából kiindulva azt hiszi, Petőfi nem tudott lemenni a boltba pattogatott kukoricáért. Mi az eredete ennek a makacs titulusnak?Petőfi Sándor körülbelül másfél évet szolgált a osztrák császári seregben, ahová kalandvágy, az apjával szembeni lázadás és anyagi megfontolás vezette, eredetileg hat évre, 1839 szeptemberében, 17. életévét még be sem töltve, két évvel idősebbnek hazudva magát. Hat év nem sok a korban, amikor tizen-huszonévnyi is lehet a szolgálat, mindenesetre Petőfit – vagyis gemeiner, azaz közlegény Alexander Petrovichot – Európa egyik legmodernebb hadseregében képezték ki, amely részt vett a közelmúlt napóleoni háborújának összes csatájában. Hogy hősünk mennyire vált professzionális katonává, ítéljük meg a tény alapján, hogy 1848-ban ő maga is újoncokat képzett ki a pesti Újépületben (a mai Szabadság tér helyén álló épületegyüttes a Kárpát-medence legnagyobb katonai létesítménye volt). Heves vérmérséklete persze nem segítette beilleszkedését, bajtársa felé egyszer bajonettet dobott a barakkban, amikor az elfújta a gyertyát, melynek világánál a leendő költő még buzgón olvasott.Az a bizonyos gyönge testalkat pedig konkrétan olvasható a Gollner 48. magyar sorgyalogezred 1830–1841 közötti állomány-nyilvántartó törzskönyvében, amikor Petrovich közlegény szolgálat alóli felmentését igazolják. A Sopronban besorozott, majd Grazon át végül a zágrábi hadikórházban kikötő Petőfinek a katonai dokumentumok szerint (ezeket többek között Ács Tibor hadtörténész kutatásainak köszönhetően ismerhetjük) idegláza volt, amiről a ma embere valószínűleg az izomlázra asszociál, de ha elolvassa Kerényi Ferenc Petőfi Sándor élete és költészete kritikai életrajzát, észreveheti, hogy ott a tífusz szerepel, hatékonyságában a pestishez mérhető járványos betegség. Aki effélén átesik, annak bizony gyönge testalkata lesz, ha túléli. Conrad Römer ezredorvos valószínűleg megmentette hősünk életét, amikor aláírta szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítását.Ha az igazi Petőfit akarjuk magunk elé képzelni, furcsa, ellentmondásos figura kerekedik belőle, aki műveltségén kívül semmiben sem hasonlít a mai költőkre, aki szalonképtelenül jól tud verekedni, és aki napjainkban nagyon-nagyon hiányzik.Juhász Kristóf – www.magyaridok.huTisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák „lájkukkal” a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
– Minden „lájk számít, segíti a magazin működését!Köszönettel és barátsággal!www.flagmagazin.hu Tweet
A furcsa, ellentmondásos, harcos tollforgató is lehet példakép.
Napjainkban a fiatal krónikus példaképhiányban szenved, holott tele példaképpel a kultúrtörténet, csak rossz a marketingjük.
A március 15-i ünnepségeken általános iskolában és gimnáziumban lehetett Petőfi-szavalatért dicséretet, kisötöst, piros pontot meg egyebeket kapni. Később azon ment a versengés, ki milyen vagány zenekaros pólót vesz a kötelező fehér ing alá, illetve ki szerel magára kreatívabb kokárdát – a legókockákból álló nyert.
Hogy konkrétan mit is ünnepelünk, arról középiskolás fokon ijesztően alul voltunk tájékoztatva, így tökéletesen rejtve maradt előttünk azoknak a férfiaknak a kivételes személyisége, akik az utolsó reprezentánsai közé tartoztak egy kihalt archetípusnak: a harcos tollforgatónak, a katona-költőnek. Napjainkban a fiatal krónikus példaképhiányban szenved, holott tele példaképpel a kultúrtörténet, csak rossz a marketingjük.
Petőfi Sándortól is közszájon forog a Nemzeti dal meg az Anyám tyúkja – akinek a János vitéz is forog, az már komoly szellemi magaslatokban jár –, és a szövegek mellett valami sápkóros, izgága, kicsit neurotikus, kicsit extrovertált figura képe tűnik föl az azóta mémmé vált bajusszal, aki hazaszeretetről tud hőbörögni, de a kardforgatáshoz nem ért. Ez pedig a gyönge testalkatnak tulajdonítható, amely titulus szinte minden iskolai vagy internetes-felületes életrajzban szerepel, de komolyabb helyeken is.
Ha egy mai gimnazista gyönge testalkatról olvas, magából kiindulva azt hiszi, Petőfi nem tudott lemenni a boltba pattogatott kukoricáért. Mi az eredete ennek a makacs titulusnak?
Petőfi Sándor körülbelül másfél évet szolgált a osztrák császári seregben, ahová kalandvágy, az apjával szembeni lázadás és anyagi megfontolás vezette, eredetileg hat évre, 1839 szeptemberében, 17. életévét még be sem töltve, két évvel idősebbnek hazudva magát. Hat év nem sok a korban, amikor tizen-huszonévnyi is lehet a szolgálat, mindenesetre Petőfit – vagyis gemeiner, azaz közlegény Alexander Petrovichot – Európa egyik legmodernebb hadseregében képezték ki, amely részt vett a közelmúlt napóleoni háborújának összes csatájában. Hogy hősünk mennyire vált professzionális katonává, ítéljük meg a tény alapján, hogy 1848-ban ő maga is újoncokat képzett ki a pesti Újépületben (a mai Szabadság tér helyén álló épületegyüttes a Kárpát-medence legnagyobb katonai létesítménye volt). Heves vérmérséklete persze nem segítette beilleszkedését, bajtársa felé egyszer bajonettet dobott a barakkban, amikor az elfújta a gyertyát, melynek világánál a leendő költő még buzgón olvasott.
Az a bizonyos gyönge testalkat pedig konkrétan olvasható a Gollner 48. magyar sorgyalogezred 1830–1841 közötti állomány-nyilvántartó törzskönyvében, amikor Petrovich közlegény szolgálat alóli felmentését igazolják. A Sopronban besorozott, majd Grazon át végül a zágrábi hadikórházban kikötő Petőfinek a katonai dokumentumok szerint (ezeket többek között Ács Tibor hadtörténész kutatásainak köszönhetően ismerhetjük) idegláza volt, amiről a ma embere valószínűleg az izomlázra asszociál, de ha elolvassa Kerényi Ferenc Petőfi Sándor élete és költészete kritikai életrajzát, észreveheti, hogy ott a tífusz szerepel, hatékonyságában a pestishez mérhető járványos betegség. Aki effélén átesik, annak bizony gyönge testalkata lesz, ha túléli. Conrad Römer ezredorvos valószínűleg megmentette hősünk életét, amikor aláírta szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítását.
Ha az igazi Petőfit akarjuk magunk elé képzelni, furcsa, ellentmondásos figura kerekedik belőle, aki műveltségén kívül semmiben sem hasonlít a mai költőkre, aki szalonképtelenül jól tud verekedni, és aki napjainkban nagyon-nagyon hiányzik.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
