A Gyurcsány família iránt példás a tisztelet. Ő vállalkozóként szerezte a milliárdjait, s már rég elfeledték, hogy az anyósa állami bankja finanszírozta meg az eredeti tőkefelhalmozást. A félperiferiális Orbán-dinasztia, avagy támad a zikavírus Támadhatatlan polgári família üldögél a zsidóktól elzabrált villában a lízingelt csillárok alatt.Orbán Viktor pillanatokon belül nagypapa lesz, s a példaszerű ellenzéki demokraták és ellenkulturális hullócsillagok ennek még a puszta gondolatát sem képesek elviselni. Úgy gondolják, ez újabb csapás a magyar demokráciára nézve, hiszen az unoka potenciális örökös, aki bármikor átveheti az uralkodói címet, akárcsak Nagy-Britanniában, ebben a másik hírhedten elmaradott demokráciában. Dinasztiaalapításról vizionálnak, pont úgy, ahogyan ők csinálnák, ha valahogy megkaparintanák a hatalmat. Nem zavarja őket, hogy a demagóg párhuzamban Orbánt nem Erzsébet királynővel, hanem David Cameronnal kellene azonosítani, akinek „uralma” éppúgy a választók úri kedvétől függ, mint Orbánnak. Nem: „humorosan” azt kell sugallni, hogy idehaza is örökölhető a hatalom, minden a kék vértől függ, születési előjogok vannak, keresztet lehet vetni a demokráciára. Csupán azért, mert Orbán Ráhel gyermeket vár.A hazai politikai bulvár idén reménytelenül beszorult két bocsánatkérés közé. Sem Tóbiás József, sem Orbán Viktor leánya nem közszereplő, de a nyilvánosság morális analfabétái nem képesek efféle finom különbségtételekre, hiszen valóban dinasztiákban, vérségi kötelékekben, hordalogikával gondolkodnak. Az ellenséges törzs tagjaival szemben pedig minden megengedhető, s ha lehetséges volna, hetedíziglen ki is irtanák őket. S ha már fizikailag, a polgári korlátok meg a kultúra csillogó máza miatt ez nem megy, nosza, megkísérlik virtuálisan. Így aztán a „zsarnokellenes” liberálhumor álarcában olyanok tetszelegnek, akiknek művi mosolyuk mögött ott a nyilvánvaló gyűlölet. Még a miniszterelnöktől is rossz néven veszem, ha felrúgja a hallgatólagos polgári munkamegosztást, és belekontárkodik a szakmámba: csinálja csak a politikát, s (akár a versben a mosott ruhát) hagyja a publicisztikát másra. Máskülönben nem lesz, aki hitelesen megírja: amikor dühödt politikai ellenfelei a családját a „dinasztiaalapítás” kabarétréfája mögé bújva támadják, akkor nem ám demokraták, hanem egyszerűen machiavellista bunkók, akiknek lehetett bár gyermekszobájuk, de vámpírosat és zombisat játszottak benne.A baloldali ellenzék gyűlöletsajtója mostanság olyan mélyrepülést produkál, hogy szárnycsapkodás közben a hasa a göröngyöket súrolja. Miközben nem tudnak hova lenni a felháborodástól, amikor őket éri sérelem, a kormányfő családját szerintük nem illeti meg az elemi tisztelet, „többet kell eltűrniük”, beleértve a rágalmazást és a gyalázkodást is. Egyszerre működik a jó öreg kettős mércének és a kabátlopási ügyek hírbehozási technikájának a kipróbált módszertana. A kopasz faágon ülő moralizáló kuvikok akkor volnának elégedettek, ha Orbán cölibátust fogadna, nem lenne családja, s puritán életvitelét demonstrálva hokedliről enné a nokedlit, mint Kádár János a szocialista népmesékben.De hát nem ez a helyzet: öt gyermeke van. Öt utódból pedig óhatatlanul kikerül sportoló, művész, sőt akár turisztikai szakember is. Mindenféle hivatás, mert nem akarnak a finnyás elvárásoknak megfelelve otthon ülni csupán azért, mert az édesapjuk történetesen miniszterelnökösködik. Van nekik saját életük, s pont azért, mert nem királyfiak és királykisasszonyok, pénzkereső foglalkozás után kell nézniük. Ez az időmúlás, ez a fejlemény azonban nem fér a puritán demokraták fejébe, amely nyilván a zikavírus miatt maradt ilyen vészesen kicsi.Orbán Ráhel és testvérei nagy hendikeppel cseperedtek: nem lehettek és lehetnek annyira alázatosak és tisztelettudók, nem köszönhetnek annyira előre a néniknek és bácsiknak, hogy szó ne érje a ház elejét. Az ellenzéki elvárások szerint nem volna szabad nekik külföldön tanulniuk, nem mehetnének férjhez, nem lehetnének focisták, nem doktorálhatnának, nem tarthatnának szemináriumot semmiféle egyetemen; egyáltalán: levegőt sem vehetnének. Kiskorukban azért nem csinálhatnának semmi normálisat, mert az biztosan közpénzből van finanszírozva; nagykorukban meg azért nem, mert az biztosan közpénzből van ellopva. El kell tűrniük azt is, ha „tényfeltáró” sajtómunkások és humortalan humoristák köszörülik rajtuk a nyelvüket. Az Orbán családot lecigányozó Bakács Tiboron és társain önfeledten kéne kacarásznunk, hiszen ők maguk a polgári kedély, a polgári ethosz, a polgári mérce: a szupermarketben is téliszalámit lopnak, s még véletlenül sem parizert.Ezzel szemben a szintén ötgyermekesre duzzadt Gyurcsány família iránt példás a tisztelet. Ő vállalkozóként szerezte a milliárdjait, s már rég elfeledték, hogy az anyósa állami bankja finanszírozta meg az eredeti tőkefelhalmozást. Támadhatatlan polgári família üldögél a zsidóktól elzabrált villában a lízingelt csillárok alatt, s már az is a feledés homályába vész, hogy Dobrev Klára pénzosztó kormányzati pozícióban üldögélt a baloldali kormányzás alatt, vagy hogy az egyik Gyurcsány csemetének különleges vizsgafeltételeket teremtettek, hogy valahogy leérettségizhessen.Persze mindez a múlté, s remélhetőleg soha nem lesz belőle újra jövő. A jelen viszont az, hogy Orbán Ráhellel szemben nemcsak a primitív internetes újságírókölyök enged meg magának bármit, de éltesebb kollégái is. „A keményen dolgozó Orbán lány, mert megérdemli” – harsog a veszprémi Hírhatár.online címe, majd belül ilyen stílusban folytatja: „A saját és a férje és az apja és az ország lábán álló keményen dolgozó kisember Orbán Ráhel verejtékkel kikövezett hosszú és kemény életút után a jól megérdemelt munka gyümölcseként nini, luxushotel-tulajdonos lehet.” Bátor, kemény szöveg, de az impresszumban nem szerepel bátor, kemény felelős szerkesztő.
Ám ez csak afféle laza pergőtűz a 444.hu Bede Márton nevű nehéztüzérségéhez képest. (Uj Péter főszerkesztőt remek publicistának, komoly újságírónak tartom: föl sem foghatom, miféle káderpolitika szerint alkalmaz ifjúmatulásból Matula bácsivá érett humorbombázókat. A rövidebb emlékezetűek kedvéért: a Matula volt tíz-tizenöt éve az a viccportál, amely ellenkulturális termékként magyar közszereplők zsidómeghatározó adatbázisát kínálta ama humoros meggondolásból, hogy zsidó úri gyerekeknek heccből szabad rasszista nácit játszani.) „Orbán Ráhel pozíciószerzése nagyon rossz hír Magyarországnak, de Orbán Viktornak is az lesz” – hirdeti ez a csöppet sem beteg elme. „Egy újabb határt átlépve Orbán Viktor elkezdte a saját családját is beépíteni a hatalomba” – állítja; nyilván, mert ő így csinálná. S miután cikksorozatában kiveséz minden esetet, amikor az Orbán család megjelent a nyilvánosságban, kicsit visszavesz az összeesküvés-elméletből: „Dinasztiaépítésről túlzás lenne beszélni, hiszen nincs arról szó, hogy Orbán Ráhelre az ország vezetése várna. Ugyanakkor mégis nagyon-nagyon fontos dolog történt itt: Magyarország miniszterelnöke lepasszolt egy icipici szelet hatalmat a lányának, hogy aztán az belátása szerint azt tehessen vele, amit csak akar. Ilyen a rendszerváltás óta nem volt.”Nem találják ki, mi történt: egy turisztikai szakember részt vett egy turisztikai koncepciót érintő informális megbeszélésen! Ebből már rögtön az következik, hogy „a demokratikus alapértékek, a meritokrácia, az átláthatóság és a jogegyenlőség magasztos eszméi háttérbe szorulnak”, meg hogy Magyarország „periferikus demokrácia”. S aggasztó, hogy „szinte mindenhol találni politikai dinasztiákat, amelyek ugyan nem olyan erősek, mint az észak-koreai Kim família, de kárt azért bőven tudnak okozni”.
Nem úgy, mint Bede, aki még véletlenül sem károkozó: a meritokrácia őrlámpása, s ha a demokrácia érdeke úgy kívánja, akár a cigánymeghatározó adatbázist is beüzemeli.Csontos János – www.magyaridok.hu Tisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák „lájkukkal” a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
– Minden „lájk számít, segíti a magazin működését!Köszönettel és barátsággal!www.flagmagazin.hu Tweet
A félperiferiális Orbán-dinasztia, avagy támad a zikavírus
Támadhatatlan polgári família üldögél a zsidóktól elzabrált villában a lízingelt csillárok alatt.
Orbán Viktor pillanatokon belül nagypapa lesz, s a példaszerű ellenzéki demokraták és ellenkulturális hullócsillagok ennek még a puszta gondolatát sem képesek elviselni. Úgy gondolják, ez újabb csapás a magyar demokráciára nézve, hiszen az unoka potenciális örökös, aki bármikor átveheti az uralkodói címet, akárcsak Nagy-Britanniában, ebben a másik hírhedten elmaradott demokráciában. Dinasztiaalapításról vizionálnak, pont úgy, ahogyan ők csinálnák, ha valahogy megkaparintanák a hatalmat. Nem zavarja őket, hogy a demagóg párhuzamban Orbánt nem Erzsébet királynővel, hanem David Cameronnal kellene azonosítani, akinek „uralma” éppúgy a választók úri kedvétől függ, mint Orbánnak. Nem: „humorosan” azt kell sugallni, hogy idehaza is örökölhető a hatalom, minden a kék vértől függ, születési előjogok vannak, keresztet lehet vetni a demokráciára. Csupán azért, mert Orbán Ráhel gyermeket vár.
A hazai politikai bulvár idén reménytelenül beszorult két bocsánatkérés közé. Sem Tóbiás József, sem Orbán Viktor leánya nem közszereplő, de a nyilvánosság morális analfabétái nem képesek efféle finom különbségtételekre, hiszen valóban dinasztiákban, vérségi kötelékekben, hordalogikával gondolkodnak. Az ellenséges törzs tagjaival szemben pedig minden megengedhető, s ha lehetséges volna, hetedíziglen ki is irtanák őket. S ha már fizikailag, a polgári korlátok meg a kultúra csillogó máza miatt ez nem megy, nosza, megkísérlik virtuálisan. Így aztán a „zsarnokellenes” liberálhumor álarcában olyanok tetszelegnek, akiknek művi mosolyuk mögött ott a nyilvánvaló gyűlölet. Még a miniszterelnöktől is rossz néven veszem, ha felrúgja a hallgatólagos polgári munkamegosztást, és belekontárkodik a szakmámba: csinálja csak a politikát, s (akár a versben a mosott ruhát) hagyja a publicisztikát másra. Máskülönben nem lesz, aki hitelesen megírja: amikor dühödt politikai ellenfelei a családját a „dinasztiaalapítás” kabarétréfája mögé bújva támadják, akkor nem ám demokraták, hanem egyszerűen machiavellista bunkók, akiknek lehetett bár gyermekszobájuk, de vámpírosat és zombisat játszottak benne.
A baloldali ellenzék gyűlöletsajtója mostanság olyan mélyrepülést produkál, hogy szárnycsapkodás közben a hasa a göröngyöket súrolja. Miközben nem tudnak hova lenni a felháborodástól, amikor őket éri sérelem, a kormányfő családját szerintük nem illeti meg az elemi tisztelet, „többet kell eltűrniük”, beleértve a rágalmazást és a gyalázkodást is. Egyszerre működik a jó öreg kettős mércének és a kabátlopási ügyek hírbehozási technikájának a kipróbált módszertana. A kopasz faágon ülő moralizáló kuvikok akkor volnának elégedettek, ha Orbán cölibátust fogadna, nem lenne családja, s puritán életvitelét demonstrálva hokedliről enné a nokedlit, mint Kádár János a szocialista népmesékben.
De hát nem ez a helyzet: öt gyermeke van. Öt utódból pedig óhatatlanul kikerül sportoló, művész, sőt akár turisztikai szakember is. Mindenféle hivatás, mert nem akarnak a finnyás elvárásoknak megfelelve otthon ülni csupán azért, mert az édesapjuk történetesen miniszterelnökösködik. Van nekik saját életük, s pont azért, mert nem királyfiak és királykisasszonyok, pénzkereső foglalkozás után kell nézniük. Ez az időmúlás, ez a fejlemény azonban nem fér a puritán demokraták fejébe, amely nyilván a zikavírus miatt maradt ilyen vészesen kicsi.
Orbán Ráhel és testvérei nagy hendikeppel cseperedtek: nem lehettek és lehetnek annyira alázatosak és tisztelettudók, nem köszönhetnek annyira előre a néniknek és bácsiknak, hogy szó ne érje a ház elejét. Az ellenzéki elvárások szerint nem volna szabad nekik külföldön tanulniuk, nem mehetnének férjhez, nem lehetnének focisták, nem doktorálhatnának, nem tarthatnának szemináriumot semmiféle egyetemen; egyáltalán: levegőt sem vehetnének. Kiskorukban azért nem csinálhatnának semmi normálisat, mert az biztosan közpénzből van finanszírozva; nagykorukban meg azért nem, mert az biztosan közpénzből van ellopva. El kell tűrniük azt is, ha „tényfeltáró” sajtómunkások és humortalan humoristák köszörülik rajtuk a nyelvüket. Az Orbán családot lecigányozó Bakács Tiboron és társain önfeledten kéne kacarásznunk, hiszen ők maguk a polgári kedély, a polgári ethosz, a polgári mérce: a szupermarketben is téliszalámit lopnak, s még véletlenül sem parizert.
Ezzel szemben a szintén ötgyermekesre duzzadt Gyurcsány família iránt példás a tisztelet. Ő vállalkozóként szerezte a milliárdjait, s már rég elfeledték, hogy az anyósa állami bankja finanszírozta meg az eredeti tőkefelhalmozást. Támadhatatlan polgári família üldögél a zsidóktól elzabrált villában a lízingelt csillárok alatt, s már az is a feledés homályába vész, hogy Dobrev Klára pénzosztó kormányzati pozícióban üldögélt a baloldali kormányzás alatt, vagy hogy az egyik Gyurcsány csemetének különleges vizsgafeltételeket teremtettek, hogy valahogy leérettségizhessen.
Persze mindez a múlté, s remélhetőleg soha nem lesz belőle újra jövő. A jelen viszont az, hogy Orbán Ráhellel szemben nemcsak a primitív internetes újságírókölyök enged meg magának bármit, de éltesebb kollégái is. „A keményen dolgozó Orbán lány, mert megérdemli” – harsog a veszprémi Hírhatár.online címe, majd belül ilyen stílusban folytatja: „A saját és a férje és az apja és az ország lábán álló keményen dolgozó kisember Orbán Ráhel verejtékkel kikövezett hosszú és kemény életút után a jól megérdemelt munka gyümölcseként nini, luxushotel-tulajdonos lehet.” Bátor, kemény szöveg, de az impresszumban nem szerepel bátor, kemény felelős szerkesztő.
Ám ez csak afféle laza pergőtűz a 444.hu Bede Márton nevű nehéztüzérségéhez képest. (Uj Péter főszerkesztőt remek publicistának, komoly újságírónak tartom: föl sem foghatom, miféle káderpolitika szerint alkalmaz ifjúmatulásból Matula bácsivá érett humorbombázókat. A rövidebb emlékezetűek kedvéért: a Matula volt tíz-tizenöt éve az a viccportál, amely ellenkulturális termékként magyar közszereplők zsidómeghatározó adatbázisát kínálta ama humoros meggondolásból, hogy zsidó úri gyerekeknek heccből szabad rasszista nácit játszani.) „Orbán Ráhel pozíciószerzése nagyon rossz hír Magyarországnak, de Orbán Viktornak is az lesz” – hirdeti ez a csöppet sem beteg elme. „Egy újabb határt átlépve Orbán Viktor elkezdte a saját családját is beépíteni a hatalomba” – állítja; nyilván, mert ő így csinálná. S miután cikksorozatában kiveséz minden esetet, amikor az Orbán család megjelent a nyilvánosságban, kicsit visszavesz az összeesküvés-elméletből: „Dinasztiaépítésről túlzás lenne beszélni, hiszen nincs arról szó, hogy Orbán Ráhelre az ország vezetése várna. Ugyanakkor mégis nagyon-nagyon fontos dolog történt itt: Magyarország miniszterelnöke lepasszolt egy icipici szelet hatalmat a lányának, hogy aztán az belátása szerint azt tehessen vele, amit csak akar. Ilyen a rendszerváltás óta nem volt.”
Nem találják ki, mi történt: egy turisztikai szakember részt vett egy turisztikai koncepciót érintő informális megbeszélésen! Ebből már rögtön az következik, hogy „a demokratikus alapértékek, a meritokrácia, az átláthatóság és a jogegyenlőség magasztos eszméi háttérbe szorulnak”, meg hogy Magyarország „periferikus demokrácia”. S aggasztó, hogy „szinte mindenhol találni politikai dinasztiákat, amelyek ugyan nem olyan erősek, mint az észak-koreai Kim família, de kárt azért bőven tudnak okozni”.
Nem úgy, mint Bede, aki még véletlenül sem károkozó: a meritokrácia őrlámpása, s ha a demokrácia érdeke úgy kívánja, akár a cigánymeghatározó adatbázist is beüzemeli.
Csontos János – www.magyaridok.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
