A tűrhetetlen kettős mérce kevésbé „hangos”, ám ugyanilyen plasztikus példája a numerus clausus megítélése. Az előző részben láthattuk, hogy a hivatalos kánon szerint az egy rendbeli gyilkossággal vádolt Zentai Károlyt mindenképpen meg kell büntetni, mert egy zsidót ölt meg a vád szerint a vészkorszak idején, ám a tömeggyilkos Solomon Morelt Izrael nem adta ki, és Rózsahegyi Péter szerint Morel és Zentai nem is tehető egy lapra, mert Morel bűne „érthető” azok után, ami vele történt a világháború alatt.A tűrhetetlen kettős mérce kevésbé „hangos”, ám ugyanilyen plasztikus példája a numerus clausus megítélése.A numerus clausus (zárt szám) elnevezésű törvényt 1920-ban hozták meg. A törvény okairól Varannai Zoltán ezt írta a Rubicon 1997/1. számában:„A törvényt 1920-ban hozták, de már 1928-ban módosították: emelték a »zárt számokat«. Vajon miért volt szükség erre a diszkriminációra, s ha már szükség volt, miért kellett enyhíteni? A válaszok a Horthy-rendszer nemzetközi meghatározottságának és a zsidósághoz való ambivalens viszonyának a megértéséhez visznek közelebb. A 20. század elején Európa-szerte jelentősen megnőtt az egyetemekről kikerülő diplomások száma, s ez sok országban gondot okozott, mivel a magasabb képzettséget igénylő állások mennyisége nem változott ezzel arányosan. A problémát a felsőoktatási intézmények felvételi keretszámainak korlátozásával próbálták orvosolni. E tendencia Magyarországon már az első világháború előtt mutatkozott, a helyzet azonban csak 1918 után vált igazán válságossá. Az elcsatolt területek közalkalmazottai és a magyar származású értelmiség jelentős része az anyaországba áramlott, amelynek felvevőképessége ezen a téren az államterület csökkenésével és a gazdaság összeomlásával minimálisra szűkült. A menekülteken kívül a frontról visszaérkezett, politikailag jelentős mértékben radikalizálódott diákok is megjelentek az egyetemeken. A kiéleződő konkurenciahelyzetben a keresztény-nemzeti középosztályhoz tartozó diákok – tanáraik és a közhangulat hathatós támogatásával – zsidó származású társaik ellen fordultak.”Ez a szöveg viszonylag korrekt – a cikk többi része már nem az –, és híven tükrözi a valóságot. Mindenesetre a numerus clausust a mai napig úgy kell emlegetni, mint a holocaust bevezetőjét, a zsidóság elleni törvények első és szintén kivételes, egyedülálló példáját.Akkor lássuk a tényeket. A numerus clausus egyetlen szóval sem említi a zsidóságot, kizárólag magyarországi nemzetiségekről beszél. Továbbá azt se feledjük el, hogy Bethlen – egyre fokozódó nemzetközi nyomásra – 1928-ban eltörli a törvény zsidóságra vonatkozó részét.„…másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.” (1920. évi XXV. tc)Ez volt a „világbotrány”, emiatt vagyunk a zsidóüldözések első számú bűnösei mind a mai napig. 1920-ban a zsidók számaránya Magyarországon 5,8 százalék. Az egyetemeken számarányuk a következőképpen alakul 1920 és 1935 között, ha csak az átlagokat tekintjük: 1920-ban 10,4; 1921-ben 11,6; 1922-ben 11,2; 1923-ban 10,4; 1924-ben 9,5; 1925-ben 8,9; 1926-ban 8,2; 1927-ben 8; 1928-ban 8,4; 1929-ben 9; 1930-ban 10; 1931-ben 11,9; 1932-ben 12; 1933-ban 11,1; 1934-ben 9,7; 1935-ben 8,1 százalék. Ezekhez az átlagokhoz persze tegyük hozzá, hogy az orvosi és jogi karokon a zsidó diákok számaránya meghaladta a harminc százalékot! És ez nem a zsidók rendkívüli képességeinek tudható be, hanem annak, hogy anyagilag képesek voltak gyerekeik taníttatására, ráadásul anyagi képességükön kívül a szándék is megvolt bennük erre. Mindenesetre ha a tizenöt év átlagát tekintjük, a numerus clausus gyakorlatilag alig korlátozta a zsidók számarányát a felsőoktatásban. De ennél is fontosabb, hogy –miközben óriási nyomás nehezedik Magyarországra a numerus clausus törvény miatt – ugyanilyen korlátozást vezetnek be és alkalmaznak számos más helyén a világnak!Az Egyesült Államokban – ott mindig így intézték az ilyen „ügyeket” – 1918 és 1950 között szinte az összes magánegyetemen alkalmazták a numerus clausust. Olyan rendelkezéseket hoztak, amelyek alapján százalékos arányban határozták meg a hallgatók számát azok vallása és származása („faja”) alapján. Így a zsidók aránya a Harvardon 28-ról 17 százalékra, a Columbián 33-ról 14 százalékra zuhant! Ugyanígy korlátozták a zsidók arányát az orvosi és a fogorvosi képzésben, minek következtében a zsidók aránya a Cornell Egyetemen 40 százalékról 3 százalékra, míg a Bostoni Egyetemen 48-ról 12 százalékra zuhant! Lengyelországban 1937-ben vezettek be egy intézkedést, amely tíz százalékban határozta meg a felvehető zsidók arányát. És ugyanilyen rendelkezéseket vezettek be akkoriban Kanadában, Oroszországban, Romániában és természetesen 1933-ban Németországban. Tehát a magyar numerus clausus „egyedülállósága” és „kivételessége” egész egyszerűen hazugság, s hatását tekintve nyomába sem ér például annak, ahogyan az Egyesült Államokban kiszorították a zsidókat a felsőoktatásból.De ezeknél is lényegesen fontosabb, hogy a numerus clausus a második világháború után is folytatódott Magyarországon, csak átkeresztelték, és faji alapokról származási, osztály alapokra helyezték. Így a Rákosi- majd a Kádár-rendszerben mindvégig érvényben voltak olyan szabályozások, amelyek kizártak a felsőoktatásból és bizonyos pályákról olyan fiatalokat, akiknek nem volt „megfelelő” a származása, akik nem megfelelő osztályban születtek. A bélistázás, a felsőoktatásba jelentkező hallgatók vizsgálata azok osztályhelyzete alapján nem más, mint a numerus clausus folytatása. És azt se felejtsük el, hogy a Kádár-rendszer legvégéig érvényben volt az a szabály, amely bizonyos pályákról kirekesztette azokat a diákokat, akik egyházi középiskolában végeztek.Mégsem emlegeti senki ezeket az intézkedéseket egy lapon a numerus clausus-szal, mert itt is érvényesül a kettős mérce: A zsidók ellen elkövetett bűnök kivételesek és megbocsáthatatlanok, a nem zsidók ellen elkövetett bűnöket (különösen, ha a bűnösök zsidók) értsük meg, felejtsük el, és ne emlegessük („zárjuk már le a múltat!”).(Folytatjuk)Bayer Zsolt – www.magyarhirlap.huTisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák „lájkukkal” a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
– Minden „lájk számít, segíti a magazin működését!Köszönettel és barátsággal!www.flagmagazin.hu Tweet
Az előző részben láthattuk, hogy a hivatalos kánon szerint az egy rendbeli gyilkossággal vádolt Zentai Károlyt mindenképpen meg kell büntetni, mert egy zsidót ölt meg a vád szerint a vészkorszak idején, ám a tömeggyilkos Solomon Morelt Izrael nem adta ki, és Rózsahegyi Péter szerint Morel és Zentai nem is tehető egy lapra, mert Morel bűne „érthető” azok után, ami vele történt a világháború alatt.
A tűrhetetlen kettős mérce kevésbé „hangos”, ám ugyanilyen plasztikus példája a numerus clausus megítélése.
A numerus clausus (zárt szám) elnevezésű törvényt 1920-ban hozták meg. A törvény okairól Varannai Zoltán ezt írta a Rubicon 1997/1. számában:
„A törvényt 1920-ban hozták, de már 1928-ban módosították: emelték a »zárt számokat«. Vajon miért volt szükség erre a diszkriminációra, s ha már szükség volt, miért kellett enyhíteni? A válaszok a Horthy-rendszer nemzetközi meghatározottságának és a zsidósághoz való ambivalens viszonyának a megértéséhez visznek közelebb. A 20. század elején Európa-szerte jelentősen megnőtt az egyetemekről kikerülő diplomások száma, s ez sok országban gondot okozott, mivel a magasabb képzettséget igénylő állások mennyisége nem változott ezzel arányosan. A problémát a felsőoktatási intézmények felvételi keretszámainak korlátozásával próbálták orvosolni. E tendencia Magyarországon már az első világháború előtt mutatkozott, a helyzet azonban csak 1918 után vált igazán válságossá. Az elcsatolt területek közalkalmazottai és a magyar származású értelmiség jelentős része az anyaországba áramlott, amelynek felvevőképessége ezen a téren az államterület csökkenésével és a gazdaság összeomlásával minimálisra szűkült. A menekülteken kívül a frontról visszaérkezett, politikailag jelentős mértékben radikalizálódott diákok is megjelentek az egyetemeken. A kiéleződő konkurenciahelyzetben a keresztény-nemzeti középosztályhoz tartozó diákok – tanáraik és a közhangulat hathatós támogatásával – zsidó származású társaik ellen fordultak.”
Ez a szöveg viszonylag korrekt – a cikk többi része már nem az –, és híven tükrözi a valóságot. Mindenesetre a numerus clausust a mai napig úgy kell emlegetni, mint a holocaust bevezetőjét, a zsidóság elleni törvények első és szintén kivételes, egyedülálló példáját.
Akkor lássuk a tényeket. A numerus clausus egyetlen szóval sem említi a zsidóságot, kizárólag magyarországi nemzetiségekről beszél. Továbbá azt se feledjük el, hogy Bethlen – egyre fokozódó nemzetközi nyomásra – 1928-ban eltörli a törvény zsidóságra vonatkozó részét.
„…másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.” (1920. évi XXV. tc)
Ez volt a „világbotrány”, emiatt vagyunk a zsidóüldözések első számú bűnösei mind a mai napig. 1920-ban a zsidók számaránya Magyarországon 5,8 százalék. Az egyetemeken számarányuk a következőképpen alakul 1920 és 1935 között, ha csak az átlagokat tekintjük: 1920-ban 10,4; 1921-ben 11,6; 1922-ben 11,2; 1923-ban 10,4; 1924-ben 9,5; 1925-ben 8,9; 1926-ban 8,2; 1927-ben 8; 1928-ban 8,4; 1929-ben 9; 1930-ban 10; 1931-ben 11,9; 1932-ben 12; 1933-ban 11,1; 1934-ben 9,7; 1935-ben 8,1 százalék. Ezekhez az átlagokhoz persze tegyük hozzá, hogy az orvosi és jogi karokon a zsidó diákok számaránya meghaladta a harminc százalékot! És ez nem a zsidók rendkívüli képességeinek tudható be, hanem annak, hogy anyagilag képesek voltak gyerekeik taníttatására, ráadásul anyagi képességükön kívül a szándék is megvolt bennük erre. Mindenesetre ha a tizenöt év átlagát tekintjük, a numerus clausus gyakorlatilag alig korlátozta a zsidók számarányát a felsőoktatásban. De ennél is fontosabb, hogy –miközben óriási nyomás nehezedik Magyarországra a numerus clausus törvény miatt – ugyanilyen korlátozást vezetnek be és alkalmaznak számos más helyén a világnak!
Az Egyesült Államokban – ott mindig így intézték az ilyen „ügyeket” – 1918 és 1950 között szinte az összes magánegyetemen alkalmazták a numerus clausust. Olyan rendelkezéseket hoztak, amelyek alapján százalékos arányban határozták meg a hallgatók számát azok vallása és származása („faja”) alapján. Így a zsidók aránya a Harvardon 28-ról 17 százalékra, a Columbián 33-ról 14 százalékra zuhant! Ugyanígy korlátozták a zsidók arányát az orvosi és a fogorvosi képzésben, minek következtében a zsidók aránya a Cornell Egyetemen 40 százalékról 3 százalékra, míg a Bostoni Egyetemen 48-ról 12 százalékra zuhant! Lengyelországban 1937-ben vezettek be egy intézkedést, amely tíz százalékban határozta meg a felvehető zsidók arányát. És ugyanilyen rendelkezéseket vezettek be akkoriban Kanadában, Oroszországban, Romániában és természetesen 1933-ban Németországban. Tehát a magyar numerus clausus „egyedülállósága” és „kivételessége” egész egyszerűen hazugság, s hatását tekintve nyomába sem ér például annak, ahogyan az Egyesült Államokban kiszorították a zsidókat a felsőoktatásból.
De ezeknél is lényegesen fontosabb, hogy a numerus clausus a második világháború után is folytatódott Magyarországon, csak átkeresztelték, és faji alapokról származási, osztály alapokra helyezték. Így a Rákosi- majd a Kádár-rendszerben mindvégig érvényben voltak olyan szabályozások, amelyek kizártak a felsőoktatásból és bizonyos pályákról olyan fiatalokat, akiknek nem volt „megfelelő” a származása, akik nem megfelelő osztályban születtek. A bélistázás, a felsőoktatásba jelentkező hallgatók vizsgálata azok osztályhelyzete alapján nem más, mint a numerus clausus folytatása. És azt se felejtsük el, hogy a Kádár-rendszer legvégéig érvényben volt az a szabály, amely bizonyos pályákról kirekesztette azokat a diákokat, akik egyházi középiskolában végeztek.
Mégsem emlegeti senki ezeket az intézkedéseket egy lapon a numerus clausus-szal, mert itt is érvényesül a kettős mérce: A zsidók ellen elkövetett bűnök kivételesek és megbocsáthatatlanok, a nem zsidók ellen elkövetett bűnöket (különösen, ha a bűnösök zsidók) értsük meg, felejtsük el, és ne emlegessük („zárjuk már le a múltat!”).
(Folytatjuk)
Bayer Zsolt – www.magyarhirlap.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
