Nos, Sztálin elvtárs álmát utoljára akkor zavarták meg, amikor internálták a testét Lenin mellől a temetőbe. Halála óta számos összeesküvés-elmélet terjed, miszerint Sztálint legszűkebb környezete megölte, hogy Berija megfojtotta, vagy újabban: patkányméreggel végeztek vele, pár nappal később pedig a hasonmásával rendezték meg a „hivatalos” halálát.
Nem túlságosan belefolyva a történelem holtágain evező forrás nélküli és hitelességi gondokkal küszködő „szakértők” tudnodkellinfo szintű értekezéseibe, annyit megállapíthatunk biztosan, Sztálint nem ölték meg,
legfeljebb egy kicsit hagyták meghalni.
A diktátor 1953. február 28-án, Berija, Hruscsov, Bulganyin és Malenkov társaságában filmet nézett a Kremlben, majd áthajtattak a Moszkva közelében lévő kuncevói dácsába, ahol hajnalig poharaztak tovább. Hruscsov később visszaemlékezése szerint a „Gazda” remek hangulatban volt, semmilyen előjele nem volt a közeli szélütésnek.
Hajnali négy környékén Sztálin nyugovóra tér. A diktátor nem is hagyta el a szobáját másnap, az egyre idegesebb személyzet pedig hívatlanul nem mert bemenni hozzá. A helyzet végül éjfél körül oldódott meg azzal, hogy Kremlből érkező sürgős levéllel mindenképp be kellett menni hozzá.
Sztálint a földön fekve, saját vizeletében ázva találták meg, beszélni már nem tudott. A személyzet Beriját, Hruscsovot, és Malenkovot értesítette először, akik március 2-án éjjel „rendben találták” a látszólag békésen alvó Sztálint, majd távoztak.
Sőt, az idegeskedő testőrparancsnokot Berija ezekkel a szavakkal hordta le: „Sztálin elvtárs mélyen alszik. Ne zavard őt, minket pedig ne zaklass”.
Végül látva az eszméletlen Sztálint, csak kerítettek orvost délelőtt során vagyis az agyvérzés után legalább 15 órával (más források szerint csak 11).
Kérdezheti az olvasó, hogy-hogy nem volt orvos Sztálin mellett? A válasz a szovjet diktátor paranoiájában (és persze az egész rendszerben) keresendő. Sztálin egyik utolsó tisztogató akciója ugyanis épp az orvosok ellen irányult, azon belül is főleg a magas rangú párt- és katonai vezetőket kezelő Kreml klinikáján dolgozók ellen. A „fehér köpenyes gyilkosok” elleni vádakat sokszor antiszemita jelzővel illetik, bár leginkább az anticionista lenne a megfelelő. A vád szerint az orvosok a „nemzetközi zsidó burzsoá-nacionalista szervezet, a Joint” segítségével a nyugati titkosszolgálatokkal vették fel a kapcsolatot, hogy a szovjet vezetőket likvidálják.
Ilyen körülmények között érthető, hogy Sztálin mellett a számára kritikus pillanatban nem volt orvos, bár valószínűleg az sem segített volna semmit a 74 éves, rendszeresen tivornyázó diktátoron, ha folyamatosan van mellette egy remegő, megfélemlített orvos.
Végül nem is tudtak rajta segíteni, Sztálin március 5-én meghalt, majd kezdetét vette mind a Szovjetunióban, mind a megszállt, „béketáborban” a roppant őszinte gyász.
„Mélységes megrendeléssel tudatjuk”
Makacsul tartja magát a magyar sajtótörténet egyik legendává váló elütése, amely szerint a Népszava a fenti címmel adta hírül Sztálin halálát, a lapszámot az ÁVH pedig bezúzatta. Tény, hogy a Népszavánál március 5-én este bizony nem igazán ellenőrizték, mi is kerül a nyomdába, így történhetett meg, hogy a vezér betegségéről szóló március 6-i lapszámban (Sztálin halálát még nyilvánosságra sem hozták), a főoldali kopfjában, ma már leadjében – oda a germanizmus, éljen az anglicizmus), a következő szerepelt:
„Mélységes megrendeléssel értesült az egész magyar nép Sztálin elvtárs súlyos megbetegedéséről.”
Az egyetlen egy betű elütés természetesen nem maradt következmények nélkül, Bodó Bélát – a későbbi Brumi-könyvek szerzőjét – és a nyomdászt az ÁVH természetesen letartóztatta. Bodó végül félév internálással megúszta. A korábban a népbírósági ítéleteket vehemensen megvédő, hithű kommunistát végül vissza is veszik a pártba, vagyis rehabilitálják…
Sztálin halála kapcsán a lehetséges gyilkosság azért is kaphatott könnyen szárnyra, mert a diktátor halálában jó páran – fogalmazzunk úgy – érdekeltek voltak, így közvetlenül legszűkebb környezete is, kifejezetten pedig Berija, aki joggal tarthatott tőle, hogy Sztálin paranoiájának ő lesz a következő célpontja. Végül a titkosszolgálat vezetője nem érte meg ’53 végét, Hruscsov főtitkár lesz, majd három év múlva az SZKP XX. kongresszusán elmondhatja híressé vált beszédét a sztálini személyi kultuszról, a bűncselekményekről, kivégzésekről, paranoiás vezetésről, és mindenről, ami úgy általában a sztálini rendszert jellemezte (az, hogy Hruscsov is ennek a rendszernek volt az oszlopos tagja, nagyon nem zavart senkit). Így múlt el szép lassan a történelem egyik legvéresebb diktátorának, legvisszataszítóbb emberének öröksége.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
