Milosevics, Milosevity vagy Milošević formában kell írni a legismertebb szerb politikus nevét? Szigorúan véve a háromból csak egy helyes. A leghíresebb szerb sportoló nevében pedig még egyértelműbb hibát ejt a fél magyar sajtó.
Az alapvető kérdés, hogy latin vagy cirill ábécés nyelvnek tekintjük a szerbet és a montenegróit. Szerbiában az alkotmány értelmében a cirill ábécé az elsődleges, de mindkettő hivatalosnak számít, és ma már többen használják a latint. Egyes újságokat, honlapokat latin, másokat cirill betűvel írnak, a parlament, a kormány, az államfő és az alkotmánybíróság hivatalos oldalán váltani lehet a két írásmód között. A montenegrói alaptörvény egyenlő státust biztosít a két ábécének, de a latint használók száma jelentős növekedést mutat, s a parlament, az államfő és a bíróságok honlapján már nem is szerepel cirill betűs szöveg. Mindkét országban az önazonosság, az értékrend, a politikai hovatartozás kifejezésének egyik eszköze az ábécéhasználat.
Ha szeretnénk leírni egy szerb vagy montenegrói ember nevét, minden amellett szól, hogy a latin betűs alakot vegyük alapul. Az idegen betűs nevek átírása kényszermegoldás, sokszor körülményes, és a hibalehetőséget is magában hordozza. Ráadásul a magyar ábécé a magyar hangkészlet betűit tartalmazza, és számtalan olyan hang van az idegen nyelvekben, amelyeket csak jobb híján tudunk valamelyik betűnkkel jelölni.
Mindjárt itt van az az emberemlékezet óta folyó vita, hogy a latin (horvát) ábécében Ć/ć, a cirillben Ћ/ћ betűvel jelölt hang a ty-hez vagy a cs-hez áll közelebb. Tény, hogy különbözik a Č/č, illetve Ч/ч betűvel jelölt, a magyar cs-vel szinte megegyező hangtól, a ty-pártiak az – időközben elillant – akadémiai állásfoglalás mellett épp erre hivatkoznak, valamint arra, hogy a magyar ty-t is ezzel a betűvel írják át szerbre (például Káty település szerb neve Kać/ Каћ). Az ellentábor tagjai viszont azt állítják, hogy a hang bár nem tiszta cs, még mindig közelebb áll hozzá, mint a ty-hez. A helyzetet remekül illusztrálják a magyarosodott nevek: egy részük ty-re (Jelasity Radován, Sztevanovity Dusán), egy részük cs-re (Filipovics Vladan, Vujicsics Tihamér) végződik, és ott vannak még a régies írásmódú nevek is (Damjanich János, Milosevits Mirkó). Magyarországi szerb ismerősöm egyértelműen a ty mellett áll ki, egykori délvidéki kollégám ugyanilyen határozottan a cs mellett érvel, egy mostani délvidéki munkatársamnak pedig szerb ismerőse azt tanácsolta, hogy próbáljon tj-t mondani a tökéletes kiejtéshez. Ember legyen a talpán, aki itt eligazodik…
A cs és ty körüli vitát elegánsan kikerülhetjük a latin betűs alakkal. Ez esetben csak a teljes hasonulás hozhat minket kényelmetlen helyzetbe, ilyenkor muszáj állást foglalni. A helyesírási szabályzat 11. kiadása még világosan a ty mellett teszi le a voksot (Andrićtyal), az új kiadásban azonban már nem kapunk fogódzót, hogy a Miloševićtyel vagy a Miloševićcsel változatot írjuk.
Az, hogy számos sajtótermékben a cirill írást veszik alapul, csak a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy gyakran helytelenül. A gy hangot jelölő Đ/đ, illetve Ђ/ђ betűt sokan valamilyen érthetetlen okból nem gy-nek, hanem dj-nek írják át, azaz Zoran Gyingyics (vagy Gyingyity) helyett rendre Zoran Djindjics, Novak Gyokovics (vagy Gyokovity) helyett Novak Djokovics szerepel. A gyakorlat érthetetlen, de nem megmagyarázhatatlan. A zavart valószínűleg az okozza, hogy a délszlávok dj-t írnak, ha nincs đ betűjük – minden egyéb esetben viszont elhagyják a mellékjelet: azaz a ž-ből z, a ć-ből és a č-ből c, az š-ből s lesz. De mindennek semmi köze az átíráshoz. A Djindjics és a Djokovics alak kétféle írásmód kotyvaléka, és épp olyan hibás, mintha Szingapúr alapítójának nevét Lee Kuan Yew vagy Li Kuang-jao helyett Li Kuang Yew vagy Lee Kuan-jao formában írnánk.
Helyesen akkor járunk el, ha a latin ábécés Đinđić és Đoković alakot használjuk. Ha valamilyen ok miatt a mellékjeleket nem lehet kitenni, akkor választhatunk, hogy Dindic és Dokovic vagy Djindjic és Djokovic szimpatikusabb – azaz a magyar gyakorlatnak megfelelően elhagyjuk a mellékjeleket, vagy pedig a szerbek áthidaló megoldásához folyamodunk.
Sokan éppen azért választják az átírást, mert nem tudják kitenni a mellékjeleket, vagy egész egyszerűen nem akarnak bajlódni velük. És – mint a példák is mutatják – sokszor a kis gödröt elkerülve szakadékba hajtanak.
A latin betűs alak átvétele még mellékjelek nélkül is jobb választás. Ha szigorúan vesszük a helyesírási szabályzatunkat, nem is tehetünk másképp: „A latin írású nyelvek tulajdonneveiben általában változtatás nélkül követjük az idegen írásmódot. […] Így járunk el akkor is, ha az idegen nevek a magyarban nem használatos mellékjeles betűket tartalmaznak.” „A tulajdonneveknek azonosító, egyedet jelölő nyelvi szerepéből következik, hogy a latin betűs írású nyelvekből átkerült idegen neveket általában minden változtatás nélkül, eredeti formájukban használjuk.” Attól még, hogy a szerbek, montenegróiak a cirill ábécét is használják, nem tehetünk úgy, mintha a nyelvüknek nem lenne hivatalos latin írása.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
