Egy Assad-közeli szír dandártábornok katonai beavatkozással fenyegette meg Rijádot

A hétfői nap folyamán egy megszólalása során Bahdzsat Szulejmán dandártábornok, aki az egyik vezetője Bashar al-Assad kormánya katonai erőinek azzal fenyegette Szaúd-Arábiát, hogy egy katonai beavatkozás során végeznek az ország vezetői rétegével. A nyilatkozat arra volt válasz, hogy Szaúd-Arábia bejelentette: szárazföldi erőket akarnak küldeni a háború sújtotta országba.

„Mi történne akkor, ha Szaúd-Arábia 150 000 katonáját küldené Szíriába ( mint ahogyan azt bejelentették pár nappal ezelőtt annak ellenére, hogy alig 100 000 fős a hadseregük)?

Egyharmaduk megszökne hamarosan. A második harmaduk automatikusan az ISIS-hez csatlakozna, a maradék pedig egyből el lenne taposva a Szíriai Arab Hadsereg által.

Azonban mi történne akkor, ha a szaúdi agresszióra válaszolva Damaszkusz egy éjszakai bevetést hajtana végre Rijadban, csupán egy párezer fős kommandós osztagot használva, akik csak a királyi kastélyokat és hercegi palotákat foglalnák el sorban, majd rombolnák le őket mindazokkal együtt, akik ezekben laknak, felszabadítva az arabokat és a muszlimokat a szaúdi uralkodócsalád idiótáitól?

Hírdetés

Mindkettő csak feltevés. Mindenki döntse el saját maga, hogy melyik állna közelebb a valósághoz”. – nyilatkozta Bahdzsat Szulejmán dandártábornok, aki régebben a titkosszolgálatban töltött be vezetői posztot, majd éveken át Szíria nagyköveteként tevékenykedett Jordániában. A háború kirobbanása után három alkalommal hajtottak végre merényletet ellene Ammánban, azonban mindhármat túlélte. 2014-ben Abdullah király parancsára kiutasították a hasimita monarchiából.

A szíriai konfliktusba a napokban Törökország is beavatkozott, mégpedig úgy, hogy a kurdok és a kormányerők Aleppó tartományban található állásait lőtte. A helyzet azért is kényes, mert a kurd YPG a nyugati koalíció egyik szövetségese, így Amerika is tiltakozott az ellen, hogy a szintén szövetséges Ankarai kormányzat ilyen lépésre szánta el magát.

Rijád szintén bejelentette, hogy szárazföldi erőket küldene Szíriába, azonban, az elhúzódó jemeni háború és az olajárak miatti válság miatt jelentős problémákkal küzdő ország nem biztos, hogy végül elszánja majd magát erre a lépésre.

Orientalista.hu – Crusader/Cadmus


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »