Tényleg Habonyéknál voltak a Szépművészeti festményei

Tényleg Habonyéknál voltak a Szépművészeti festményei

A múzeum köteles volt kiadni, hol tárolták hónapokig a csaknem háromszázmilliót érő képeket.

A bíróság jogerős döntése nyomán a Szépművészeti Múzeum kiadta az Átlátszónak, hogy a Szerb utca 9-ben tárolták három hónapig a festményeiket. Ez az a lakás, amelyet a szomszédok szerint ott gyakorta megforduló Habony Árpád volt anyósa, Halkó Gabriella – aki az Orbán Viktor Facebook-oldalát kezelő Kaminski Fanny édesanyja – bérel.

2014 májusában röppent fel először a pletyka, hogy festmények kerültek a lakásba a Szépművészetiből, októberben pedig kiderült, hogy a múzeum a Brand Lab Kft.-vel (az azóta a Vajna-féle TV2-nél dolgozó Halkó Gabriella és Jáksó László közös cége) kötött kölcsönadási szerződést. A 292,5 millió forint összértékű tíz festményt havi tizenötezer forintért bérelte a Brand Lab, amelyben 2010-ig Habony Árpád testvére, Habony Mária is tulajdonos volt.

Hírdetés

Népszerű hely

A Szépművészeti azonban sosem ismerte el, hogy a Szerb utca 9. alatti önkormányzati lakásban tárolták volna a tíz festményt, ezért perelt az Átlátszó. Másfél év után, első- és másodfokú, majd Kúria-döntés után most a múzeumnak ki kellett adnia a helyszínt.

„A képek őrzési helye: V. ker. Szerb utca 9. I. em. 1.”

– közölte a Szépművészeti Múzeum. A Szerb utca 9. egyébként népszerű hely, Rogán Antal utódja, Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester is bérelt itt lakást, majd 30 százalékos kedvezménnyel meg is vásárolta azt. Amint ebből botrány lett, visszaadta a lakást az önkormányzatnak. A házat 2007-ben 110 millió forintból újíttatta fel az akkor még Rogán Antal vezette önkormányzat, 2013-ban pedig újabb 107 millióból a szigetelését is megcsinálták.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »