Péter Gáborral támadják Galló Istvánnét

Péter Gáborral támadják Galló Istvánnét

Soros György és a politikailag elkötelezett civil szervezetek után Péter Gáborral is kompromittálni próbálták a tiltakozó pedagógusokat.

„Hogy ki valójában Galló Istvánné, a pedagógus tüntetések főalakja?” – ezt a kérdést tette fel Facebook-oldalán Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, meg is válaszolva azt: az ÁVO, majd ÁVH vezetőjeként elhíresült Péter Gábor lánya.

Hírdetés

Túl azon, hogy felmenőjéről így sem tehet senki, ez nem igaz: a Pedagógusok Szakszervezetének vezetője Péter Piroska néven született Gödöllőn, 1953. november 27-én. Péter Gábor azonban 1953. januárjától május 25-éig rabságban volt, ráadásul éjjel-nappal bilincsben tartották.

Mint azt az interneten is hamar meg lehet találni, Galló édesanyját Kovács Ilonának hívják, míg Péter felesége Simon Jolán volt, így az apa mellett az anya sem stimmelhet. Nem is: Gallóné az MNO megkeresésére elmondta, hogy édesapja Péter Ferenc egyetemi adjunktus. Az ügyet a PSZ vezetője nem kívánta ezen túlmenően kommentálni, mint mondta, megteszi Bencsik ellen a szükséges jogi lépéseket.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »