A héten derült ki, hogy az orosz szövetségi nyomozóhatóság terrorcselekménnyé minősítette át a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgép ügyét, a Kommerszant című orosz napilap pedig hétfőn titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a terrorcselekményt a Szürke Farkasok nevű török csoport szervezhette meg. Az alfahir.hu megkereste Ember Zoltán kutatásvezetőt, hogy világítsa meg a legújabb fejlemények háttérét.
Az Iránytű Intézet munkatársa szerint elképzelhető, hogy az orosz nyomozás valóban arra a következtetésre jutott, hogy a Szürke Farkasok állnak a háttérben, azonban az sem zárható ki, hogy az elmúlt egy-két hét során még feszültebbé váló orosz–török adok-kapok egy állomásának tekinthető a bejelentés. Ember felhívta a figyelmet arra, hogy a 224 ember halálát okozó októberi támadás értékelésével a hatóságok meglehetősen sokáig adósok maradtak, két hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy terrortámadásnak minősítsék, a vélelmezett tettesek megnevezésére három hónapot kellett várni.
A feszültség amiatt is kiújulhatott,hogy októbertől kezdve az egyre nagyobb méretekben érkező orosz szakértelem, haditechnika, valamint nem utolsó sorban a közvetlen légitámogatás fokozatosan
feljavította Szíriai Arab Hadsereg (illetve helyi, térségbeli szövetségeseinek) támadóképességét,
az Iszlám Államét és a felkelőkét pedig jelentősen redukálta. Míg október-november során legfeljebb egy-kettő, ma már akár négy-öt, egymástól távol lévő „frontszakaszon” képes érdemi támadásokat indítani az Aszad-kormány.
Az orosz–török feszültség már a SZU–24-es vadászbombázó novemberi lelövése előtt fokozatosan kiéleződött, a gép lelövése újabb lépcsőfokot jelentet az addigi eseménysorban. Ezt követően a feszültség fennmaradt, de intenzitása többször változott; az elmúlt hét során ismét látványosan romlott a két kormány viszonya, a teljesség igénye nélkül:
- újabb orosz berepülés a történt a török légtérbe, a török kormány jelezte, hogy tűzparancsot adnak ki
- az oroszok nagyjából ötven főnyi tengerészgyalogos-tanácsadót küldtek a török határhoz és a kurd erőkhöz is közel fekvő Kuweires légitámaszpontra
- az oroszok és a szíriai légierő rendszeresen bombáz török konvojokat, melyek élelmiszert és (vélelmezetten) utánpótlást szállítanak a kormányellenes erőknek.
- egyre inkább növekszik az orosz jelenlét mind létszám, mind technikai felszereltség tekintetében. Az elmúlt hetek fejleménye például a Ka-52 harci helikopterek, a T90-es harckocsik, vagy egyes harci robotok megjelenése.
- a Latakia kormányzóságban lévő turkomán települések jelentős részét elfoglalta a Szíriai Arab Hadsereg, a pusztítás óriási, a lakosság elmenekült, ráadásul Aleppótól, valamint a Kuweires támaszponttól északra is területeket foglaltak vissza a kormányerők, így közelednek a határhoz.
- az oroszok megsemmisítették az Iszlám Állam olaját szállító járművek jelentős részét, gazdasági károkat okozva – többek között – Ankarának. Óriási diplomáciai manőverbe kezdek az oroszok, melynek az eredménye érdekes módon nem az lett, hogy az USA teljes mellszélességgel kiállt a NATO második legnagyobb haderejét adó törökök mellett.
- a törökök a határ mentén növelték katonai erejüket, újra közölték, hogy az ő „vörös vonaluk” az Eufrátesz folyó, amelyet a kurd csapatok Szírián belül nem léphetnek át. Tehát Törökország határozottan ellenzi az Iszlám Állam elleni kurd műveleteket akkor, ha a területszerzés a szíriai kurdok javára történik.
A helyzet feszült, ugyanis a karácsonyi, újévi offenzívájuk eredményeképpen egy ponton, jóval a török határtól délre átjutottak a zömmel kurd erők.
A kurdokat az USA már közvetlen tanácsadói jelenléttel, egyre erőteljesebb fegyveres utánpótlással is támogatja, amely Ankara térségi érdekeivel szembe megy, ráadásul a napokban amerikai megbízott is érkezett hozzájuk, Hasakah kormányzóságba. Az USA ősztől egy új ernyőszervezet felépítésébe fogott, melynek elsődleges célja már nem a szíriai kormánnyal való konfrontáció, ennek ellensége kizárólag az Iszlám Állam. Az új szövetség neve: Szíriai Demokratikus Erők (SDF), melynek az oszlopa a kurd YPG, de tartalmaz arab, asszír, örmény és turkomán milíciákat is. Új jelenség, hogy az SDF kegyeiért az oroszok is versenybe szálltak, leghangosabban ők követelték az YPG politikai szárnyának meghívását a genfi béketárgyalásokra, csakhogy ezt a szervezetet Törökország terroristának minősíti a Kurdisztáni Munkáspárttal való kapcsolatára hivatkozva.
Az Iránytű Intézet kutatásvezetője szerint közhelyes, de igaz: Szíria a törökök Ukrajnája, amelybe a közvetlen katonai beavatkozással Oroszország komolyan beletenyerelt, a folyamatok jelenlegi dinamikájának eredményeképpen a többi, kormányellenes katonai erők mellett elköteleződött állam közül Törökország veszíthet messze legtöbbet. A török kormány feszült, mivel egyre csekélyebb hatása van a szíriai eseményekre; mind Aszad-elnök, mind a kurdok pozíciói javulnak, a rendezés kapcsán az amerikai és orosz álláspontok jelentősen közelebb kerültek egymáshoz. Miközben Erdogan regionális vezető hatalmi szerepet szánt országának, a közel-keleti regionális hatalmak sorába Oroszország is bejelentkezett. Törökország problémája nemcsak annyi, hogy az általa támogatott fegyveres szervezetek visszaszorulóban vannak, a politikai, gazdasági érdekeit sem képes érvényesíteni úgy, hogy dollármilliárdokat, több évét és társadalmi stabilitását áldozta a konfliktusra.
A mai nap nemcsak
Bassár-el Aszad elnök minimum középtávú politikai túlélése valószínűsíthető,
- vagyis ellenséges kormány lesz a török szomszédságban. (Nem mellesleg: az ezredforduló után még kifejezetten jó viszony alakult ki a két, történelmi feszültségektől nem mentes szomszéd között, amely 2011-ben romlott meg, miután Törökország a felkelők mellett tette le a voksát.)
- a kurdok valamilyen fokú területi autonómiája, önállósága szinte bizonyos Szíria északkeleti részén. A kurdok legjelentősebb katonai ereje a YPG, amely a Kurdisztáni Munkáspárthoz kötődik, a török kormányerők ellen fegyvert ragadó kurdok nagyjából ötöde lehet szíriai.
- az Amerikai Egyesült Államok már nem áll ki egyértelműen a török regionális politikai érdekekért Szíria kapcsán, ez a béketárgyalások előkészítésekor fölvett amerikai pozíció változásában is tetten érhető.
Ember úgy véli, hogy elemzői konszenzus van abban a tekintetben, hogy
Ankarának nem áll érdekében katonai támadást indítani Észak-Szíriában,
ez végletesen elszigetelné az amerikai vezetéstől, ráadásul még inkább szembekerülne Oroszországgal (és a nemzetközi joggal). Néhány mértékadó elemző (pl. Gerard Chaliand) ellenben mégsem zárja ki egészen ezt a lehetőséget, mivel Erdogan elnök nem első alkalommal lépne váratlanul.
A török kormány rossz lóra tett Szíria kapcsán.
Az „arab tavasz” első, második hónapja során számára kedvező folyamatok zajlottak például Tunéziában, Egyiptomban; úgy tűnt: előbb-utóbb az ideológiai közelségben lévő Muszlim Testvérek az arab világ legnagyobb kulturális kisugárzással rendelkező országához, Egyiptomhoz hasonlóan Szíriában is hatalomra tudnak jutni. Ez a feltételezés Szíria kapcsán alapvetően hibás volt, Törökország negatív spirálba került, szomszédjaival és Oroszországgal egyaránt romlott a viszonya, az egyiptomi kormány egy év után megbukott/megbuktatták. Pillanatnyi vélt érdekekért cserébe a török politika föladta a „zéró probléma a szomszédokkal” direktívát, azok a döntések, amelyek akkor mérsékelt kockázatúnak tűntek, mai szemmel kalandor politizálásként értékelhetők. A pániszlamizmus eszméjét zászlajára tűző régi-új török vezetés Törökország régióban betöltött kulturális központi szerepének visszaállítását és a pillanatnyi gazdasági megfontolásokat helyezte előtérbe. Az elmúlt öt év elhibázott külpolitikai lépései belpolitikai instabilitást okoztak, néhány békés, prosperitást hozó esztendő után újra
mindennapossá vált az erőszak Törökországban.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
