A Merkel enigma

A Merkel enigma

Angela Merkel német kancellár politikai pályafutása tavaly nyárig sikeres volt. A Német Demokratikus Köztársaságban született 1954-ben. Egy lutheránus lelkészházaspár nevelte, s az a fáma járta, hogy Hitlernek mélyhűtött nemzőanyagából mesterségesen fogantatott gyermeke lenne. Érdekes módon a papi szemináriumot vezető nevelő apja és családja könnyedén utazgathatott a két Németország között, melyek egyébként hermetikuson voltak egymástól elzárva a vasfüggönnyel. Jó iskolázottsága volt, beszéli az angolt és az oroszt, s doktorátust szerzett fizikai kémiából. A keletnémet időkben ifjúsági ügyekkel foglalkozott, majd 1989-ben a politika mezejére lépett és a következő évben az első demokratikusan választott keletnémet kormányban helyettes szóvivő lett.

Az egyesülés után Helmut Kohl kancellár mellett női, ifjúsági majd környezetvédelmi ügyeket vezetett s jó taktikázással egyre feljebb emelkedett és fontosabb pozíciókba jutott. Végül Kohl bukása után 2005-ben az első német női kancellárnak választották meg, amely tisztséget azóta is viseli. Kormányzása alatt a Német gazdaság tovább erősödött. Megépítette az orosz-német tengeralatti olajvezetéket. Nagy szerepe volt a görög pénzügyi probléma megoldásában és igyekezett az ukrán válságban közvetítő szerepet játszani. Politikai és gazdasági akciói pozitívak voltak és a szakértőkből elismerést váltottak ki. Az Európai Unióban pedig gyakorlatilag ő lett annak erőskezű vezetője. Már-már „vas-kancellárnak” kiáltották ki az angol Margaret Thatcher utódának.

Hírdetés

Azonban valami történt tavaly a közép-keleti, ázsiai, afrikai és balkáni migrációs hullám óriásivá növekedésének csúcsán, amikor Európa többségének országai tántorogva kerestek megoldást, Merkel asszony világgá kürtölte. „Jöjjetek, Németország mindenkit befogad!” Ez a felszólítás meghívás volt a háborús helyzetben vagy emiatt nyomorba jutott és szegények eddig habozó tömegeinek, s ekkor újabb és újabb migráns hullámok keltek útra Európa felé: túlterhelt hajókon, rozzant bárkákon, gumicsónakokon és lélekvesztő tutajokon életük nyilvánvaló kockázatával, az embercsempészek horribilis zsarolásával, és titkos pénzforrások segítségével olyan olyan politikai csoportoktól melyek célja Európa nemzetállamainak gyengítése és a keresztény vallásnak aláásása iszlám tömegek Európába való exportálása révén. Ezek száma eddigelé közel 1.8 millió – de ez még csak a kezdet.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »