Teljes értékrendváltozást kéne elérni, különben összeomlik a jelenleg ismert gazdasági rendszer – hangzott el a 2016 a nemnövekedésről szól elnevezésű csütörtöki sajtóeseményen a Budapesti Corvinus Egyetemen.
A kerekasztal-beszélgetés egyébként egy augusztusban megtartandó nemzetközi konferencia beharangozójaként is működött, amelynek ezúttal Budapest lesz a helyszíne, és ahová mintegy félezer vendéget várnak. A nemnövekedés-irányzatot, amely legalább annyira mozgalom, mint tudományos kutatási terület, Köves Alexandra közgazdász, a BCE adjunktusa mutatta be.
Felsorolta a jelenlegi növekedésorientált gazdaság gyenge pontjait is. Eszerint
a nagyfokú gépesítés miatt tíz-tizenöt éven belül a munkahelyek csaknem fele megszűnik; ez már nem csak a fizikai munkásokat, hanem a fehérgallérosokat is érinti majd; tovább nőnek a vagyoni különbségek, amelyek már most is óriásiak (öt tucat emberé a fél világ vagyona); és eközben a környezetet is elképesztő módon szennyezzük.
Tulajdonképpen
a végtelenségig felpörgetett termelői-fogyasztói mókuskerék miatt kialakult egy hármas – gazdasági-társadalmi-környezeti – válság.
Közelgő forradalom
A nemnövekedés lényege pedig, hogy egyfajta tudományosan megalapozott szakpolitikai-társadalmi alternatívát keressen és mutasson arra, hogyan lehetne kivitelezni egy igazságosabb társadalomba és élhetőbb környezetbe való átmenetet.
A változás elkerülhetetlen, és a nemnövekedés hívei a békés átmenet pártján állnak – mondta a közgazdász –, azaz nem kellene megvárni, amíg a társadalmi nyomás vagy a környezet visszafordíthatatlan károsodása kényszeríti ki a paradigmaváltást. A mozgalom megkérdőjelez és alternatívákat nyújt, vezérszavai az igazságosság, felelősség, szolidaritás, demokrácia.
Mi az, hogy pénz?
Az adjunktus szerint a nemnövekedés-mozgalom társadalmi párbeszédet szeretne kezdeni annak érdekében, hogy újraértelmezzük, mit értünk azon, hogy jólét, fejlődés, mi a pénz szerepe, mit nevezünk munkának, a gazdaság függetleníthető-e a társadalomtól, illetve hogy jó-e az ilyen szintű globalizáltság. Ennek a gondolkodásnak a távlati célja lenne, hogy
meghaladjuk a gazdasági növekedés mindenhatóságába vetett hitet,
ehhez pedig az emberek fejében élő példaképet, a saját hasznát – és fogyasztását – maximalizáló homo economicust kellene lecserélni valami másmilyenre. Emellett szükség lenne igazságosabb módon szétosztani a jövedelmeket, akár az adórendszer átalakításával, akár valamiféle alapjövedelem, és-vagy bérplafon bevezetésével, ugyanis – ahogy John Maynard Keynes már a múlt század első felében megjósolta – a technológiai fejlődés elérte azt a szintet, hogy az embereknek már ne kelljen annyit dolgozniuk, mondta Köves.
Magyarán csökkenteni kell a termelést a fogyasztást, a szállítást, a munkaórákat. Ugyanakkor erősíteni kell az újrafeldolgozást, újrahasznosítást – és mindezt az ökolokalizmus jegyében, azaz a helyi fogyasztást nagymértékben helyi termeléssel kielégíteni.
Így „nenövekedj”
A nemnövekedés tudományos tevékenysége ezért szakpolitikailag is releváns kutatásokat tenne le a döntéshozók asztalára, miközben a mozgalmi munka sem állna le, helyi szerveződések és közösségi kezdeményezések létrehozása mellett az erre hajlandó vállalkozásokat is bevonnák. Az egyéni életmódban is lehet „nemnövekedni”: a fogyasztás tudatos visszafogásával, önkéntes munkával akár.
Mint a közgazdász elmondta, ő magas beosztású fejlesztéspolitikai szakemberként mondott le akkori pozíciójáról, mert úgy érezte, hogy az, amit ott elősegít, nem fejlődés, ugyanakkor a nemnövekedés nem egyenlő a lemondással. A dolog lényege csak annyi, hogy a
fogyasztással kapcsolatos biztonságérzetét cserélte le valami másra.
Nyilván egy mélyszegénységben élőtől ezt nem lehet elvárni, ezért is lenne lényeges a jövedelem igazságosabb újraelosztása, hiszen vannak tartalékok a rendszerben – jelentette ki.
Szép utópia, de mégis hogyan működne?
Mindez nagyon szép, de mégis hogy lehetne rávenni az embereket arra, hogy kevesebbel is beérjék? Hogy lehet egész országok döntéshozót meggyőzni arról, hogy muszáj meglépniük? Egy szélsőségesen kiélezett gazdasági versenyhelyzetben – amely ráadásul háborúkkal és nagyhatalmi pólusokkal is terhelt – mégis ki tenné le először a „gazdasági” fegyvert? Ezekkel a kérdésekkel fordultunk Köves Alexandrához.
A növekedési kényszerrel járó mai problémák, beleértve a migrációt, nagyobb veszéllyel járnak, mintha finoman elkezdenénk az átalakításokat – felelte az adjunktus –, mert eljöhet az a pont, hogy túl sok embernek nem lesz vesztenivalója. Ha Görögország valóban kilépett volna az EU-ból, és faképnél hagyta volna a hitelezőit, az nagyon izgalmas helyzetet hozott volna – mondta –, és ez mutatja, mennyire sérülékeny a mai rendszer, és hogy egyáltalán nem hülyeség alternatívákat keresni.
Köves Alexandra, a BCE Vállalatgazdaságtan Intézet döntéselméleti tanszékének adjunktusa, a nemnövekedés-mozgalom hazai aktivistája Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
Az elégedetlenség, a kiábrándultság pedig, amely ma egyre szélesebb körben érzékelhető, előbb-utóbb a demokratikus országokban kikényszeríti a változásokat. Egy-egy autoriter rezsimnek, mondjuk Kínának sem mindegy, ha Európában például nem tudja eladni a cipőt egy ezresért, hanem „bele lesz árazva az az ökológiai kár, amelyet a gyártása okoz”.
Ami az embereket illeti, ők fejlődőképesek, és nem feltétlenül csak a fogyasztáson keresztüli kielégülés lehet nekik az egyetlen önmegvalósítás. Ha a munka alól felszabadulnánk – a London School of Economics egyik professzora szerint a jelenlegi munkahelyek egy jó része felesleges, „bullshit-job” – például a feltétel nélküli alapjövedelemmel, akkor több szabadidőnk lenne más utakat találni az élet értelme megtalálására.
Lehet, hogy a mai gondolkozásunkkal ez az egész utópiának tűnik, de az alternatív gondolkodást legalábbis elindítja.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
