Mi, európai polgárok, szeretnénk hinni, hogy nemcsak volt, hanem meg is marad az öreg kontinens. Arra a kérdésre, hogy még megvan-e, nehéz felelni. Fizikai értelemben, földrajzilag látszólag igen, és minden rendben van. A felületes szemlélő azt is hihetné, hogy a jövő is biztosított, sőt egyesek ezt alá is tudják támasztani.
Statisztikákat varázsolnak elő az átlagéletkorról meg a népességnövekedésről, és így tovább. Olyan ez, mint ha az 1566–1570 közötti népszaporulatot vizsgálnánk Szigetvár térségében. Ha a kiindulási alap a Zrínyi kirohanása utáni nap, akkor a számok nem is mutatnak rosszul. Igaz, hogy közben az őslakosok száma jelentősen csökkent, az újonnan érkezett idegeneké viszont nőtt.
Ilyen állapotban leledzik ma Európa is. Itt-ott már alaposan növekszik a lakosság lélekszáma a migránsoknak köszönhetően, az ipar egyik zászlóshajójának pedig éppen ilyen motivált fiatalemberekre van szüksége. Ezt egy bajszos gyárvezér mondta szeptember környékén. Magyarhonban pedig sokan csóválták a fejüket, kételkedtek, mert ez a nép már csak ilyen. A Rajna vidékéről viszont magas és még magasabb szintekről jött a biztatás, hogy jöjjenek csak, jöjjenek, nincs ám felső határa a szeretetnek és a befogadási készségnek. Fiatal lányok lengén öltözve, kezükben üdvözlőplakátokkal várták az új honfoglalókat. Kaptak-e pénzt ezekért a fellépésekért, vagy csak úgy tették meggyőződésből, ma már nehéz lenne kideríteni.
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
