Sem a borús idő, sem a csúszós utak nem akadályozhatták meg, hogy három tucatnyi megemlékező érkezzen az Új Köztemetőbe, egy tiszteletteljes főhajtásra.
1897. január 5. – erre a napra, Szálasi Ferenc nemzetvezető, az utolsó, Szent Koronára felesküdött államférfi születésnapjára emlékeztek meg a hazafiak. A B&H által szervezett megemlékezést nem jelentették be sem a temető irodáiban, sem a rendőrségen, tekintettel arra, hogy az elmúlt években mindig csak páran mentünk ki a temető eldugott sarkában, a 298-as parcellában fekvő, idegen névvel ellátott sírhoz. Ám az idei nagy létszámú fekete ruhás úgy látszik, megrémisztette a temető dolgozóit, mert kihívták az egyenruhásokat. Gond azonban nem volt, pár gyors kérdés után, korrekt módon békés megemlékezést kívánva távoztak is, és hagyták a kis csapatot tovább gyalogolni a kihalt temető útjain.
Lukács Ferenc – ez a név szerepel a síron, mely alatt a Nemzetvezető nyugszik. Itt állt meg a maroknyi csapat. Szokásunk szerint megtisztítottuk a fedlapot és elhelyeztük a gyönyörű, friss virágokból álló koszorút. Egyik bajtársunk röpke beszédben foglalta össze az államférfi életét és munkásságát, majd egy bajtársnő olvasta fel gondolatait. A gyors, de annál méltóságteljesebb megemlékezés a virágok elhelyezésével, mécsesek megnyújtásával, valamint az „Ébredj, magyar” közös eléneklésével zárult.
Reméljük, márciusban kicsivel többen leszünk. Aztán évről évre mindig egy kicsit többen, mígnem egyszer talán valóban szabadon és igaz hittel köszönhetünk el egymástól:
„Kitartás! Fel a győzelemre!”
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »