Idén végképp eldőlt, hogy, ha unokáink kérdezik, biztosan nem mondhatjuk majd, hogy unalmas korban éltünk. Az elmúlt évtized talán legmozgalmasabb esztendejét tudhatjuk magunk mögött. Régen volt a világ ennyire izgalmas, és ennyire félelmetes, mint 2015-ben.
Idén végképp eldőlt, hogy, ha unokáink kérdezik, biztosan nem mondhatjuk majd, hogy unalmas korban éltünk. Az elmúlt évtized talán legmozgalmasabb esztendejét tudhatjuk magunk mögött. Régen volt a világ ennyire izgalmas, és ennyire félelmetes, mint 2015-ben.
Háború a szomszédban
Már a demó is elég keményre sikeredett. Tavaly ősszel-télen tetőzött a kelet-ukrajnai válság. A fősodratú médiában az eufemizmus iskolapéldájaként „Nyugat-barátként” emlegetett, félbűnöző oligarchák és soviniszta futóbolondok alkotta kijevi kormányzat és a Moszkva által alig leplezetten támogatott donyecki és luhanszki orosz felkelők közötti harcok januárban sem hagytak alább. A donyecki reptér elkeseredett, hol hőskölteménybe illő, hol horrorba hajló ostroma minden bizonnyal bekerül majd a jövő hadászati szakkönyveibe. Ahogyan a háborús bűnökről szóló kötetek anyaga is rémisztő mennyiségű példával bővültek. A legborzalmasabb közülük talán a donyecki trolibusz elleni aknatámadás volt, amelyet mindkét fél a másikra igyekezett kenni – ám józan ésszel aligha gondolható, hogy az oroszok a sajátjaikat lőtték volna halomra. A harcok több mint másfél ezer kilométerre dúltak hazánktól – ám nem gondolhattunk rájuk távoli egzotikus eseményekként hiszen a Kárpátalján élő 150 ezer magyaron keresztül mi is érintettek voltunk. Ráadásul Kijev tudatosan törekedett arra, hogy a golyófogó szerepét (akárcsak a délszláv háborúban) a kisebbségek töltsék be. Kárpátaljáról arányosan kétszer annyi embert hívtak be katonának, mint máshonnan. Február közepén a minszki fegyverszünet nyomán jelentősen csitult a fegyverropogás – ám végleg nem múlt el a mai napig sem. A háború nyomán elszabadult soviniszta gyűlölet pedig nem csak az oroszokat, hanem Ukrajna minden nemzetiségét fenyegeti – köztük a magyarokat is. A Jobb Szektor kárpátaljai leányvállalata likvidálást ígért a HVIM és a Jobbik helyi szimpatizánsainak. Végül a helyi ukrán politikai elittel, és ezen keresztül a kormánnyal keveredtek fegyveres harcba – és ezúttal a hatalom volt az erősebb kutya. Az elborult széélsőjobbos félkatonai alakulatok így eltűntek Kárpátaljáról – ám decemberben már ismét arról szállingóztak hírek, hogy a küszöb alatt visszakúsznak.
Görögország
Európa másik nagy válsággócában vér (egyelőre) nem (vagy alig) folyt – ám a bankárok és pénzemberek izzadsága annál jobban. Az év elején Görögországban hatalomra került radikálbalos-radikáljobbos koalíció lényegében egyetlen összetartó eleme ugyanis az EU és az IMF diktátumainak karakán elutasítása volt. Még meg sem száradt tinta Alexisz Ciprasz kormányfő kinevezésén, máris beindult a liberális hiszti, és meredek zuhanásba kezdett az euró is. Hónapokon át szurkolt Hellásznak a világ minden balos és jobbos antiglobalistája – ám a nemzetközi pénzügyi hatalommal szembeni küzdelem hőskölteménye júliusra tragikomédiába torkollott. A gazdasági szuverenitás elvesztésébe belenyugvó kormánynak diktált könyörtelen feltételek pedig már igazi görög tragédiába fordították át a történetet. Cipraszék végül elsősorban nem saját tökösségüknek, hanem a korábbi rendszerpártok végzetes hitelvesztésének köszönhették, hogy az ősszel kiírt időközi választásokon nem buktak meg – sőt, képesek voltak egyedül kormányt alakítani.
Iszlám Állam
Az év talán legtöbbet hallott és olvasott kifejezése a hírekben az Iszlám Állam volt. Az iszlám teljesen kicsavart és beteges értelmezése szerint működő terrorszervezet ideológiáját mi is próbáltuk megfejteni, és ehhez szakértő segítségét is kértük. Megérteni persze nem sikerült a saját vallásuk legalapvetőbb szabályait óránként tízszer meggyalázó elmeháborodottakat – de talán sikerült kicsit közelebb kerülni a motivációikhoz. Természetesen ebből a balhéból se maradhattunk ki, a kormány – bizarr „koalíció” keretében a DK-tól kölcsönözve a kétharmadhoz szükséges szavazatokat -úgy döntött, magyar katonákat küld Irakba, hogy segítsenek a kurd harcosok kiképzésében.
Az internet idei sztárjai a cuki macskák mellett sajnos az IÁ rettenetes kivégzős videói voltak. Sovány vigasz, hogy e horrorklipek celebhóhérja Jihadi John is kegyvesztett lett, és neki is menekülnie kellett egykori „testvérei” elől. Egyes hírek szerint azóta már végzett vele egy amerikai bomba – de az is lehet, hogy Európába szökött.
Bevándorlás
És itt el is érkeztünk az év legsokkolóbb eseménysorához: az Európára zúduló menekült/migráns/bevándorló/hódító (ízlés szerint kívánt szó aláhúzandó) áradatra. Az embercsempészek talán a koszovóiakon tesztelték a rendszert, legalábbis az év első felében inkább csak ők érkeztek. Miután csont nélkül bejutottak az Unióba, beindult az igazán nagy üzlet. Nyáron, és főként ősszel százezrével özönlöttek a Földközi-tengeren és a Balkánon keresztül (ez utóbbi érintett igen érzékenyen minket) az emberek. Nagy többségük azt állította, a háború dúlta Szíriából jön. Ám ennek több köze lehetett Angela Merkel felelőtlenségi világrekordot döntő, meghívólevélnek tekintett augusztusi bejelentéséhez, mint a valósághoz. Az év legforróbb vitatémája az volt, hogy az EU-ba ömlő irdatlan tömegt be szabad-engedni, van-e esély az itegrációjukra, és nem növelik-e jelentősen a terrorveszélyt. Ez különösen annak fényében volt húsba vágó kérdés, hogy az év egy második generációs bevándorlók által, az IÁ nevében elkövetett mészárlással indult a Charlie hebdo című francia hecclap szerkesztőségében. És, hogy a véres keretes szerkezet meglegyen, az esztendő vége felé, novemberben már frissen érkezett migránsok is voltak a brutális párizsi terrortámadások elkövetői között.
Az orosz beavatkozás
Szeptembertől az oroszok is bekapcsolódtak a Szíriai háborúba. Ők azt mondják, a terroristák ellen, bírálóik szerint inkább szövetségesük, Aszad elnök oldalán. Jó eséllyel mindkét verzióban van némi igazság, az azonban biztos, hogy az orosz légierő jóval szorgosabban irtja a dzsihadistákat, mint az amerikaiak. Miközben az is igaz, hogy a bombákból jut „mérsékelt ellenzéki” erőknek is – akik közül persze sokan fél fokkal is alig mérsékeltebbek, mint az IÁ. A légvédelem és légierő nélküli Iszlám Állam egyetlen lehetősége a bosszúra a védtelen civilek elleni terrortámadás volt. Az orosz gépekre az egyetlen veszély onnan leselkedett, ahonnan aligha várták. Igaz, már nem egyszer megsértették a török légteret, de a SZU-24-es vadászbombázó lelövése mégis váratlanul kemény lépés volt Ankara részéről. Erdogan és Putyin szájkaratéja azóta is folyik, az áldatlan állapot egyetlen nyertesei a dzsihadisták lehetnek.
Óóó, azok a törökök…
Persze a török elnök keménykedése is érthetőbbé válik, ha számításba vesszük, mennyire megingott az ország több mint 10 éve sziklaszilárd stabilitása. A júniusi választásokon a kormánypárt nem tudott többséget szerezni – igaz, a megosztott ellenzék sem volt képes kormányt alakítani. És, ha ez nem lett volna elég, az ország kelet-anatóliai hátsó udvarában újabb menetre csengettek a fél évszázada zajló, de az utóbbi időkben lecsengeni látszott török-kurd ketrecharc meccsben.
V4
Szűkebb pátriánkban, a jó öreg Kelet-Közép Közép-Kelet Közép-Európában a migrációs válság forró ősze után a Visegrádi négyek kvóta-ellenes közös tábortüzénél melegedhetünk a hideg télben. Az új, elődjénél jóval keményebben jobbos lengyel kormány ebben minden bizonnyal megbízható partner lesz. Az már most biztos, hogy Varsóban nem Brüsszel engedelmes mintagyerekei kerültek kormányra.
Az idei év egyik legnagyobb, és leghátborzongatóbb újdonsága az volt, hogy szinte minden – földrajzilag bármilyen távol eső – konfliktust a saját bőrünkön érezhettünk. Több évtizedes távollét után ismét bekopogtatott hozzánk a történelem – és nem hozott túl szép szuveníreket. Reméljük 2016 szebb vásárfiával érkezik…
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
