A provokatív címadás utal rá, hogy most egy újabb antifeminista, emancipáció-kritikus, felszínes olvasók számára hímsoviniszta írás következik. Az tény, hogy antifeminista és emancipáció-kritikus, de még véletlenül sem hímsovén szellemiségű. Mert magam szeretem a nőket, ha alkalmazkodnak a hagyományos nemi szerepekhez, és nem próbálnak olyan lénnyé válni, ami már cseppet sem szerethető: modern nővé.
Hogy milyen a modern nő, azt talán részletesen megírom majd egy későbbi cikkben, most csak utalok rá, hogy ugyanúgy az emancipáció terméke, mint az a sok lapátra tett férfi, akik vért izzadnak, hogy a válás után ismét láthassák a saját gyermeküket, akiktől oly kegyetlenül elszakította az állami gépezet, a bíróság. Mondanom sem kell, ezeket a férfiakat mind modern nők tették lapátra; Szél Bernadett, Karafiáth Orsolya és Gerle Éva nemzedéke. Az emancipációnak köszönhető többek között az is, hogy rengeteg nő beáramlott a munkaerő-piacra, ami sokak szerint csodás fejlemény, én viszont másokkal együtt azt gondolom, sok gond okozója. Az MGTOW immunissá tett sok mindenre, köztük arra, hogy természetesnek tartsam, hogy annyi nő gürcöl a munkaerő-piacon, ahelyett, hogy a gyerekével töltené el az idejét. Mindeközben pedig megértettem azt, hogy Huffnágel Pista miért korlátozza a munkahelyén a nőkkel való beszélgetést a szakmai dolgokra.
Nők a munkaerő-piacon – vagyis milyen a női munkatárs?
Ami most következik, nem elemzés, csupán rövid szösszenet. Saját tapasztalataim megosztása az olvasókkal, pontokba szedve, milyen negatívumokat tapasztaltam a női munkatársakkal kapcsolatban. Előre jelzem: ez nem uszító pamflet a nők ellen, csak magam által lejegyzett gondolatok, melyeket mindenki úgy forgat meg a szájában, ahogy az neki jól esik. Biztos lesz, aki egyetért, és biztos lesz, aki nem; nem baj, így működik az emberi közösség. Megjegyzem, bár a cikk végkövetkeztetése keserű, voltak pozitív élményeim is női munkatársakkal; dolgoztam már együtt olyan lányokkal és asszonyokkal, akik megérdemlik a dicséretet. Ettől függetlenül szerintem tragédia, hogy nők tömegei robotolnak a munka világában, megkárosítva magukat is, meg ártva a férfiaknak is.
Az ipari forradalom előtt a nők többsége otthon maradt, vezette a háztartást és nevelte a gyereket. Addig pedig a férfiak dolgoztak azért, hogy ellássák magukat és a családot. Az ipari forradalom előtt a munkahelyek többsége maszkulin terület volt, ahova nem engedtek be egy cseppnyi feminitást sem. A modern társadalmakban már csekély olyan munkahelyet találni, ami még masszívan maszkulin lenne. Akár merre nézünk, nők a hadseregben, nők a rendőrségen, nők a jogban, nők a vendéglátásban, nők az oktatásban, nők a kultúrában, nők a politikában, nők a gazdaságban – és egy csomó területen. Egyedül még olyan területek tartják magukat, mint a bányászat vagy az építőipar; ki tudja, mennyi ideig, hiszen valaha a kamionsofőrködés is kizárólag férfimunka volt, ma meg számos a női sofőr.
A nők tömeges beengedése a munkaerő-piacra megváltoztatta a társadalom szerkezetét. Mondhatni: hozzájárult egy modern társadalom létrejöttéhez.
Na, de ennyit a nem túl mély elemzésről! Jöjjön inkább az, miket tapasztalok én a dolgozó nők részéről! Milyen negatívumokat, milyen anomáliákat!
1.) Mikor egy nő több, mint munkatárs… – Én, mint férfi alkalmazott úgy viszonyulok egy másik férfi alkalmazotthoz, mint munkatárshoz. Később persze kialakulhat a munkatársi viszonyon túl egy mélyebb kapcsolat is, s az adott férfi munkatárs lehet egy jó ivócimbora, egy remek haver és egy rendkívüli barát is – egy idő elteltével. Ellenben egy női alkalmazott nem csupán munkatárs számomra, hanem nő is. Míg egy férfi munkatárssal szemben nem kell éreztetnem, hogy ő férfi, addig a női munkatárssal mind kommunikációmban, mind cselekedetemben, mind gesztusomban éreztetnem kell, hogy nő. Kedvesen beszélni vele, megadni a tiszteletet, kinyitni előtte az ajtót, udvariasnak lenni minden helyzetben – ha nem teszem, én vagyok a bunkó, a faragatlan, a szemétláda.
2.) Mikor egy nő férfiasan viselkedik… – Na de a kép ennél bonyolultabb. Ugyanis a dolgozó nőből háromféle típus fordul elő egy munkahelyen. Egyrészt van a feminin nő és a maszkulin nő. A feminin nőt könnyű felismerni, nem kell hozzá diploma: ízig-vérig nő. A maszkulin nő viszont echte pasi, úgy viselkedik és úgy beszél, mint egy férfi. Általában csekélyke nőies vonása sincs, időnként sört vedel, trágár vicceket mond, és büfög is. A legrosszabb mégsem ő, hanem a hibrid, a mentálisan nemváltó, a mutáns, (Gáspár András szavaival) a „nőstényférfi”. A nő, aki hol feminin, és aki hol maszkulin; úgy váltja a nemiségét, mint személyiségzavaros a személyiségét. Nemiségzavaros – egyszer Jane Eyre, aki bújik, kedvesen csacsog, mutatja a kisgyerekéről a fotókat, máskor pedig Piszkos Harry, aki rágyújt egy cigire, trágárul beszél, és odaköp a sarokba. A nemváltó az erős nő tipikus megtestesítője, aki minden helyzetben bizonyítja, hogy független, önálló és rátermett. Kiviszi a szemetet, cipeli a nehéz csomagokat, felássa a kertet, lebonyolít egy tárgyalást – és nem tűri a férfiak segítségét. Ja, igen, a legfontosabb: egyedül neveli a gyerekét. Ha elég buta, akkor dicsekszik is ezzel a szomorú tényállapottal.
A férfias nő hosszú távon nem vonzó egy férfi számára sem, de ez nem véletlen, hiszen egy férfi egy nőben a nőt keresi, nem a férfit. Mindez adja a párkapcsolati kudarcokat is, mely házasság esetén válással zárul, és az esetek többségében a nő egyedül marad a gyerekkel, mint egyedülálló anya. A legszomorúbb az egészben, hogy ez a részéről nem önként vállalt, hanem társadalmilag megkövetelt szerep. A modern társadalom valójában belekényszeríttette egy olyan szerepbe, ami eltorzítja a jellemét, és megfosztja a valódi boldogságtól. Az örömtelen nő pedig frusztrált, aki a munkahelyi környezetében lévő férfiakon és nőkön, az un. „riválisokon” tölti ki a dühét.
3.) Mikor egy nő megmutatja, mennyire csinos… – Általános közhely, hogy a nők többet foglalkoznak a külsejükkel, mint a férfiak. Ezzel nincs is baj, hiszen ez biológiailag kódolt. A probléma az, hogy a legtöbb nő eltéveszti a helyszínt, és olyan helyen is dicsekedni akar külsejével, ahol nem kéne: a munkahelyén. Míg a normális és egészségesen gondolkodó férfiak – ritka kivételtől eltekintve – megelégednek az igényes és ápolt megjelenéssel, s a munkára koncentrálnak, a nők többsége a megjelenésében igyekszik tanúbizonyságot tenni a világnak, hogy rá még gerjednek a férfiak. Többnyire a 20-as, 30-as és 40-es nőkre jellemző, az 50 felett ritkább. Az egotripp a következő: hölgyünk megmutatja a munkahelyén, hogy mennyire csinos, mennyire szexi, mennyire dögös. Itt játszik sok minden: fekete harisnya, magas sarkú cipő, fekete lakkcsizma, mély dekoltázs, rengeteg smink, vérvörös rúzs, kilógó has, meztelen vállak, erős parfüm. Túlzásba is lehet vinni az ilyen egotrippet: egyes hölgyemények úgy néznek ki a melóban, mint a repedtsarkú, bárcás kurva. Apropó magas sarkú, ugye, milyen idegesítő, amikor az ember koncentrálna a saját munkájára, de KOPP-KOPP-KOPP-KOPP?!
Őszintén megmondva, ezzel az egotrippel több kárt okoznak, mint hasznot. Nem maguknak, óh, ők cseppet sem kárvallottak! Még csak azoknak a férfiaknak sem, akiknek megfelelő a szexuális életük. Viszont vannak férfi sorstársaink, akik párkapcsolati problémáktól szenvednek, ritkán jutnak szexhez, rengetegszer el van zárva előlük a csap (Borisz metaforájával élve). Ők, miközben próbálnak javítani a helyzetükön, kemény önfejlesztéssel, PUA- és RedPill-anyagokkal, naponta szembesülnek azzal, hogy jönnek az ingerek, a televízióból, az internetről, az utcáról. S bizony a munkahelyről. Nem kevés ilyen férfinak kemény önmegtartóztatást kell gyakorolnia, mikor egy ilyen ingerbombaként funkcionáló munkatársnő végigsétál előtte a folyosón. Természetesen ezt a csinoskák nagy százaléka leszarja: hadd szenvedjen, nem az ő baja! A híres női empátia hiánya itt annyit is jelent, hogy a szerencsétlen férfiú jobban jár, ha kussol. Mondhatni, nem érdemes szóvá tennie ennek a helyzetnek a tarthatatlan voltát, nehogy a csinoskák széttépjék. Nehogy a végén ő legyen a szemétrohadékszaralak, akit szájára vesz a munkahelyi közösség, mint lúzert.
4.) Mikor egy nő pasira vadászik a munkahelyen… – Természetesen egy ilyen, mérsékelt esetben csinos, szélsőséges esetben dögös megjelenés nem csupán az egotripp eszköze lehet. Az egyedülálló, szingli nőknél ez egy módja a pasivadászatnak, a társkeresésnek, a párválasztásnak. A sminknek, a szép ruhának és a magas sarkúnak a célja, hogy felkeltse a férfi figyelmét. Hogy ez mennyire etikus? Mennyire fér bele az erkölcsbe, hogy egy nő párzásra akarja használni a munkahelyét? Semennyire. Ki is fejtem, miért.
A munkahelyen létrejövő párkapcsolattal az a baj, hogy megosztja a figyelmet. A férfinak ez esetben egy helyen és egy időben kétszeresen is meg kell állnia a helyét: a munkahelyén és a párkapcsolatában. Egy helyen, egy időben mind a kettő ott van előtte – s mindkettővel foglalkoznia kell. Megoszlik a figyelme, s két pontra is kell energiát, munkát és időt fordítania. Úgy kell elvégeznie a munkahelyén a feladatát, hogy közben kiépít, majd fenntart egy párkapcsolatot. Sokáig nem is bírja, egy idő után kiég. Függetlenül attól, hogy kivételesen akadnak olyan párok, akik ezt intelligensen megoldják a melóhelyen. De ugyanakkor gondoljunk bele, miszerint nem véletlen, hogy a tradicionális időkben (mind például a középkor) élesen elvált egymástól a munkának a helye és a magánéletnek a helye. Viszont a modern időkben összefolyik minden, így a munkahely és a magánélet is. Ez pedig baj, nem lebecsülendő probléma.
5.) Mikor egy nőnek rossz napja van… – Tévedés azt hinni, hogy egy férfi kevésbé lehet nyűgös a munkahelyén, ha ballábbal kelt fel. A munkatárson való feszültség-levezetés előfordul mindkét nemnél. Viszont megfigyeltem, hogy ez a nőknél gyakoribb, mint a férfiaknál. A nők gyengébb idegzetűek, mint a férfiak, és a teherbíró képességük sem olyan jó, mint a férfiaknak. Amitől egy nő kiborul, teszem azt egy tréfás megjegyzés, azt egy férfi fel sem veszi. Míg a legtöbb férfi maga is nevet egy szexista megjegyzésen, addig a legtöbb nő sértésnek veszi, és akár az egész napot képes végigfüstölögni egy szőke nős vicc miatt. Az oktatásban szomorú tapasztalatom, hogy tele van nyűgös, hisztis, ingerült női pedagógusokkal, akik hol a diákokon, hol a pedagógus társaikon vezetik le a feszültséget. Ha egy nőnek rossz napja van, arról tudnia kell az egész munkahelynek…
6.) Mikor egy nő összesúg a másikkal… – Érdemes megfigyelni, hogy amíg a férfiak félrevonulnak egy nehezen látható helyre, ha ki akarnak beszélni valakit, addig a nők minden félrevonulást nélkülözve, szinte az ember orra előtt összebújnak, és indul a súgibúgi. Szinte már kérkednek azzal, hogy kipletykálják a másikat. Nem túl vidám látvány, inkább a gusztustalanhoz és a gyomorforgatóhoz közelít, engem mindenesetre mindig is idegesített az ilyesmi. Annyiban is káros, hogy egyrészt rontja a munkásközösségben lévő szolidaritást, másrészt nehéz megbecsülni az olyan kollégákat, akik úgy sugdolóznak egymás között, mint a rossz ipari kémek.
7.) Mikor egy nő hatalmi pozícióba kerül… – És most jöjjön a legundorítóbb mind közül: mikor egy nő a munkahelyén hatalmi pozícióba kerül, és a hatalmával elkezd visszaélni. Persze ehhez az sem árt, ha elég erkölcsi hulladék az illető. Nekem már volt részem abban párszor, amikor egy női főnök emberszámba sem vette az „alattvalóit”, csak engedelmes katonákat látott bennük, akik végrehajtják minden parancsát, és a leggyomorforgatóbb módon élte ki rajtuk minden feszültségét. Persze, ezt egy rossz férfi főnök is megteheti, de ebben az esetben még ehhez hozzájönnek a feminin vonások is: amikor a női főnök már annyira gondoskodó, hogy megfojtja az alárendeltjeit, vagy amikor elvárja az alkalmazottaitól, hogy ne csupán főnökként, de nőként is kezeljék. A férfiak többségének pszichéje egyébként is nehezen viseli, hogy egy nő irányítsa és parancsolgasson neki, megrója és kioktassa – persze egy idő után hozzászoknak a körülményekhez. A patriarchátusban nem véletlenül nem voltak női vezetők – a mai felborult világban viszont tucatjával mászkálnak a női cézárok, caligulák és nérók. Amikor pedig a rossz női természet hatalmat kap a kezébe, abból nem származik semmi jó a környezetére nézve. Történelmi példa I. Erzsébet királynő, aki börtönbe vetette egy szolgálólányát, csak azért, mert amaz az ágyába fogadta az udvari szeretőjét.
Konklúzióm az, hogy a régiek nem voltak hülyék, amikor kijelölték a hagyományos nemi szerepek révén a nők és a férfiak helyét. A nő otthon maradt, vezetni a háztartást, és felnevelni a gyereket. A férfi pedig húzta az igát. A munkahelyek úgy általában maszkulinok voltak, bár a paraszti-jobbágy munkába besegített időnként az asszony is. Emellett pedig élesen különvált egymástól a munkának a helye és a magánéletnek a helye.
Az ipari forradalom után kialakultak a modern társadalmak, és felborult minden. Nők tömegei áramlottak be a munkaerő-piacra. A hagyományos nemi szerepek felborultak és összekeveredtek. Kevés nő marad otthon vezetni a háztartást, a gyereket neveli a televízió és az internet, az óvoda és az iskola, a munkahelyek többségén pedig együtt húzza az igát a férfi és a nő. Maszkulin munkahely egyre kevesebb, viszont sok olyan munkahely elfeminizálódott, ami régen férfimunka volt: könyvtárszakma, pedagógia, hivatali élet, politika, gazdaság, jog. Női titkárok, női könyvtárosok, női jogászok, női ügyvédek, női tanárok, női adminisztrátorok, női HR-esek, női politológusok, női menedzserek, női lakberendezők rohangálnak ezerszám. A munkahely és a magánélet pedig egyre inkább egybefolyik. A Rend bomlásával minden megy előre fokozatosan a Káoszba.
Mit tehetünk? Fogalmam sincs. A tradicionális világ visszahozhatatlan. A jelenlegi modern társadalommal kellene tenni valamit. Sürgősen. A munkahelyeink többsége élhetetlen. És ebben benne van jó mélyen a hagyományos nemi szerepeket szétcsesző emancipáció is.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
