Rossz, sőt talán pontosabb, hogy tragikus évet zárt az Európai Unió. Az egymást érő válságok a felszínre hozták e közösség belső ellentmondásait, még inkább láthatóvá tették a törésvonalait. Történik mindez a lehető legrosszabb pillanatban, hiszen így Európa egyre gyengébb pozícióból vág neki az új világrendért folyó harcnak. Az öreg kontinens folyamatosan marginalizálódik, és lassan lemondhat arról, hogy bárki is önálló pólusként számoljon vele.
Ma már történelem, amikor a világban még Európa osztotta a lapokat, s versenyeztek a kegyeiért. Ennek ellenére megdöbbentő, amilyen gyorsasággal zuhant a tavalyi évben a szebb napokat látott kontinens súlya és presztízse. Az év elején még attól rettegett mindenki, hogy Görögország temeti maga alá előbb az eurózónát, végül akár magát az uniót is. Ezzel a válsággal az önös érdekeit kiválóan érvényesítő, ám az EU-t azért nem igazán erősítő Berlinnel az élen Európa még megbirkózott, ám már ez a válság is világossá tette, hogy milyen szakadék van adott esetben a kontinens északi és déli fele között. Végül mind Alexisz Ciprasz, mind pedig Angela Merkel eljátszhatta a maga játékát, s nagy baj nem lett belőle.
Jött azonban egy jóval nagyobb, a migránsokhoz kapcsolódó válság, amely már alapjaiban rázkódtatta meg Európát. Mert itt már nem csupán a versenyképességről, hanem magáról az identitásról, az alapértékekről van szó, hiszen mindennél világosabban kiderült, hogy az Európai Unió lényegében nem működik, s az észak–dél ellentét mellett ott a kelet–nyugati törésvonal is. Ráadásul immár szinte minden állam a maga játékát játssza, s az éles helyzetekben minimálissá szűkülnek a közös pontok. Némi leegyszerűsítéssel, míg az erősek saját érdekeikből kiindulva föderális irányba mozdítanák az együttműködést, addig a gyengék a nemzetek Európájában gondolkodnak.
E széttartó folyamatok közben a kelleténél kevesebb figyelem irányult arra a tényre, hogy egyre szűkül Európa önállósága, és a gazdasági értelemben még mindig komoly erőt képviselő kontinens egyre inkább csak az Egyesült Államok szövetségeseként, ergo másodrendűként képes megjeleníteni önmagát. Ennek az ukrán válsággal kezdődő, majd az említett két krízissel kiteljesedő, az Európai Uniót lépésről lépésre gyengítő folyamatnak a kiteljesülése lehet az Amerikával kötendő szabad kereskedelmi övezetről szóló megállapodás. Európa egyre kevésbé képes képviselni az érdekeit, ráadásul vezető hatalmai, így Németország sem efelé húzzák.
Az amerikai érdekeket követve lassan végképp lekerül a napirendről az eurázsiai geopolitikai térség összefogása, idén tovább mélyült a mesterségesen teremtett szakadék e széles értelemben vett régió két pólusa között, s ez a tény legalább annyira, ha nem jobban gyengíti az Európai Unió versenyképességét, mint az euróválság vagy a migránsok hulláma teremtette helyzet.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. 12. 24.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
