A rosszul alakuló amerikai gazdasági konjunktúra általában véve aktívabb nyomásgyakorlásra készteti a Fehér Házat, amely az energetikai téren is saját érdekeit próbálja rákényszeríteni másokra. Ennek jó példája az e szektorért felelős különmegbízott, Amos Hochstein nevével fémjelzett, minden áron Oroszországnak az európai piacokról való kiszorítását célzó, jelenleg mindenekelőtt a Balkánra koncentráló doktrína. Ez a Magyarországot is érintő elképzelés a drága cseppfolyósított gázra (LNG) épít, s a diverzifikáció leple alatt új, az eddiginél bizonytalanabb kiszolgáltatottságot erőltetne Közép- és Dél-Európára.
Az Egyesült Államok már régóta igyekszik nyomást gyakorolni az Európai Unió energiastratégiájára. E törekvés állt igazából a kudarcba fulladt Nabucco mögött, s ez a gondolkodás érvényesült a konkurens Déli Áramlat megfúrásában is. Nyugtalanította Washingtont a Török Áramlat is, ám míg Bulgáriával könnyű dolga volt az előző orosz projekt megtorpedózásában, addig Ankarával és Athénnal ugyancsak meggyűlt a baja, s nehezen kezeli a déli gázfolyosó megépülésében érdekelt Róma ellenérzéseit is. Végül a szíriai helyzet alakulása most Washingtont segíti, amelyre válaszul Oroszország az Északi Áramlat kapacitását duplázza meg. Az amerikai cél mindegyik esetben az európai fogyasztás nagyjából harmadát adó Oroszország kiszorítása e piacról, s az űr betöltése saját és szövetségeseinek exportjának növelésével. A faltörő kos mindig Brüsszel, amely immár saját stratégiájává emelte ezt az elképzelést.
A Fehér Ház nem bíz semmit a véletlenre, s már a Déli Áramlat bebukása után elkezdte érvényesíteni elképzeléseit Európa déli felében. A politikai alapot ehhez a régió gázpiacának integrációjáról és diverzifikációjáról a térség mintegy tucatnyi országa és az Európai Unió által Dubrovnikban aláírt memorandum adja, amelynek értelmében ezek az államok kiépítik a közös infrastruktúrát és optimalizálják a jelenleg meglevő kihasználtságot, azaz összekötik a meglevő vezetékeket. A stratégia központi eleme a Krk szigetén építendő LNG terminál, amelynek építése a tervek szerint a jövő év közepén kezdődne. Mint arról már többször beszélt az EU energiaügyi biztosa Maros Sefcovic is, Horvátország nélkül a régió energiabiztonságát erősítő projekt nem valósítható meg, hiszen e terminál hiányában aligha juthat a térség új forrásokhoz. A szlovák politikus szerint ez a beruházás nemcsak regionális, hanem európai szinten is fontos, s Horvátország Dél- és Közép-Európát ellátó elosztó központtá válhat.
Vannak, akik mélyen hallgatnak…
A politikusok és az európai sajtó is feltűnően hallgat arról, hogy ezen elképzelés valójában az amerikai külügyminisztérium energiaügyekért felelős különmegbízottjának, Amos Hochsteinnek a nevéhez fűződik, aki ez év januárjában a NATO Globális Energetikai Központjának ülésén ugyanezekkel vezette elő ezt a Horvátországtól Magyarországon át Ukrajnáig, az egész térség energiabiztonságát erősítő, Krket a lengyelországi Swinoujsciében épült LNG terminállal összekötő elképzelést. Az amerikai érintettséget jól mutatják a krki terminál körül évek óta húzódó viták fordulatai is. Az elképzelés még a 2000-es évek elején merült fel, ám a szakértők alapvetően megkérdőjelezték az értelmét. A projektet még Zágráb uniós tagsága sem bírta feléleszteni, mivel a szakértői elemzések nem tartották versenyképesnek az elképzelést. Mint azonban a Vecernji list fogalmaz, az Egyesült Államok geopolitikai érdekei felülírták ezeket a számításokat. A horvát napilap rámutat, hogy az Európai Bizottság még 2004-ben 4,9 millió eurót biztosított a hatástanulmányokra, majd idén júliusban újabb félmillió eurót adott ugyanerre, de ezúttal már az LNG Hrvatska cégnek, amely a független elemzőkkel ellentétben alátámasztotta a projekt hatékonyságát.
Azt már a Jutarnji list nyomozta ki, hogy ennek alátámasztására az amerikai külügyminisztérium is keretet biztosított, közvetetten gyakorolva így nyomást az Európai Unióra. A lap szerint sikerrel, hiszen az unió finanszírozta a technikai előkészületek dokumentációjának és az építés modelljeinek kidolgozását. Mint azt már a horvát kormány is kommunikálta, a beruházás összköltsége nagyjából egymilliárd euróra rúgna, teljesítménye évi 4-6 milliárd köbméter lenne, amelyből Horvátország nagyjából a felére tartana igényt. Az elképzelés azonban a fentieken kívül is kérdések sorát veti fel. Mindenek előtt az árét, másodsorban a forrásokét. Mint arra a litván Geopolitika nevű lap rámutat, az azeri tartalékokat már lekötötték, így e térség csak a nagy LNG exportőrökre, mindenek előtt Katarra, Malajziára, Indonéziára, Ausztráliára és Algériára számíthat. Katarra esik a világ LND exportjának a negyede, az Öböl menti ország első számú partnere azonban nem Európa, hanem 1996 óta japán, a váltás milliárdos beruházásokat igényelne, ráadásul az előrejelzések szerint 2023-ra a kis olajbirodalom tartalékai is fogyóban lesznek.
Hasonlóképpen problematikus az is, hogy Hochstein terve alapvetően Ukrajna ellátására épít, amely az államcsőd szélén tántorog, s aligha lesz belátható időn belül fizetőképes. Kérdéseket vet fel az Egyesült Államok exportképessége is, hiszen 2020-ra az amerikai LNG terminálok kapacitása a tervek szerint 118 milliárd köbméterre bővül, ami még így sem éri el a Gazprom jelenleg Európába irányuló szállításainak nagyságát. S akkor még nem beszéltünk az árról, hiszen az amerikai kereskedők jelenleg Ázsiában mintegy 100 dollárral többet kapnak, mint kapnának Európában. A geopolitikai érdek nagy úr, ám ki fizetné meg ennek az árát?
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
