A nőknek nem az a dolguk, hogy annyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem – mondta az Echo Tv-nek adott interjújában Kovács Ákos, foglalkozására nézve zenész. Erről a kijelentésről lehet, sőt bizonyos értelemben kell is vitatkozni. De ami jelen pillanatban a hazai közéletben zajlik, az jóval több, mint vita. Az már háború.
Először Ákos ellen indított hadjáratot a nyilvánosság egyik fele, aminek hatására a Magyar Telekom felbontotta szponzori szerződését az énekessel. Hogy jól tette-e ezt a vállalat, nos, arról megint csak hosszú vitát lehetne folytatni. Látszólag két jog áll itt szemben egymással: mindenkinek jogában áll azt mondani, amit akar, egy magáncégnek viszont jogában áll azt szponzorálni, akit akar (és elállni ettől, ha úgy érzi, az illető véleménye sérti az üzleti érdekeit). Felvetődik persze, hogy ugyanilyen határozottan lépett volna-e a Telekom, ha egy általa támogatott előadó más típusú érzékenységeket sért – mondjuk a hazai keresztényekét vagy azokét, akik a migránsoktól tartanak –, de ez ma már puszta részletkérdés. A vitatható lépésre adott kormányzati válaszlépés ugyanis akkorát szólt, hogy az egészen Ibizáig elhallatszik.
Tegnap napközben Kovács Zoltán kormányszóvivő bejelentette, hogy az állam felbontja a Magyar Telekommal kötött szerződéseit. A tájékoztatás alapján egyértelműnek vehette mindenki, hogy ez az összes szerződésre vonatkozik – köztük arra a háromszázmilliárd forintos stratégiai megállapodásra is, amit az állam még nyáron írt alá a Telekommal.
Később kiderült, a döntés csak az előfizetői szerződéseket érinti – amelyeket el is kezdtek szorgalmasan felmondani a minisztériumok –, de így is meglehetősen unortodox reakcióval van dolgunk. Amiből logikusan következik a klasszikus Deutsch Tamási-i kérdés, még ha szolidabb, polgáribb formában is: mégis ki az a Kovács Ákos?
Mert lehet arról polemizálni, hogy mi is a dolguk a nőknek az életben, de ne mondja nekem senki, hogy az államnak az a dolga, hogy ilyen eszközökkel rendezze Kovács Ákos – foglalkozására nézve zenész – és egy magáncég jogvitáját. Még akkor sem, ha valóban megáll a kettős mérce gyanúja. És akkor sem, ha Ákos ügye nem politikailag légüres térben pattant ki, hanem azt megelőzte Kövér László – foglalkozására nézve közjogi méltóság – emlékezetes fejtegetése a leánygyermekek önmegvalósításának legmagasabb minőségéről. Bizonyára Ákos önmegvalósításának minőségét meg az növeli, ha egy multicég tízmilliókkal támogatja a koncertjeit, de ez nem olyan alkotmányos alapjog, amelynek csorbulása esetén a magyar államnak hadba kellene vonulnia. Mert nem az a dolga. Az érintettet idézve: én így érzem.
Mindent összevetve két eset lehetséges. Az egyik, hogy ez az ügy Kovács Ákosról szól, és az elég nagy baj. A másik, hogy valójában nem is Kovács Ákosról szól, és az még nagyobb baj. Mert akkor csupán arról van szó, hogy megint érett a pofon egy piaci szereplőnek, és a kormány csak arra várt, hogy legyen rajta sapka. Vagy éppen ne legyen. Hiszen az ügy időzítését az teszi különösen érdekessé, hogy a Telekom épp tegnap jelentette be az Origo hírportál eladását annak a New Wave Productions médiacsoportnak, amely Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik. Ami hatalmas hír lenne a magyar sajtópiacon, de most senki sem erről beszél, hanem a felmondott előfizetői szerződésekről.
Hiába, a háborúk csak a mítoszokban indulnak a nők miatt.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. 12. 18.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
