A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2015.december 12-én 9 óra körüli időben egy fiatal helyi férfi a hevesi Dankó István utcában több ott dolgozó személyt előzmények nélkül szidalmazott, majd az út széléről magához vett kődarabokat feléjük dobta.
Negyedórával később ugyanaz a férfi megjelent a korábban megdobált személyek otthona előtt és egy kéziszerszámmal a kerítést megrongálta. Majd azt az ott lakó férfi felé dobta, aki ennek következtében orvosi ellátást igénylő sérülést (a maszatolás ellenére konkrétan életveszélyes sérülést, lásd alább – a szerk.) szenvedett.
A rendőrök előállították a 18 éves D. Gergőt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol ellene – őrizetbe vétele mellett – garázdaság vétség és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárását és egyben kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.
(Police.hu)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »