Árulást emlegetnek a szíriai szélsőségesek

Árulásnak minősítette a szíriai ellenzéki csoportok által a héten Rijádban elfogadott, a rezsimmel való béketárgyalásokat előirányzó keretmegállapodást az egyik legerősebb szíriai fegyveres szervezet, a szélsőséges an-Nuszra Front.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyaként számon tartott csoport vezetője, Abu Mohamed al-Goláni szombaton az Orient News nevű arab tévéadónak azt mondta: a Szaúd-Arábiában megrendezett ellenzéki találkozó „egy összeesküvés, nem konferencia” volt, amely kudarcra van ítélve. Goláni szerint a Rijádban elfogadott megállapodás „elárulta azokat, akik vérüket adták Szíriáért”.

A szíriai ellenzéki csoportok csütörtökön állapodtak meg a kormánnyal folytatandó béketárgyalások menetéről, ugyanakkor egyetértettek abban, hogy amint megkezdődik a politikai átmenet időszaka, Bassár el-Aszad elnöknek távoznia kell a hatalomból.

Nem hívták meg őket

Hírdetés

Az egyezségből azonban kimaradt az egyik befolyásos milícia, az an-Nuszra Fronttal is kapcsolatban álló iszlamista Ahrar as-Sam, mivel szerinte a tárgyalásokon túl nagy szerepet juttattak az Aszad vezette szíriai kormányhoz közel álló csoportoknak. A konferenciára eleve nem hívták meg a szélsőséges an-Nuszra Frontot és az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet, illetve az észak-szíriai kurd milíciákat.

Szombaton az Aszad – Irán mellett – legfőbb támogatójának számító Oroszország is bírálta a rijádi konferenciát, azzal érvelve, hogy azon nem képviseltette magát az összes ellenzéki csoport, a jelenlévők mégis jogot formáltak arra, hogy a szíriai ellenzék egészét képviseljék.

Azt az orosz állásfoglalás nem részletezte, hogy melyik ellenzéki csoportok kimaradását nehezményezik, bár vélhetően nem a Moszkva és a Nyugat által is terrorcsoportként számon tartott an-Nuszra Frontét.

Egy nappal korábban John Kerry amerikai külügyminiszter is úgy nyilatkozott, hogy vannak „kibogozásra váró csomók” a rijádi megállapodásban, bár azt nem részletezte, hogy ez alatt mit ért pontosan.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »