Vérfürdőt rendezett az Iszlám Állam Homszban

Vérfürdőt rendezett az Iszlám Állam Homszban

Autóba rejtett pokolgép robbant szombaton a közép-szíriai Homszban, egy olyan negyedben, amelyet a kormányerők tartanak ellenőrzésük alatt. Legkevesebb tizenhat ember meghalt, a merényletért az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta a felelősséget.

A SANA állami hírügynökség jelentése szerint 25-en megsebesültek. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet viszont úgy értesült, hogy a sebesültek száma 35.

A robbanás egy kórház közelében történt a főképpen alaviták lakta Zahra negyedben, ahol komoly károk keletkeztek környező épületekben.

Hírdetés

Az állami televízió adásában arról számolt be, hogy két nagy robbanást lehetett hallani. Az Iszlám Állam szombat este egy iszlamista internetes oldalon vállalta a felelősséget a merényletért. Közölte, hogy a szervezet nevében egy öngyilkos merénylő hajtotta végre az akciót.

A „forradalom fővárosa” volt

A városban korábban a kormányerők és a helyi felkelők egyezséget kötöttek. A megállapodás szerint a lázadók két hónapon belül távoznak el-Vaer negyedből, Homsz utolsó olyan városrészéből, amelyet még ellenőrzésük alatt tartanak. Cserébe a rezsim szabad elvonulást biztosít a fegyvereseknek, és elengedi a bebörtönzött ellenzékieket.

Az ENSZ felügyelete mellett létrejött megállapodás véget vethet el-Vaer katonai ostromának és ágyúzásának. A felkelők korábban „a forradalom fővárosának” nevezték el Homszot, most azonban annak utolsó, még a kezükön levő negyedét is kénytelenek feladni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »