A Zsidó Távirati Irodának (JTA) sikerült a szinte lehetetlen: oktatáspolitikusból a Harmadik Birodalom magas rangú tisztségviselőjévé léptették elő Hómant, másként ugyanis nem lett volna képes 500 ezer zsidó halálát elrendelni. A JTA ezt annak kapcsán közölte, hogy az amerikai képviselőház antiszemitizmus elleni harcért felelős kétpárti munkacsoportjának vezetői levélben tiltakoztak Orbán Viktor miniszterelnöknél Hóman Bálint emlékművének megépítése ellen.
A március 24-én létrehozott testület levelében „mély aggodalmának” adott hangot, kijelentve, hogy Hóman „élen járt a magyarországi antiszemita törvényalkotásban, és utat nyitott a holokauszt idején végrehajtott deportálások és a magyar zsidók elleni atrocitások előtt”.
„Sürgetjük, hogy nyilvánosan ítélje el Hóman szerepét az ártatlan magyarok üldöztetésében és deportálásában, és vonja vissza a kormányzati támogatást ettől, vagy a tiszteletére emelt bármely szobortól” – írták a magyar kormányfőnek az amerikai képviselők.
A pénteki keltezésű levelet a demokraták részéről Nita Lowey, Eliot Engel, Steve Israel és Ted Deutch, a republikánusok részéről pedig Ileana Ros-Lehtinen, Chris Smith, Kay Granger és Peter Roskam írta alá. Mind a nyolc politikus társelnöke a testületnek.

Melegséggel tölt el bennünket, hogy végre újra megbizonyosodhatunk arról, az injekció nem függ nemzetiségtől, iskolázottságtól, így fajra, nemre, vallási hovatartozásra tekintet nélkül alkalmazhatja kedvére bárki a földkerekén. Virágozzék száz virág: az amerikai képviselők tiltakozó leveléről beszámoló JTA-jelentésben nem kevesebbet állítottak, hogy Hóman
a holokauszt idején mintegy 500 ezer zsidó halálát „rendelte el”.
A hírügynökség azt is írta, hogy a politikus az 1930-as és 1940-es években miniszter volt Magyarországon, 1938-ban és 1939-ben részt vett a zsidók jogait korlátozó törvények kidolgozásában, 1944-ben pedig a deportálásukra szólított fel.
A JTA szerint 1944 nyarán 420 ezer magyar zsidót deportáltak Auschwitzba.
Lauder is turnézott egyet a szobor körül
Bár nem kell azzal számolni, hogy a Fehér Ház folyosóin kétségbeesett tekintettel fel alá futkosó alkalmazottak próbálják feldolgozni a modern kori történelem egyik legsúlyosabb válságát, a fehérvári Hóman-szobrot, azért nem csak a képviselők voltak éberek, s szúrták ki az antiszemitizmus lappangó kísértetének jéghideg ujjainak szorítását.
Hóman Bálint-szobor felavatásának leállítására szólította fel Magyarországot Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke. A WJC honlapján csütörtöki dátummal megjelent közlemény szerint a Székesfehérváron egy magánalapítvány által felavatandó, életnagyságú Hóman-bronzszobrot nagy részben a magyar kormány finanszírozta.
„Meglehetősen felháborító, hogy a magyar adófizetőnek kell kifizetnie egy olyan ember emlékművét, aki nemcsak antiszemita, a magyar zsidóknak a második világháború előtti és alatti üldöztetésének kulcsfigurája, a náci Németország és 1944-ben a fasiszta nyilaskeresztes rezsim támogatója volt, de élete végéig nem bánta meg bűneit”
– hangoztatta Lauder.
A WJC elnöke szerint a szobor „sértés a holokauszt sok magyar áldozata számára” és sürgette, hogy a magyar kormány vonja vissza a szoborhoz való hozzájárulását.
„Ma felszólítom Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy lépjen közbe ebben az ügyben és biztosítsa, hogy ezt a szobrot nem közpénzekből építik meg. Ha ez nem történik meg, Magyarország rossz üzenetet küldene azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell kezelni az olyan kényes ügyeket, mint a holokauszt” – jelentette ki Lauder.
Hóman Bálint elődjével, Klebelsberg Kunóval együtt a XX. század legjelentősebb oktatáspolitikusai közé tartozik. Egyik legfontosabb feladatának tekintette a szegénysorsú gyermekek iskoláztatását, a Horthy Miklós-ösztöndíj keretében évi ezer nehéz sorsú tanuló előmenetelét támogatta, pártolta a parasztgyerekek számára ingyenes Bolyai és Győrffy Kollégiumokat. Oktatáspolitikájában fontos szerepet töltött be az oktatási nemzeti jellege. 1941-ben kezdeményezte az oktatási reform keretében a nyolcosztályos tantervű általános iskolai képzést, de ennek elterjedése a háború miatt már nem lett általános. Mind Hóman, mind Klebelsberg jelentős támogatásokat szerzett a kiemelt nemzetpolitikai ágazatként kezelt oktatásnak (a GDP mintegy 9-11 százalékát).
Most van csak bajban a Hónan-szobor!
Persze nem mindenki gondolja így. Hazánk egyik legtapasztaltabb és legtekintélyesebb oktatáspolitikusa, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes szerint – amellett, hogy Hóman ántiszemita volt – az Orbán-kormány
„a magyar társadalom felszeletelésére és csoportjainak elszigetelésére építi működését. Mást gondoló, de egyenértékűen magyar és jobb életre vágyó embereket ugraszt össze, hogy ameddig megosztottak, addig uralkodhasson rajtuk. A Hóman-szobor ennek tünete.”
De nincs semmi baj, Kunhalmi nem hagy minket magunkra, jó látni, hogy valaki még bizakodik a 9 millió fasiszta országában:
De semmi nem tart örökké. A cinizmus, a megosztás, a kirekesztés politikája véget ér majd, a Fidesz legyőzése után pedig Magyarországot szabadabb, békésebb, fejlődő és modern hellyé tesszük közösen – jóravaló, tenni akaró magyarok. Hóman Bálint és egyéb kirekesztők szobrai és szimbolizmusa nélkül.
Csak győzzük kivárni az MSZP közelgő győzelmét.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »


