Vetített valóságok harca – Az Iszlám Állam diszkrét bája

Szinte oda se figyelve hallgatom a rádiót, a Kossuth szól, magazinműsor. A téma itt is: ISIS. Már engedném el a fülem mellett, mert minden ezzel van tele, így lassan a hócipőm is. A rengeteg kérdőjel, a rengeteg életidegen értelmezés, abszurd módon tényekről folyó hitviták, amik megint az elméleti moralizálás tükörjegére akarják kényszeríteni a témát. Ahol általában elvész a lényeg, és bárkinek igaza lehet, ha elég érzelmi húrt penget egyszerre. Elég ebből.

Aztán mégis felélénkül a figyelmem, a szerkesztő ugyanis azzal kecsegtet, hogy kiderül, miért áramolnak külföldről, sokszor épp a vén kontinensről különféle emberek a szervezetbe. Kíváncsi leszek, konkrétan mi is vesz rá Európában felnőtt, itt szocializálódott, nem is mindig a legrosszabb anyagi körülmények közül jövő muszlim, vagy nem muszlim férfiakat és nőket, hogy besoroljanak a fekete zászló alá.

Szóba kerül, hogy az ISIS-t főleg jó munkaadónak tekintik a körülötte legyeskedő, fiatal, a modern világ dolgaiban otthonosan mozgó, európai muzulmánok, és egy átlag meló terroristáéknál havi 300 eurót tejel. Ez persze európai szinten nézve nem sok, bár egy munka, jövőkép és kilátások nélküli fiatalnak akár még meg is felelhet. De nem hinném, hogy ez lenne a fő motiváció, amiért valaki itt hagy csapot-papot, és beáll egy halálbrigádba.

Ahhoz mindenképp kevés, hogy egy brit katonatiszt lányát, vagy egy szintén angol származású punk gitáros leányzót a terroristák közé csábítson, feleségnek, s további toborzásra ösztökéljen. A műsor e két, roppant tanulságos életút boncolgatásával folytatódik, én pedig csak hallgatok, és kattog az agyam. Közben persze megkapjuk a szirupos örökigazságot a csalódott, hangsúlyosan európai, fiatalok tömegéről, akik mindig is hajlamosak voltak a szélsőségesek karmai közé sodródni, s mennyire szomorú, hogy van, aki elhiszi, hogy ezek az alakok tényleg igaz ügyért harcolnak (a maga módján mindkettő igaz, de az előadásmód több mint manipulatív).

Hírdetés

Rövid értekezés szól arról is, hogy a brit börtönök miként váltak a szélsőséges iszlám fundamentalizmus keltetőivé, ám ez kevésbé meglepő riport. Kötelező szólamok, igazából nincs itt semmi extérmizmus, move along; elvégre a brit bv-sek sem szeretnének holnap utcára kerülni, így azt mondják, amit szabad…

Majd jön a lényeg. A halott terroristáknál talált, érzelmes hangvételű levelek, búcsúírások, versek kapcsán a riporter fejtegetni kezdi, hogy a dzsihád kultúrája a romantika kultúrája, ami hősöket keres és kalandot ígér, s elhiteti a fiatalokkal, hogy az avítt tradícióknak, eszméknek még mindig van létjogosultsága a világban. Megemlíti, hogy Oszama Bin Laden is termékeny és képzett lírikus volt, akiért valószínűleg ennek is köszönhetően kezdett el rajongani több ezer megtévedt fiatal.

Ekkor kattan helyére valami a fejemben, miközben a behízelgő női hang lenéző, a hagyományokat úgy általában az idejét múlt kategóriába helyező duruzsolását hallgatom. Csodálkozunk? – kérdem magamtól, nem kevés indulattal, és már képtelen vagyok a készülékre figyelni.

Bővebben!


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »