Ha­lálra ver­ték az ausztriai lányt, mert meg akart szökni az Isz­lám Ál­lam­tól

Két ti­né­dzser egy éve szö­kött meg Bécs­ből, hogy a szír ter­ror­szer­ve­zet­hez csat­la­koz­zon. Az Isz­lám Állam csak ki­ra­katfi­gu­rá­nak hasz­nálta őket, de ami­kor egyi­kük el akart szökni, ha­lálra ver­ték a ter­ro­ris­ták

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Két bosnyák származású osztrák lány, Samra Kesinovic és a nála fiatalabb, akkor 15 éves Sabina Selimovic még 2014 áprilisában szökött meg Bécsből, ahol kiskoruk óta éltek. Később kiderült, Szíriába mentek, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam dzsihádista harcosaihoz, és a szüleiknek csak egy üzenetet hagytak hátra, hogy ne keressék őket, elmentek Allahot szolgálni, és meghalni érte.

Hírdetés

Számos osztrák lap most arról számol be, hogy meg nem erősített információk szerint az egyik lányt, a 18 éves Samrát az iszlám terroristák halálra verték, amikor megtudták, hogy meg akar szökni az Iszlám Állam szír központjából, Rakkából.

A DailyMail információi szerint mindkét fiatal lányt kirakatfiguraként használta toborzásra az Iszlám Állam, de „a férjük” engedélye nélkül nem nagyon csinálhattak semmi mást. Korábban az is felmerült, hogy terhesek lettek,
de ezt az egyikük állítólag egy SMS-ben tagadta.

Az egyik osztrák lap egy tunéziai nővel beszélt, aki korábban együtt élt a lányokkal, ő szerencsésen el tudott menekülni Szíriából és akkor még épségben látta mindkettejüket. Az ENSZ Terrorizmus Elleni Bizottságának egyik magas rangú izraeli szakértője korábban azt nyilatkozta, hogy információja van arról, hogy valóban mindkét lányt bevették az ISIS-be. David Scharia azt mondta, a lányok közül az egyik a harcokban meghalt Szíriában, a másiknak pedig nyoma veszett.

Most úgy tűnik, hogy már mindketten meghaltak Szíriában.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »