Hermann Ildi fényképezte a Saul fia szereplőit és statisztáit. Életnagyságú portrék a Mai Manó Házban.
Mi, akik benne élünk, jól tudjuk: a béke nem azonos a szeretet győzelmével. A béke a káosz és gyűlölet elburjánzására a túlélés reményében adott egyetlen lehetséges válasz, amelyet a vérgőzben edzett emberi természet megerőszakolása kelt életre. Átmeneti, törékeny, ugyanakkor veszélyes állapot, mert képes vakká tenni azt, aki születésétől fogva benne él. Békés életünk automatizmusainak jótékony ködén át értetlenül és sajnálkozva szemléljük a körülöttünk ólálkodó káoszt, amelynek valósága igazán csak akkor nyilall belénk, amikor már az ajtónkon kopogtat.
Milyen az, amikor felszabadul a gyűlölet?
A Mai Manó Ház HátraArc címmel nyílt fotókiállításának művészi bravúrja, hogy a Saul fia forgatási szüneteiben készült portrékon keresztül is képes átélhetővé tenni a múlt borzalmait, és megindítani az intenzív emlékezést: nemcsak megidézi a világégés és a halálgyárak rémségeit, hanem tudatosítja is a nézőben, milyen az, amikor felszabadul a gyűlölet, és széthullik az emberiesség. Nemes Jeles László Oscar-díjra jelölt alkotása egyedi filmnyelvével, a film fotográfusa, Hermann Ildi pedig a jelenetükből kilépő, de a szerepükben még bennragadt színészeket és statisztákat bemutatva ér el megrendítő hatást.
A film a holokauszt egy máig kevésbé ismert fejezetét, a Sonderkommando tagjainak tevékenységét és szenvedését emeli a középpontba. A krematóriumokban élő csoport tagjait a nácik arra kényszerítették, hogy összegyűjtsék és elégessék a gázkamrában megölt emberek, sokszor saját hozzátartozóik holttesteit, mielőtt őket is megsemmisítették. A kiállítás életnagyságú portréi szinte lebegve, tükörképként veszik körül a látogatót az installációban, így segítve elő a szembenézést, az átélést, az azonosulást. Hermann Ildi szerint ahogy a film hangulata beszippantja a nézőt, úgy maga a forgatása is megrendítő élmény volt mindenkinek, aki részt vett benne.
Na de hogy jönnek ide a sztálini tisztogatások?
A megnyitó előtti sajtóbejáráson a fotográfus elmondta, munkája kiindulópontjául a Tomasz Kizny által szerkesztett La grande terreur en URSS 1937–1938 című fotóalbum szolgált, amelyet a rendező és az operatőr nyomott a kezébe a forgatás elején. Az album képein a sztálini tisztogatások idején a szovjet halálraítéltekről kivégzésük előtt készített portrék láthatók.
A kiállításra kiválasztott harmincegy portrén túl részletek olvashatók azokból a szövegekből, amelyeket a foglyok és a sonderkommandósok írtak és rejtettek el Auschwitzban. Csizek Gabriella kurátor elmondása szerint a kézírás falra vitele erős érzelmi megterhelést jelentett, amelyet a helyenként megfolyt festék és göcsörtös írásmód is szemléltet. A szekcióban három olyan archív felvétel is helyet kapott, amelyeknek a negatívjait az Auschwitz–Birkenau Állami Múzeumban őrzik. A film egyik jelenetében a Katz nevű, nem mellékesen rovatunk szerkesztője, Pion István által alakított sonderes az ajtónyíláson keresztül készíti el ezeket a felvételeket, amelyeket aztán szerencsésen el is tud rejteni, miként a valóságban is történt 1944 nyarán.
(Hermann Ildi: HátraArc – Portrék a cannes-i nagydíjas Saul fia című filmből. Mai Manó Ház, kurátor: Csizek Gabriella, megtekinthető 2016. január 3-áig.)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 11. 24.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
