A civilizált emberiség nyolc halálos bűne – a dogmák ereje

A civilizált emberiség nyolc halálos bűne – a dogmák ereje

Tanítóm, Oscar Heinroth, ízig-vérig természettudós, az okkult tudományok nagy gúnyolója mondogatta: „Amit az ember gondol, az többnyire téves, de amit az ember tud, az igaz.” Ez az ismeretelmélettel nem terhelt mondat kitűnően jellemzi az emberi ismeretek, sőt talán mindenfajta ismeret fejlődésének útját. Először is az ember „kigondol magának” valamit, majd összeveti azt a tapasztalattal és a további érzékelés adataival, hogy azután azok egyezéséből vagy nem egyezéséből gondolatának helyességére vagy tévességére következtethessen. Az organizmusban valamilyen módon keletkező szabályszerűség összehasonlítása egy másikkal, ami a külvilágban uralkodik, valószínűleg a legfontosabb módszer, amivel egy élő szervezet egyáltalán ismerethez juthat. Karl Popper és Donald Campbell ezt a módszert „pattem matching”-nek nevezte, amelyre mindeddig nem sikerült eléggé kifejező fordítást találni.

Hírdetés

További információ A civilizált emberiség nyolc halálos bűne – a dogmák ereje tartalommal kapcsolatosan


Forrás:kitartas.net
Tovább a cikkre »