A 21 éves Semantha Bunce négyéves kisfiát szoptatta észak-karolniai otthonában kedd reggel, amikor azt hallotta, hogy valakik kopognak, majd csengetnek, végül betörik a bejárati ajtót.
Fogta a gyermekét, belefektette a kiságyba, majd a fegyveréért nyúlt – a kétgyermekes édesanya ugyanis az amerikai nemzeti gárda szanitéce.
Amint a niggerek meglátták a lépcsőn, azonnal agyon akarták lőni, ő pedig, felhasználva a katonai kiképzését, viszonozta a tüzet a hálószoba ajtajából, ami sokkolta a betörőket. Végül két lövés is eltalálta, a fekák pedig kereket oldottak.
Ez a 23 éves példány később feladta magát, ellene most emeltek vádat.
Az édesanya kórházban lábadozik, és már jobban van, néhány lépést is meg tudott tenni. A kisbabának nem esett baja.
A lánya iskolában, férje pedig a munkahelyén volt a támadás ideje alatt. "Ő egy igazi harcos, aki soha nem adja fel" – nyilatkozta a büszke férj.
A bátor hölgy egy katonatársa gyűjtést indított részére, néhány nap alatt 30 ezer dollár gyűlt össze.
Történt mindez egy olyan országban, ahogy gárdaüldözés helyett kiképzik a hazájukat szolgálni akarókat, fegyvertartást engedélyeznek a polgároknak, és garantálják számunkra életük és javaik megvédésének jogát. Mindeközben nálunk mindennek szöges ellentéte történik, sőt, épp ma ítéltek hét évre egy magyar gazdát, amiért lopni jártak hozzá a "mi négereink". Belegondolni is rossz, mi lett volna a történet vége, ha Magyarországon támadnak egyedül otthon lévő kismamára az efféle állatok…
(Kuruc.info – The Daily Mail nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »