Kövér szerint nem is szélsőségesek a radikálisok

Azért még ne bontsa fel a pezsgőt, kapja fel az asszonyt, vagy posztoljon büszkén a Facebookra. Orbán Viktor egykori erős embere másra gondolt.

Érdekes, vagy inkább roppant tanulságos interjút adott Kövér László a Die Presse-nek.

Az Országgyűlés elnöke szerint az Osztrák Szabadságpártot nem lehet szélsőségesnek nevezni, mert akkor ez azt jelentené, hogy a választók 30 százalékát kéne szélsőségesnek nevezni. Vagy butának, amiért nem tudják, hogy kire szavaznak.

A november 3-án megjelent interjút a magyar sajtó – a kormánypárti hallgatása persze érthető – valamiért nem kapta fel, pedig a Fidesz egykori erős – de mára háttérbe szorított – embere vagy hatalmas kommunikációs öngólt lőtt, vagy csak azt gondolta, hogy a hirtelen bekövetkezett pálfordulás senkinek nem tűnik majd fel.

Hírdetés

Mert bár az osztrák sajtónak nyilatkozott, azért a szélsőségesezéshez, lefasisztázáshoz, kirekesztőzéshez szokott magyar fül számára roppant újdonságot jelenthet.

Képzeljük el ugyanis, hogy a nemzet (és a Parlament) pedellusa a fenti mondatot mondjuk a Népszabadságnak mondja tollba, csak az FPÖ helyett éppenséggel a Jobbikot használva.

A Jobbikot és ezzel együtt szavazóit rendszeresen leszélsőségesező házelnök komoly dilemmába kerülhetett, hiszen egyrészről osztrák politikai szövetségest lát (szeretne látni) az egyre erősödő FPÖ-ben, másrészről ugye szeretnének minél több embert lecsípni a Jobbik szavazótáboráról (illetőleg a tőlük elpártolókat visszaimádkozni). Ez az egyfajta politikai kognitív disszonancia jelentős szemöldökrángást okozhat a Fidesz vezérkarának egyes részeiben, hiszen korábban ők voltak azok, akik

mind a Jobbikot, mind a szavazóit állították be szélsőségesnek.

Vagyis, ha én házibulit szervezek az osztálynak, ám az egyre népszerűbb Bélát korábban mind a csajok, mind az osztályfőnök előtt teljes súllyal szapultam, akkor eléggé átlátszó, vagy inkább visszatetsző meghívni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »