Moncsi ismét leírt pár remek gondolatot, amely felvet pár kérdést. Vajon még mindig nagy üzlet a “migráns simogatás”? Mit hoz a jövő és mi lesz a libsi jogvédőkkel, ha nem tudják folytatni az idegenek babusgatását? Visszatérhet a migráns horda hazánkba?
Felkerült az internetre egy drónfelvétel: áradnak a migránsok Európába. Zajlik a médiában a számháború. Mikor, hol, hányan szivárognak éppen be. Halljuk a híreket, hogy itt vagy ott éppen balhéznak, áttörnek, követelnek, lázadnak és kinyilatkoztatnak. Mi pedig szépen hátradőlünk, mert hozzánk már a kerítés miatt – hisszük – nem jönnek. Röhög a sok magyar a markába, szereti épp a sokat szidott kerítést. Elpihen és borzong a híreken, otthona kényelmes nyugalmában szívva magába egy kis adrenalint. Pedig ez csak kívülről látszik így…
Ismeritek a klasszikus székely viccet? Azt, amikor az öreg, de módos gazda elveszi a takaros ifjú menyecskét? Alszanak éjjel, ám az asszonyka szerelmese kedvet kap egy kis hancúrra. Csalogatja hát ki az öreget az ágyból, mondogatja neki, hogy hát éppen ápolgatják ám a feleségét. Mindig megnézi az öreg, de az asszony bizony ott alszik mellette. A végére megunja, kimegy a verandára, felderíteni, ki a kiabáló. Benéz az ablakon, és látja, hogy a legény, aki közben beugrott, valóban az asszonnyal hancúrozik. Megvakarja hát a fejét, és csak annyit mond: Hát tényleg, kívülről úgy látszik….
Nos, itt is úgy látszik, minden rendben van. Megszűnt a migráns-áradat, véd a kerítés. Csak éppen a mai számháború újabb adata: negyvenezret akarnak ide visszaküldeni, merthogy mi regisztráltuk őket. Csak éppen az embercsempész – biznisz nem állt le, és a „védett házak” még mindig működnek. A házak, ahová az unióból kiutasítottakat viszik sebbel-lobbal, ahol aztán szépen – némi okirat-hamisítás árán – új papír készül nekik. Borsos árért belekeveredve a kilométeres menetoszlopba pedig lehet ismét próbálkozni – más néven, más képpel, más identitással. Mikor mi a menőbb éppen az elfogyhatatlan menetben. Hét-, nyolc-, tízezer…fel sem tűnik benne az a néhány.
És bár már csendes a Keleti, felsúrolva az összemocskolt kövezet, eltűntek a sátrak és a szeméthegyek, a bősz migráns-simogatók nem nyugszanak. Raktáruk – helyiségük él, járnak oda emlékezni. Hiányzik nekik a zaj, az Allah Akbar, a forróságban áradó penetráns szag, a mocsok, a szeméthegyek, a síró gyerekek. Hiszik, hogy lesz még az imádott aluljáró menekült-tábornak hazudott gettó. Sőt, gyűjtik ott szorgosan az adományt, mint méhecske a mézet, gyűlik a raktárban minden, mi szem-szájnak ingere, mert tudják, lesz még itt haddelhadd. Jut a beosonónak, jut, az idejuttatottnak, és marad a számukra szebb napokra. Hiszen addig is ébren kell tartani a nemzetpusztító eszmét, az elvtelen, de oly divatossá vált migráns-simogató hitet.
Ülnek hát a ki tudja kitől kapott, és meddig, milyen jogcímen birtokolható helyiségben. Ott ahol tán pár tucat hajléktalan békében pihenhetne. Ott, ahol magyar hajléktalan, árva gyerek számára is gyűjthetne valaki adományt. Ott, ahol szegény gyerekek melegedhetnének és játszhatnának iskola után, a hideg lakás magánya helyett. De nem, ott ők üléseznek, megvitatnak, gyűjtögetnek, és várják a napot, amikor végre visszatér az általuk imádott fekete sereg. Amikor újra a káosz lesz az úr, mert tudják: zavarosban jó halászni.
És jön majd megint a menet, kétség ne legyen. Nem fér el mind Németországban. Svédország hideg, Finnország rideg, kevés a kocsma és az étterem. Jönnek hát majd vissza az eddig utált országba, önként vagy kényszerítve. Karácsonyra már, vagy húsvétra talán? Ki tudja még… De én már hallom az új európai idők szavát.
A kipás kéz pedig, mely most csak papírt gyárt, és migrit simogat álomba, néhány kitiltott sorsán sajnálkozik, akkor végre ismét etethet, és számolhatja bőszen az adományokat. Mert élni kell, megélni pedig fontos. Szeressük hát egymást, de nagyon, gyerekek!
(madbabenews.blogspot.hu)
Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »
