Megszüntetné a kormány a családi napköziket

Újra hozzányúl a kormány a bölcsődékhez és óvodákhoz, és ezzel együtt megszüntetné az alig néhány éve – éppen kormányzati támogatással – elterjedt családi napköziket. A kormány a bölcsődei férőhelyek hiánya miatt változtatna a mostani szabályozáson 2017-től. Bevezetnék a minibölcsődéket és a munkahelyi bölcsődéket is.

A kormány 2018-ig 17 ezer új bölcsődei férőhelyet alakítana ki, de a hagyományosak mellett három új típusú ellátást is terveznek a három év alatti gyerekeknek: a mini-, a munkahelyi és a családi bölcsődét. Az új intézmények kiváltanák a családi napközit, melynek elterjedését még az Orbán-kormány is szorgalmazta. Négy éve még 7 milliárdos fejlesztési támogatást ígért a tárca akkori szakállamtitkára.

„Néhány héten vagy hónapon belül a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján meg fognak jelenni azok a pályázatok, amelyeknek az összértéke nyolc és fél milliárd forint. És az ország minden, jelenlegi hat nagy régiójára vonatkoznak. Ez azért is fontos, mert akár a közép-magyarországi régió, így Pest megye és Budapest is még jelentkezhet majd, illetve nagyon fontos, hogy vannak olyan helyei az országnak, ahol egyáltalán nincs is bölcsőde” – mondta még 2011-ben Soltész Miklós.

Hírdetés

2017. január elsejétől az új szabályozás bevezetésével párhuzamosan a családi napközi megszüntetését javasolja a kormány, így  eltűnne az a lehetőség is, hogy egy gyerek ötéves koráig családi napköziben legyen óvoda helyett. „Mi az egészen picikéket látjuk el. Minket kevésbé érint, hiszen itt a kiscsoportos ellátás személyre szabott, az egyéni bánásmód még sokkal fontosabb, mint a nagyobbaknál, de akik óvodáskorúakra rendezkedtek be és a közelmúltban pont az óvodástörvény bevezetése kapcsán finanszíroztak egy csomót a családi napközijeikre, esetleg egy továbbképzésen vettek részt, azok most ellehetetlenítve érzik valóban magukat” – mondta Katulic Péterné, a Babusgató Családi Napközi Hálózat ügyvezetője.

A tervezet szerint a szülőktől kért térítési díj a munkahelyi és családi bölcsődékben nem lehet majd több, mint a családban az egy főre eső havi jövedelem fele. A Lehet Más a Politika szerint meg kell szüntetni a bölcsődék és a három év alatti gyerekeket befogadó családi napközik támogatása közötti igazságtalan különbségtételt. „Járjon egységes állami támogatás az ellátásban, ugyanis jelenleg egy nagyon visszás helyzet van. A családi napköziknek a normatívája csaknem fele a bölcsődéknek és ötöde az óvodainak. Innentől kezdve nagyon nehéz dolga van azoknak az intézményeknek, amelyek családi napközikként működnek, de azoknak a szülőknek is, akik ide járatták a gyermeküket, a legtöbb esetben mélyen a zsebükbe kell nyúlni” – mondta Szél Bernadett, a zöldpárt társelnöke.   

A bölcsődei ellátás jelenleg a három évnél fiatalabb gyermekek mindössze 17 százaléka számára biztosított.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »