„El a kereszttel!” – nem rémálom, véres valóság

Nemhogy ötven, talán tíz éve sem gondolta volna az ember, hogy Európa saját magát számolja fel, éspedig önmagukat keresztényeknek mondók aktív közreműködésével. Pedig most ez történik, de szó szerint. A kontinens, ha földrajzilag nem is, szellemileg azonban valóban megsemmisülőfélben van. A jövő tavaszra várható harmadik afrikai néger bevándorlás előtt is mindent megtesznek a New Order, az Új Világrend képviselői, hogy a kontinens görög-római és keresztény örökségének az írmagját is kiirtsák.

Élükön Bergoglióval, de róla majd később. Most egyelőre maradjunk csak a Mandiner.hu keresztény portál tegnapi hírcikkénél! Idemásolom:

„El akarja távolítani a kereszteket a kelet-stockholmi kikötőben található Tengerészek Templomából a stockholmi evangélikus püspök, Eva Brunne, a világ első, nyíltan leszbikus püspöke, aki regisztrált élettársi kapcsolatban él partnerével.

A püspök azzal indokolta javaslatát, hogy így a templom nyitva tudna állni más vallások követői számára is. Ennek elősegítése érdekében a keresztek eltávolítása mellett kijelölné Mekka irányát a templomban – ami egyébként szokványos a repülőterek vallásközi imaszobáiban és a kórházak kápolnáiban is. Brunne szerint ez nem jelenti azt, hogy a papoknak ne kellene kiállniuk a hitük mellett.

Hírdetés

A javaslat heves reakciókat váltott ki, Patrik Pettersson, egy stockholmi lelkész például megjegyezte: a keresztény templomok nem imatermek, és nem mindenki számára nyitva álló közterek. Eva Brunne 2009 óta Stockholm evangélikus püspöke. 2001 óta bejegyzett élettársi kapcsolatban él Gunilla Lindén lelkésznővel, egy kisfiút nevelnek.”

Ez már sok. Ez már tényleg bicskanyitogató. Először is, olyan, hogy evangélikus egyház”, valójában nincsen, miként „evangélikus püspökök” sincsenek. Csak katolikusok vannak. Vannak viszont katolikus Egyháztól elszakadt felekezetek. Ilyen az evangélikus. Ez nem vallásvita, hanem ténymegállapítás. Miként az is, hogy maga a protestantizmus korábbi önmagát is meghazudtolja. Ugyanis berkeiben száz éve még nem avattak nőket lelkészekké, pláne nem „püspökök”-ké.

Másodszor, és ami most a legfontosabb: alighanem a mégoly liberális protestantizmus hivatalos képviselőinek is sok lett volna azért régebben, hogy valaki a képviselői közül Mekkát tekintse igazodási pontjának, nem is szólva arról, hogy leszbikus legyen, illetve hogy bármiféle nemi elhajlást népszerűsítsen.

Ha mindezt mondjuk csak tíz évvel ezelőtt olvasom, nem hiszem el. Pedig ez a kőkemény valóság. Persze ne csodálkozzunk ezen. Ha mélyebbre ásunk a történelemben, rájövünk valamire. Elég első nekifutásra a keresztény hit csak egy bástyáját is ledönteni. Idő kérdése, mikor kerül sor az utolsóra. Csak halkan kérdezem: ha Luther feltámadna, hová menekülne, látva tevékenysége talán általa sem várt „gyümölcseit”?


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »