Jó egy hónapja már, hogy a Szuhojok a Hmeimim légibázison állomásoznak. Innen indulnak a bevetésekre, amelyekkel már most jobban ráijesztettek a dzsihadistákra, mint egy éve tartó bombázásukkal az amerikaiak. E Latakia melletti bázis oltalmában dolgoznak az orosz haditudósítók is, köztük a RIA Novosztyi munkatársa, a mai Szíriát lapunknak egy kelmedarabkákból összevarrt lángoló takaróhoz hasonlító Dmitrij Vinogradov. Innen negyven kilométerre már a szíriai elnök Basár al-Aszad ellen harcolók az urak.
– Éjszakánként a távolból hallani lövöldözést, a front azonban a kormánycsapatok offenzívájának megindulásával egyre távolabb tolódik. A repülőtér közelében összecsapás nem volt. Biztonságban érezzük magunkat az orosz helikopterek és tengerészgyalogosok védelmében – meséli a Gyimának becézett tudósító, aki nemrég még Röszke mellől tájékoztatta az orosz hírügynökséget. A hangulat a kormánycsapatok által ellenőrzött, többségében alaviták által lakott tengerparti területen szinte ünnepi. E vallási kisebbség tagjainak túlnyomó része Aszadot támogatja.
Ahogy mondják, a jelenlegi hatalom nem mindenben tetszik ugyan, lenne tehát pár kérdésük, választani azonban most Basár al-Aszad valamint a káosz, a terroristák között lehet. Ezért aztán a helyiek a szélsőséges iszlamistákkal szemben Aszadot segítő orosz katonákat olyan megváltókként, védelmezőkként fogadták, mint akik képesek megváltoztatni a háború menetét.
– Ezt érezzük mi, újságírók is, hiszen kávézni, teázni hívnak bennünket, szelfiznek velünk vagy egyszerűen csak barátságosan üdvözölnek – mondja a tudósító.
Latakia kikötőváros a Földközi-tenger partján, nem messze a török határtól. A modern város a hellenisztikus-római település maradványaira épült, régi épületeiből, az antik metropolisból alig maradt mára valami, csak néhány régészeti emlék, és a Septimius Severus adományozta diadalív. A város csendes. Bár 2011 augusztusában itt is utcai harcok folytak, errefelé az ország többi részével ellentétben szinte semmilyen jele nincs a háborúnak. A finoman szólva is különleges helyzetről csak a katonák nagy száma és az ellenőrző pontok árulkodnak. Azonban mint az törvényes hatalom által ellenőrzött területeken általában, itt is normális mederben folyik az élet. Úgy, mint a válság előtti Szíriában.
A helyiek munkába, tanulni járnak, működnek az üzemek, az adminisztráció, van internet, nem tiltják le a Facebookot vagy a Twittert. Az emberek vitatkoznak, s a legkülönfélébb nézeteket lehet hallani. Lehet találkozni divatosan öltözött hipszterekkel és hosszú hajú alternatívokkal egyaránt. A központban autók sokasága, az ezzel járó dugókkal. A nők farmerban és a testre szorosan simuló köpenyben járnak, s profi módon állják az orosz újságírók fürkésző tekintetét. A tengerparti strandokon fürdőruhában flangálnak, oldottan viselkednek. Esténként kávézókba, hétvégenként diszkóba járnak, banketteket, esküvőket tartanak.
– Tökéletesen megértem, hogy ezek az emberek nem kérnek az iszlamistákból. Ha győz az Iszlám Állam, akkor vagy elmenekülnek az országból, vagy magukra öltik a nikábot – jegyzi meg az újságíró. Dmitrij találkozott szíriaiakkal bőven néhány hete a magyar határon is. A békés Latakiában azonban nem látott menekülőket.
– Aki akart, s tehette, már elment. A szomszédos országok menekülttáboraiban él vagy már Európában van – vonja le a következtetést az újságíró.
A félelem érthető. A hivatalos Damaszkusz irányítása alatt lévő tengerparti részen nem kérnek a radikális iszlamistákból, sem az Iszlám Államból, sem pedig az Aszad ellen harcoló al-kaidás kötődésű Dzsebhat an-Nuszrából és a kevésbé ismert kisebb formá-ciókból sem, amelyek szintén részt vettek értelmetlen és kegyetlen vallási és etnikai alapú tisztogatásokban. Egyaránt félnek tőlük a keresztény arabok, a kurdok, a jezidik, az asszírok és a síiták. Természetesen halálos fenyegetésként élik meg a radikálisok közelségét az alaviták is.
– A Damaszkuszhoz lojális szírek nem az „Aszad-rezsimért”, mint azt a nyugati sajtó emlegeti, hanem a hazájukért, az életüket fenyegető, külföldiekkel megerősített terroristák ellen harcolnak. Azt is mondhatnám, hogy a polgárháború mára átalakult honvédő háborúvá, a 2014-ben 88 százalékos eredménnyel újraválasztott Basár al-Aszad pedig egy vegyes megítélésű államfőből a terrorista intervencióval szembeni ellenállás szimbólumává vált – fogalmaz az orosz haditudósító. Dmitrij Vinogradov szkeptikus a nyugati sajtóban mérsékeltnek nevezett ellenzékkel kapcsolatban is.
– Ezek a csoportok annyiban különböznek az Iszlám Államtól, hogy nem esküdtek fel al-Bagdadinak, módszereik azonban hasonlók. Már elnézést, de mióta nevezzük ellenzéknek a géppisztolyos harcosokat?! A szíriai ellenzék a parlamentben van, vagy külföldre emigrált, s manapság Moszkvában és Asztanában tárgyal a hivatalos Damaszkusz képviselőivel – mondja az újságíró.
Más a helyzet a Szíriai Szabad Hadsereggel, amelynek területein még a tavasszal járt Dmitrij. Támogatottsága azonban csak ebben a régióban van, ráadásul az an-Nuszra kemény csapásokat mért az elmúlt időszakban rájuk. Így csak néhány hadra fogható egységük maradt, köztük az, amelyik Damaszkusz Jarmuk nevű elővárosát ellenőrzi.
– A Szíriai Szabad Hadseregben szintén sok a szalafita és az iszlamista, de ott vannak köztük a világi Szíria hívei is. Alapvetően abban különböznek az Iszlám Államtól és az an-Nuszrától, hogy soraikban kizárólag szíriaiak vannak. Az általuk ellenőrzött részekre pedig úgy juthattam el, hogy a nagyobb ellenséggel, az Iszlám Állammal szemben fegyverszünetet kötöttek Aszaddal – magyarázza Gyima.
A helyzet vallási, politikai értelemben és a frontokat tekintve is meglehetősen kusza. Van a legitim hatalom, amelyet a szárazföldön síiták, az iráni egységek és a libanoni Hezbollah, a levegőből orosz gépek támogatnak, s vele szemben a szunnitákra támaszkodó dzsihadisták. Nagy kérdés, hogy ezt a kelmedarabkákból álló, egy ideje már lángoló takarót össze lehet-e még valaha varrni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 10. 13.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
