A német kormány napokon belül döntést fog hozni arról, hogy létesítsenek-e tranzitzónákat az ország határán a menedékkérők számára – közölte Peter Altmaier kancelláriaminiszter a Bild am Sonntag című német vasárnapi lappal.
Altmeier a lapnak úgy fogalmazott, hogy az elsősorban a bajor hatóságok által szorgalmazott tranzitzónák kialakítása
„egy értelmes eleme” lenne a migránskérdés kezelésének, önmagában azonban nem oldaná meg a problémát.
A német menekültügyi koordinátorként is szolgáló kancelláriaminiszter szerint a nagykoalíció tagjai egyeztetnek a javaslatról, és „a következő napokban döntésre fogunk jutni”.
Az Angela Merkel vezette CDU-val szövetséges bajor konzervatív CSU párt korábban azt szorgalmazta, hogy a német határ térségében alakítsanak ki tranzitzónákat. A menedékkérőknek a Thomas de Maziere belügyminiszter által is támogatott terv szerint ezekben az övezetekben kellene megvárniuk, hogy a hatóságok megvizsgálják, jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására Németországban.
Ugyanakkor a német nagykoalíció harmadik pártja, a szociáldemokraták ellenzik a tervet, amelyet az ENSZ és emberi jogi szervezetek is bíráltak.
Altmeier a Bild am Sonntagnak azt mondta, az európai törvények lehetővé teszik az uniós tagállamok számára, hogy ilyen zónákat alakítsanak ki. Azt is leszögezte, hogy a menedékstátus megadását illetően „ismét végre azokra kell összpontosítani, akiket valóban üldöznek”, akik pedig nem jogosultak menedékjogra, azokat gyorsabban vissza kell küldeni oda, ahonnan érkeztek, hogy „hely szabaduljon fel”.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »