Habár elméletben nem csak zsidó sportolók indulhatnak a hazánk által is megpályázott Európai Makkabi Játékokon, a gyakorlatban nagy eséllyel mások hiába próbálkoznak. A 2019-ben esedékes játékok helyszínéről egy hónapon belül születhet döntés. Magyar sportolók a legutóbbi két megméretésen 20, illetve 19 érmet szereztek.
November közepén dől el, hogy Magyarország rendezheti-e a 2019-es Európai Makkabi Játékokat, a zsidó sportolók olimpiáját. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány felhatalmazta Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét hazánk pályázatának benyújtására. A győztes pályázót az Európai Makkabi Szövetség november 11. és 15. között Budapesten megrendezendő kongresszusán hirdetik ki.
A Makkabi Játékok (Maccabiah) vagy más néven a zsidó olimpia a zsidó sportolók világversenye. Négyévente Izraelben rendezik meg, míg az európai játékokat ugyancsak négyéves ritmusban – kétéves eltolással – tartják. Az első játékok 1932-ben voltak, akkor 14 országból 390 sportoló vett részt az eseményen. Azóta viszont folyamatosan nő a létszám.
A magyar delegáció volt a legsikeresebb és a legnépesebb
Izraelben legutóbb 2013 júliusában volt zsidó olimpia, azon a magyar zsidóságot 74 versenyző, edző és sportvezető képviselte. A magyar Maccabi VAC honlapja szerint a magyar delegáció a legsikeresebb és a legnépesebb delegáció volt a Makkabi Játékok magyar részvételének történetében. A magyar sportolók 20 érmet nyertek a játékokon, ami a 13. legeredményesebb ország helyezését jelentette az országok közötti versenyben. Az európai játékokat idén tartották Berlinben, a Maccabi VAC ezúttal is több mint 60 fős magyar delegációval képviseltette magát. Sportolóik 19 éremmel az országos lista nyolcadik helyére kerültek fel.
Pozitív véleményt alakíthat ki
Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke még 2013-ban a Szombat című hetilapnak adott interjúban arról beszélt, hogy a zsidó sport támogatása gyakorlatilag nulla, ezt pedig elkeserítőnek nevezte. – Biztos vagyok abban, ha valaki a dobogó tetején áll, elénekli a magyar himnuszt, ugyanakkor a nyakában ott egy Dávid-csillag, ez még azok véleményét is pozitívan befolyásolhatja, akik egyébként ellenségesek a zsidókkal szemben – szögezte le. Ugyanebben az interjúban Jusztin Ádám arról is beszámolt, hogy a Makkabi Világjátékokon zsidó sportolók részvételét várják el a szervezők. – Ha nem zsidó sportoló szeretne indulni, akkor azt a szövetségtől kell kérvényezni, ezt azonban, nagyon alapos indoklás hiányában, el szokták utasítani – magyarázta.
Emlékezetes, a többek között emberölés előkészülete és kétrendbeli, felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt jelenleg is büntetését töltő Tasnádi Péter hozta létre a kilencvenes évek elején a Budapest Maccabi Sportklubot, amelyet elmondása szerint a küzdősportolók (ökölvívók, testépítők, keleti küzdősportok művelői) felkarolásáért indított. A maccabisok amellett hogy versenyeken indultak, részt vettek őrző-védő munkákban is.
Mint ismeretes, idén Magyarország viseli a Nemzetközi Holokausztemlékezési Szövetség (IHRA) soros elnökségét is. Noha jelentős visszhangot kapott jelöltségünk, maga a soros elnökség a külső szemlélő számára igen eseménytelenül telik. Júniusban ugyan volt Budapesten egy közgyűlés, azonban zárt ajtók mögött tartották, a plenáris ülés témái és felszólalói-felszólalásai sem nyilvánosak. A következő hasonló esemény november elején lesz Debrecenben.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 10. 10.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »