A népvándorlás köré már lassan hazánkban is egy egész folklór épül. S mint egy igazi mondavilágban, ebben is megtalálhatjuk a jókat, a rosszakat, a koboldokat, az elfeket, a tündéreket, a csínytevőket, a rendtevőket és persze azokat az arc nélküli szereplőket is, akik csak egy rövid ideig kerülnek be ebbe a történelmi jelzővel illetett legendáriumba.
A kisalfold.hu számolt be arról, hogy a Győri Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki nyáron, a városi vasútállomáson felajánlotta négy afgán sértettnek, hogy kocsijával a Győrhöz közeli befogadó állomásra szállítja őket, ehelyett azonban egy külterületi erdős részre vitte eddig még ismeretlen társával az afgánokat, ahol az autóból kiszállították, majd kifosztották őket.
A rabló egy húsvágó bárdot szorított az afgánok fejéhez, egyszersmind nemzetközi módon nyomatékosítva sötét szándékát.
Az elkövetők két sértettől 248.000 forint, illetőleg 155.000 forint értékben vettek el eurót, valamint értéktárgyakat, a másik két sértettől átvett tárgyak mennyisége és értéke ismeretlen. Miután az elkövetők távoztak a helyszínről az afgánok gyalog mentek vissza Győrbe feljelentést tenni.
Az ügyészség a 40 éves, előzetes letartóztatásban lévő férfit négy rendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével vádolja.
Lám, a folklór minden nappal gazdagabb lesz.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »