Kövér: 500 év után már nem várunk hálát Európától

Közép-Európában, a Kárpát-medencében, a hadak útjában és idegen birodalmak örök ütközőpontjában 750 évig egy tájegységen belül, egy településen belül közösségként fennmaradni és magyarként megmaradni már önmagában is elismerésre méltó teljesítmény – hangsúlyozta vasárnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Vas megyei Simaság jubileumi ünnepségén.

A megmaradás szavai szerint nem pusztán szerencse, hanem mindig akarat, áldozat és hűség dolga is volt. Áldozatot vállalni és hűségesnek lenni Istenhez és hűségesnek lenni a hazához – tette hozzá.

Hiábavalóan az eltelt ötszáz év után már nem várunk hálát azokért a tragikus következményekkel is járó áldozatokért, amelyeket Európa szabadságáért és valódi értékeiért, kultúrájának és keresztény hitének védelméért is hoztunk Nándorfehérvártól az ’56-os Budapestig, de a magunk szabadsága, kultúrája, keresztény hite értékei védelmének jogát mindenkivel szemben fenntartjuk magunknak – fogalmazott Kövér László a település fennállásának 750. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Kövér reméli, hogy magyarok népesítik be ezt a földet

Hozzáfűzte: nem hisszük, hogy Európa demográfiai problémáit a tömeges bevándorlással lehetne megoldani.

Hírdetés

„Mi a családjaink támogatásában bízunk, azt reméljük, hogy a jövőben is magyarok fogják benépesíteni ezt a földet, mi azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké maradhatna” – mondta a házelnök a napjainkban zajló, népvándorlássá növekedett migrációra utalva.

Szavai szerint, látva az európai államok többségének tanácstalanságát és zavarodottságát a migrációs válság kezelésében, még inkább érezzük és értékeljük annak a jelentőségét, hogy 2010 után sikerült a magyar államot ismét működőképessé tenni és a magyar emberek, a nemzet szolgálatába állítani. Hozzátette: Magyarország kész a bajba jutott valódi menekülteket önzetlenül segíteni, de ragaszkodunk ahhoz, hogy törvényeink és az általunk vállalt nemzetközi – így európai uniós – szabályok betartását minden ideérkezőtől megkövetelhessük.

Simaság múltjáról is megemlékeztek

Kövér László ünnepi köszöntőjében elismerően szólt a kis vasi község, Simaság történelmi múltjáról, felidézte a település kapcsolatát a Festetics családdal. Beszélt arról is, hogy a község milyen áldozatokat hozott a világháborúk idején, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlások során a falu lakói közül négy embert végeztek ki és hetet börtönöztek be. A jubileumi ünnepségen felavatták Festetics György mellszobrát, valamint leleplezték a 750. évforduló alkalmából állított emléktáblát, emléklapokat adtak át és egy emlékfát is elültettek. Az ünnepség előtt Pápai Lajos győri megyés püspök, Simaság díszpolgára celebrált szentmisét a falu római katolikus templomában. Szentbeszédében a keresztény házasság szentségét, a hit fontosságát és a családok társadalmi megtartó erejét emelte ki.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »