Franciaország megtiltotta a szír keresztényeknek, hogy beutazzanak az országba

Franciaország megtiltotta a szír keresztényeknek, hogy beutazzanak az országba

A bejrúti francia nagykövetség indoklás nélkül, hivatalos meghívólevéllel rendelkező keresztény szíriaiak vízumkérelmét utasította el.

Húsz szíriai keresztény adott be vízum kérelmet Franciaország libanoni nagykövetségénél, hogy részt vegyenek az évente megtartandó strasbourgi Szent Napok nevű vallási fesztiválon. A szíriai keresztények a Antiókhiai Ortodox Pátriárka gyülekezetéhez tartoznak,  és a Mariami templom egyházi zenekarának tagjai.

A damaszkuszi együttes a Strasbourg polgármesterétől kaptak meghívót és három előadást tartottak volna Franciaországban, többek között a novemberben megrendezett vallási fesztiválon. – közölte a Közel-Keleti keresztény online hírportál a Calam1.org.

Hírdetés

A rendezvény szervezője felháborodásának adott hangot, hogy országa megtiltja olyan emberek beutazását Franciaországba, akik keresztény egyházi dalokat adnának elő a templomokban. Ezzel szemben Francois Hollande francia elnök ellenőrizetlenül, a dublini egyezmények eleget téve 24 000 ismeretlen hátterű szíriai és iraki bevándorlót fogadna be.

A szír keresztény együttes, arámi és syriac nyelvű egyházi énekeket adtak volna elő a strasbourgi rendezvényen.

Orientalista.hu – Sinoda


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »