Gyomorfelkavaró a mindennapi lapszemlézés, legalábbis a média fősodrán megjelent tartalmakra vonatkozó. Ezek mindig ugyanazt mantrázzák. A magyar vagy majdnem, vagy teljesen rossz oldalon áll szinte mindig. Soha sincs tekintettel másokra, hanem örökké csak önmagára. Ezért aztán ne csodálkozzon, ha a művelt külföld, a „nemzetközi közvélemény” mélységesen megveti.
Vannak szavak, szófordulatok, amelyek bennük olyanok, mint a párizsi méterrúd. Ilyen jelen esetben a „nemzetközi közvélemény”. Mindig ahhoz kell igazodnunk. Illetve kellene. No de hogyan, amikor itt van ez a populista, demagóg, nacionalista csürhe, amely önmagát magyar nemzetnek nevezi, amelynek nem volt elég, amit Trianonban kapott, még neki jár a szája most is. Kormánya képes e naptól feltartóztatni a halál elől a zöldhatáron átmenekülő szerencsétlen páriákat!
Mintha szó szerint az ötvenes évek végének pártsajtóját olvasnánk, amely nem győzte eléggé hangsúlyozni a „fasiszta, reakciós, retrográd” elemekkel sűrűn teletűzdelt „lakosság” megrendszabályozását, ideológiai „átnevelésé”-nek elodázhatatlanságát. A Néphazugság mai számában ugyanis bizonyos Horváth Gábor arról hápog, hogy hosszú távon mennyire nehéz lesz kijavítanunk „a nemzetközi közvéleményben a rólunk kialakított hátrányos képet”. Amiért maximálisan mi vagyunk a felelősek:
„Mi vagyunk azok, akik direkt kiszúrunk a halál elől menekülőkkel, akik nem adnak nekik enni, ellenben elgáncsoljuk őket és beléjük rúgunk. Az ilyesmit mindenhol értik és megjegyzik. Orbán Viktor hiába várja, hogy benne tiszteljék az új Hunyadi Jánost. Az iránta külföldön érzett ellenszenv automatikusan átszáll mindannyiunkra, ha adunk takarót a Keletinél a gyerekeknek, ha nem.”
Iskolapélda az idézet arra, milyen az, amikor benne semmi sem stimmel. Nyilván fő a fejük odabent a redakcióban a klaviatúra előtt görnyedő régi-új elvtársaknak, mikként lehetne efféle mantrázásaikkal „átnevelni” a plebszet. Mert ha ez nem megy, ismét megkapjuk a magunkét a megfellebbezhetetlen ítéletű „nemzetközi közvélemény”-től. Hiszen az áteredő bűn nem más, mint a kirekesztés, amit ugye minden magyar az anyatejjel együtt szív magába.
Mindenesetre egy haszna mégiscsak van azért a napi lapszemlézésnek. Megmutatja, hogy az efféle firkálmányok elkövetőinek az őseiktől örökölt órája megállt már jó régen. Van, amelyik 1917-ben, van, amelyik 1945-ben. Végül is ez mindegy. Az viszont nem, hogy mégis meddig fertőzhetnek büntetlenül?
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
