A lakosság elégedetlen, keményebb fellépést vár

A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint hónapról hónapra többen állnak ki a bevándorlást érintő törvények szigorítása mellett. A lakosság döntő része rendkívül aggasztónak tartja az illegális bevándorlók Magyarországra áramlásának problémáját, és 82 százalékuk szigorúbb megoldásokat vár.

A közvélemény-kutató elemzésében azt írta: az Európa felé tartó, egyre súlyosabbá váló migrációs hullám, illetve a kezelése széles körben heves vitákat vált ki az Európai Unióban, az illegális bevándorlásból eredő gyakorlati problémák azonban az olyan frontországokban jelentkeznek, mint hazánk.

Az eredmények tanúsága szerint a magyar emberek egyértelműen súlyosnak tartják a hazai migrációs helyzetet: a válaszadók mintegy kétharmada, közel 66 százaléka szerint nagyon aggasztó a probléma, további 23 százalék szerint inkább aggasztó. Mindössze a megkérdezettek 10 százaléka nem lát a helyzetben érdemi kockázatot.

Fotó: Századvég Alapítvány

Hírdetés

Túl enyhének érzik a törvényi kereteket

Emellett kiderült, hogy a lakosság jelentős többsége, 82 százaléka szigorúbb bevándorlási szabályokat szeretne. Amennyiben idősorosan vizsgáljuk, látható, hogy az év eleje óta folyamatosan nőtt azok aránya, akik túl enyhének, megengedőnek érzik a jelenlegi törvényi és jogi kereteket – teszik hozzá.

Az illegális bevándorlással kapcsolatos attitűdöket illetően a kutatás továbbá rámutatott, hogy a lakosság 83 százaléka szerint nem elfogadható, hogy emberek illegális határátlépéssel, papírok nélkül haladjanak át egy ország területén.

Fotó: Századvég Alapítvány

A válaszadók 72 százaléka az uniós politikusok által megfogalmazott azon állítással sem ért egyet, amely szerint az európai uniós országoknak konkrét felső korlát nélkül be kellene fogadniuk a Szíriából érkező háborús migránsokat. Négyből mindössze egy megkérdezett, 24 százalék támogatja ezt a megközelítést.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »