Rég nem látott katonai aktivitás Magyarországon

Rég nem látott katonai aktivitás Magyarországon

A hidegháború, illetve az amerikaiak taszári jelenléte óta nem látott katonai mozgásokkal szembesülhetnek ezekben a hetekben-hónapokban Magyarországon az emberek. A migrációs helyzettel összefüggésben álló Határozott Fellépés 2015 fedőnevű honvédségi művelet mellett különböző gyakorlatokon több szövetséges és partnerország (mindenekelőtt az Egyesült Államok) katonái is jelen lesznek hazánkban, méghozzá jelentős létszámban.

A lakosság számára a legérezhetőbb az úgynevezett Bátor Harcos (Brave Warrior) hadgyakorlat lesz. Ez alapvetően a honvédség hódmezővásárhelyi 62. zászlóaljának felkészülését és vizsgáztatását szolgálja, ám annak keretében Magyarországra érkezik az amerikai szárazföldi haderő németországi Vilseckben állomásozó 2. felderítő-lövészezredének több mint száz járműve, köztük mindenekelőtt nyolckerekű Stryker páncélozott szállító harcjárművek.

 

 

Hírdetés

Az ukrajnai válság miatt beállt új európai helyzetben a NATO kiemelkedő feladatként kezeli a keleti tagországok területén történő gyakorlatozást és erőteljes megjelenést, hogy ezzel is demonstrálja elkötelezettségét tagjai védelmére Oroszországgal szemben. Ennek érdekében az óriási konvoj nem vonaton, hanem saját lábon, azaz keréken indult útnak tegnap, hogy Csehországon és Szlovákián keresztül, közúton jöjjön Magyarországra, ahová ma várják érkezésüket.

Itt a legfontosabb mozzanat a Mosoni-Dunán, Győr–Bácsa térségében végrehajtott oda-vissza folyami átkelés lesz, amelyet az úszásképtelen amerikai járművek a honvédség szentesi műszaki alakulata által telepített pontonhídon hajtanak végre. Csütörtökön bemutatónap is lesz itt, majd az amerikaiak megindulnak dél felé, hogy a várpalotai és hajmáskéri gyakorló- és lőtereken gyakorlatozzanak a vendéglátó magyar és más szövetséges egységekkel az elkövetkező másfél hónapban. Csütörtökön a Győrhöz közeli Péren nagyszabású ejtőernyős deszantolásra is sor kerül, itt az olaszországi Vicenzában állomásozó 173. légimozgékonyságú dandár katonái együtt ugranak a szolnoki 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj ejtőernyőseivel.

Az illetékesek az érintett térségekben és útvonalakon fokozott figyelmet kérnek az arra közlekedőktől, hiszen a nehéz járművek csak lassabban tudnak egy-egy váratlan forgalmi helyzetre reagálni, vezetőik pedig több esetben nem rendelkeznek tökéletes kilátással. A mozgásokat ezzel együtt rendőri és katonai rendészi erőkkel mindenhol felvezetik, illetve biztosítják a balesetek és fennakadások elkerülése érdekében. Számítanak érdeklődőkre is: ők csütörtökön a győri Külső Bácsai úti füves területen 8 és 11 óra között, a Bécsi kapu téren pedig 14 és 17 óra között haditechnikai bemutatót is láthatnak.

De nem csak a földön lesz jelentős katonai mozgás az országban. Pápán ugyanis szintén ezekben a napokban zajlik egy hazai viszonyok között nagyszabásúnak nevezhető helikopteres gyakorlat. Az úgynevezett Többnemzeti összhaderőnemi személyi mentés egységesítési tanfolyam (CJPRSC) során azt sajátítja el az ideérkező több mint húsz különböző repülőeszköz személyzete, hogy szövetséges hadműveletek közben miként mentsenek ki személyeket (például lelőtt gépek pilótáit, egységétől elszakadt katonákat, sebesülteket) ellenséges területről. Az elmúlt napokban Dunántúlról már számos lakossági bejelentés érkezett nagyobb helikopterkötelékekről, s bár az aktivitás nagyobb része a gyakorlóterek felett zajlik majd, lesznek külső helyszínek is, mint Balatonkiliti és Szentkirályszabadja, illetve Kalocsa repülőtere.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye hét nemzet több mint 1800 katonáját említette a magyarországi gyakorlatok kapcsán. Mint írták, ötszáz amerikai mellett, szlovák, ukrán, szlovén, román és horvát résztvevők is lesznek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »