Eddig voltak nagylelkűek a németek, lezárják a határt

Németországnak muszáj lesz korrigálnia eddigi politikáját a menekültekkel kapcsolatban – írja az Index a Die Presse német újság információira hivatkozva.

A lap úgy tudja, hogy a kormány a hétvégén egyetértett abban, hogy Németország nem tud féktelenül befogadni több embert. Emiatt vasárnap az eddigiekhez képest meglepő intézkedéseket hozhatnak, felmerült a határellenőrzés visszaállítása is. 16 órakor rendkívüli ülést tart a Kancellár.

A korábbi, kontrollálatlan útvonal egyetlen kivétel volt, ezt korábban is egyértelművé tette Berlin, és Merkel is Orbán Viktornak, még szeptember ötödikén. A Presse főszerkesztője által jegyzett cikk szerint eljött az az idő, hogy vége a kivételes helyzetnek.

Magyarországon maradhatnak

Amennyiben Németország valóba visszaállítja a határellenőrzést, akkor az osztrákok nyakán maradnak a menekültek. Így valószínűsíthetően Ausztria is le fogja zárni a határait, tehát a menekültek Magyarországon tolódhatnak fel.  

Hírdetés

Nemrég még kioktattak minket

Az Ausztriába majd onnan Németországba érkező migránsok mind hazánkon keresztül jutottak el oda. A németek láthatóan már nem tudnak ennyi emberrel kit kezdeni, csak akkor érthetetlen, hogy miért várták el pont ugyanezt még néhány napja Magyarországtól.

 Múlt héten az EP zöld frakciójának német képviselője rikácsolt egy nagyot a nemzetközi sajtónak a Keleti pályaudvaron a menekültek helyzetéről. Kétség kívül voltak problémák, de ha a világ egyik leggazdagabb ország, jelesül Németország nem tud megbirkózni ezzel az embertömeggel, akkor miért gondolták azt, hogy nekünk menni fog? Persze, okoskodni könnyű, akkor lehet megmutatni ki mire képes, amikor az ajtaján kopogtat sok ezer menekült. Jellemző, hogy a zöldek által vezetett Baden-Württemberg tartomány már csütörtökön bejeletette, hogy egyelőre nem fogad több menekültet, mert beteltek a kapacitásaik.

Múlt héten még mindekit befogadását hirdették

Németországban a politikai menedékjogra jogosult emberek befogadásának nincs felső határa, ugyanakkor mindazoknak, akik nem szorulnak védelemre, vissza kell térniük a hazájukba – erősítette meg Németország álláspontját a német kancellár egy szombati lapinterjúban.

A politikai menedékjog alapvető emberi jog, és ez a jog „nem ismeri a menedékkérők számának korlátozását” – mondta akkor még Angela Merkel a pénteken készült interjúban.
Németországnak „erős, gazdaságilag egészséges országként megvan az ereje, hogy megtegye mindazt, ami szükséges” – tette hozzá a kancellár. Ugyanakkor „az embereknek van érzékük a méltányosságra, és elvárják, hogy Európában mindenki ugyanúgy elfogadja ezt a feladatot, mint mi” – mondta Angela Merkel.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »