Kiss-Rigó László: "ők nem menekültek, ez egy invázió, át akarják venni a hatalmat; a pápának fogalma sincs a helyzetről"

Kiss-Rigó László: "ők nem menekültek, ez egy invázió, át akarják venni a hatalmat; a pápának fogalma sincs a helyzetről"

Korábban többször egyértelművé tettük, hogy nem a szívünk csücske a korábban a III/III által beszervezett püspök, aki többnyire besúgók mentegetéséből, cigányok és holokausztozó zsidók dédelgetéséből jeleskedik – de úgy látszik, mindenki már az ő szívébe se fér be: az alábbi állásfoglalása ugyanis igencsak korrektnek mondható (már amennyiben valóban ezt nyilatkozta, és nem forgatták ki a szavait) – még akkor is, ha egyik mozgatórugója az Orbánnak való megfelelni akarás lehet.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök hétfőn különvéleményt fogalmazott meg a The Washington Post szerint Ferenc pápa "menekültek" befogadásáról szóló felhívásával kapcsolatban.

Erdő Péter bíboros és Veress András püspök hétfőn levélben köszönte meg a pápa vasárnapi útmutatását. Mint írták, készséggel eleget tesznek a kérésnek, hogy minden európai plébánia fogadjon be egy "menekült" családot. A Magyar Katolikus Püspüki Konferencia pedig közölte, egyelőre még gondolkoznak, milyen konkrét lépésekkel tudnának eleget tenni Ferenc pápa felhívásának.

Kiss-Rigó László azonban a jelek szerint másképp gondolja: "Ők nem menekültek, ez egy invázió. Allah Akbar kiáltásokkal jönnek hozzánk. Át akarják venni a hatalmat" – fogalmazott.

Hírdetés

Kiss-Rigó szerint méltatlan őket támogatni, mivel a legtöbbjüknek van pénze. Hozzátette: szemetet hagynak maguk után, és sokszor az ételt is visszautasítják. „A legtöbbjük cinikus és arrogáns viselkedést tanúsít” – mutatott rá.

Az amerikai lap szerint a püspök erős kifejezései egy szélesebb körű Európán belüli konfliktusra világítanak rá. A keresztény kontinensre ugyanis döntő többségében muszlim menekültek érkeznek. A Ferenc pápa által szorgalmazott együttérzés és adakozás szelleme a leggyakrabban Orbán Viktor magyar miniszterelnök által hangoztatott nézetekkel ütközik: Orbán attól tart, hogy a menekülthullám veszélyezteti Európa keresztény karakterét.

És, legalábbis Magyarországon, a miniszterelnök véleménye látszik felülkerekedni – írja a The Washington Post. Kiss-Rigó legalábbis egy hétfői interjúban azt mondta, teljesen egyetért a miniszterelnökkel, "a pápának pedig fogalma sincs a helyzetről". Kiss-Rigó szerint az Európába áramló tömeg magukat menekültnek kiadó emberekből áll, akik óriási fenyegetést jelentenek Európa keresztény, univerzális értékeire.

A németországi sajtó is foglalkozik a hírrel

A püspök szavait kedd reggel címlapon hozta a Frankfurter Allgemeine Zeitung online kiadása, megjegyezve, hogy bár a magyarok "nem túl vallásosak", a keresztény hagyományok fontos szerepet játszanak, és az emberek a mai napig büszkék arra, hogy Magyarország volt a nyugat védőbástyája az 1500-1600-as évek oszmán támadásai alatt. A német napilap szerint Kiss-Rigó szavai "nem képezik az egyház többségi véleményét".

(Kuruc.info – WP – FAZ – HVG – Mandiner nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »