Elképzelhető, hogy a magyar-román mérkőzés utáni rendőri akció nyomán szívrohamot kapott és elhunyt egy 82 éves férfi. Az információt hivatalosan egyelőre nem erősítették meg.
A FradiMob Facebook-oldalán jelent meg egy beszámoló, melynek írója azt állítja, hogy egy önkéntes rendőrnek tűnő férfi paprikaspray-vel lefújta és meg akarta rugdosni 55 éves édesanyját és egy 82 éves férfit, aki szívinfarktust kapott. A két áldozat a villamosmegállóban ült egy padon az eseményeket szemlélve, mégis rájuk rontott a rendőr. A beszámolóban személyleírás is olvasható a támadóról, akit a kommentelők fel is ismertek, sőt, a hozzászólások közt a fotója is megjelent.
Több szemtanú is azt állítja, hogy az illető valóban a rendőrség oldalán „harcolt”, az ő kötelékéükbe tartozik, egyesek látták kiszállni a később felgyújtott rendőrségi Suzukiból is.
A beszámoló szerint az esetet követően az édesanya másfél óráig fuldokolt. Mikor a fia jelezte ezt a rendőröknek, őt is lefújták, majd a földre lökték és kiabáltak vele.
A kommentelők közt megjelent a lefújt 55 éves nő is, aki azt mondta, a 82 éves férfi meghalt.
„Nagyon megrázott a dolog, mert én előtte beszélgettem vele, és azt mondta hogy szerinte ez volt az utolsó meccse! És sajnos igaza lett. Nyugodjon békében!”
– írta.
Az esettel kapcsolatban megkerestük az Országos Mentőszolgálatot is, ám egyelőre nem kaptunk választ.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »



