A franciák után már Merkel is kijelentette — nyilvánvalóan Magyarországra, de néhány más kelet-európai államra is célozva –, hogy „asztalra kerülhet a schengeni tagságunk”, ami pontosan megmutatja, milyen hordereje van a menekültkérdésnek az európai vezetők szemében. És pontosan mutatja azt is, mennyire lettünk szuverének Orbán Viktor kormányzósága idején. Szuverén módon választhatunk egyre rosszabb megoldások között — és ennyiben valóban sikerült a miniszterelnöknek elérnie Horthy teljesítményét.
Nem akarom túldramatizálni a fejleményeket, de mindenki tudja, mit jelentene, ha kidobnának Schengenből, amit egyébként egyedül is kiérdemelhetünk, ha más országok sorban megtörnek Merkel akarata előtt. Kallódás, gyorsuló hanyatlás, esetleg orosz gyámság. Sok víz le fog még folyni addig a Dunán, de Orbánnak sajnos sikerült olyan belpolitikai helyzetbe lavíroznia magát a Jobbikkal konkurálva, hogy nehezen tudná arcvesztés nélkül megadni, amit Merkel kér. Ez a menekültügy annyiban hasonlít Trianon két világháború közötti, a politikai társadalom egészén átjáró szellemére, hogy aki egyszer beleállt, nagy csinnadrattával belevitte a híveit, és visszavonhatatlanul a menekültek/migránsok távol tartásával azonosítja a nemzeti érdeket meg a saját „magyarságát”, annak ki kell tartania mellette, akár a nemzet válságba taszítása árán is.
A menekültügy integratív kezelése valamiért — amit korábban igyekeztem magyarázni — nagyon fontos Merkelnek. Olyan összebékíthetetlennek tűnnek az ellentétek a német és az orbánmagyar nemzeti stratégiák között, hogy a kialkudandó kompromisszumban éppen most nehezen tudok elképzelni olyan nyereséget, ami ellensúlyozhatja Orbán veszteségét. Ami nagyon rosszul hangzik az országunk számára. Miközben a bevándorlást a minimumra kellene korlátozni, és meg kellene tudni védeni a zöldhatárt, lehet, hogy a kvóta még mindig a legjobb megoldás az ország számára.
Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »
